A Pethes-Agárdi Alapítvány kuratóriumának közleménye

Az Agárdi Ilona – Pethes György művészházaspár végrendelete értelmében a Magyar Színházi Társaság 2009-ben hozta létre a „Pethes-Agárdi-DíjAlapítványt azért, „hogy a szűkös anyagi körülmények között élő fiatal színészházaspárok életminőségén javítani igyekezzék azzal, hogy külföldi nyaralásukat lehetővé teszi, a testi-lelki feltöltődésüket is biztosító külhoni pihenésület anyagilag támogatja”.

Tekintettel a pandémia okozta bizonytalan helyzetre és a külföldi utazások tervezhetetlenségére, az Alapítvány úgy döntött, hogy 2021-ben nem ír ki pályázatot.

Egyben mély szomorúsággal tudatjuk, hogy a művészházaspár végrendeletének kezelője, az alapítvány létrehozásában nagy szerepet játszó kurátortársunk, dr. Balogh Gábor elhunyt. Emlékét megőrizzük, a kuratórium kiegészítéséről az Alapító Magyar Színházi Társaság gondoskodik.

Gali László, a kuratórium elnöke

Csizmadia Tibor kurátor