A Vörösmarty Színház felhívása

“A Szózat Ünnepe

 

„Rendületlenül” – szakrális szó minden magyar számára, amelyet tisztelettel ejtünk ki, s amelyről mindannyian tudjuk, honnan származik. A Vörösmarty Mihály által 1835-ben elkezdett és 1836-ban befejezett Szózat az egész nemzet közös kincsévé, nemzeti énekünkké lett.

E jeles alkalmat kívánja megünnepelni a Székesfehérvári Vörösmarty Színház azzal, hogy 2017. december 19-én 19 órakor 300 fehérvári általános és középiskolás diák együtt szavalja el a teátrum színpadán, bérletes közönség előtt.

Felhívjuk és buzdítjuk a Kárpát-medencei magyarság valamennyi magyar nyelven játszó színházát, hogy csatlakozzon az eseményhez: január 22. A Magyar Kultúra Napja után legyen minden év decembere a Rendületlenség Hava – hangozzék el a színpadokon százak és ezrek tolmácsolásában Vörösmarty halhatatlan remekműve, a Szózat.

Szikora János, igazgató

Bagó Bertalan, művészeti vezető

Hargitai Iván, prózai tagozat vezető

Horváth Csaba tánctagozat vezető

Matuz János művészeti intendáns

 

Kelt: Székesfehérvár, 2017. december 12.”