A legjobb epizódalakításokért járó Aase-díjat 2016-ban Dimanopulu Afrodité, Szoboszlai Éva, Kertész Péter és Szatmári György vehette át a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Dimanopulu Afrodité
A Nemzeti Színház Stúdiójában kezdett foglalkozni a színészettel, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát elvégzése után Egerben, 1988-ban helyezkedett el a Gárdonyi Géza Színházban, azóta is tagja a társulatnak. Főiskolásként szerepelt a veszprémi és a székesfehérvári színháznál, később vendégeskedett a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznál, és a debreceni Csokonai Színháznál. Nyaranta játszik az Egri Pinceszínház előadásaiban.
Izgalmas feladatnak érzi, hogy vidéken többféle szerep találja meg a színészt; az elmúlt években egyaránt játszott drámában, vígjátékban és zenés előadásokban: Számomra nagyon fontos a nyitottság, szeretem, ha többféle rendezővel dolgozhatok. Hogy ne csak a megszokott eszközöket használjam, hanem minél több új dolgot hozzak fel a felszínre magamból.
Ez ugyanis újfajta inspirációt, másfajta gondolkodásmódot jelent. Sokat köszönhetek azoknak a rendezőknek, akik számára fontos volt, hogy színészileg fejlődhessek.
Fontos a színpadi jelenlét, amelyben a színész kapcsolatot tud teremteni a nézővel, aki ezáltal egy emberi sors részesévé válik. Akkor jó a színház, ha valami történik a nézővel. Mindegy, hogy sír vagy nevet, el legyen varázsolva – fogalmaz.
Főszerepek sorát alakította, de emlékezetes karakter szerepei is voltak, mint Kocsis István: A fény éjszakája című drámájában Széchenyiné vagy a Csiszár Imre rendezésében bemutatott Grace és Glória, amelyben egy ápolónőt játszott.
1997-ben a közönség Napsugár-díjjal, 1998-ban a szakma Domján Edit-díjjal tüntette ki. A 2011/2012-es évadban az év színésznőjévé választották Egerben.
Szoboszlai Éva
A Szobicska. Mindenki így hívta. Talán, ha tanév végén a tanárai, hogy kellő súlyt kölcsönözzenek értékelésüknek szólították Szoboszlaiként. Sokan irigyelték akkortájt, hiszen fölvették a sokak által reménytelenül áhított Főiskolára, sőt, a szerencse mellé állt, és az egyik legnevesebb tanár, Vámos László osztályába került. Dupla mázli.
A Tanár úr többek között arról is nevezetes volt, hogy kiválóan tudta osztályaiba válogatni a nem csak szép, de érdekes, néha titkokat rejtő, különleges személyiségeket. Szobicska is közéjük tartozott.
Sokan mondják: a pályára kerüléshez, valamint a sikeres működéshez szerencse is kell. Szerencse és jó érzék. Egyikkel sem állt hadilábon akkoriban. Így szerződött az akkor egyik legprogresszívebb színházi műhelybe Kerényi Imre és Paál István mellé Szolnokra. El is érték az érdekes színésznőt a komoly feladatok – például az akkoriban sok vitát és rajongást egyaránt kiváltott Paál féle Tragédiában Éva szerepe.
Néhány sikeres szolnoki év után ismét jó szakmai érzéket mutató döntés következett: a Ruszt József vezette zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. Nagy figyelem kísérte akkoriban ezt az országban legfiatalabb együttest. Ruszt volt kétségtelenül az akkori színházi világ egyik legeredetibb, legizgalmasabb alkotója. A színházra irányuló figyelemből bőven jutott Szobicskának is. Csöppet sem érdemtelenül, hiszen Ruszt színházában olyan előadásokban teljesített kiválóan, mint a Három nővér, Lear király, vagy az Üvegfigurák. Aztán mintha elakadt volna ez a remekívűnek induló pálya.
Minden reményünk megvan hozzá, hogy most ez a méltán Szoboszlai Évához került Aase-díj egyben az újrakezdést is magában hordozza.
Kertész Péter
1943-ban született, 1965-ben kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a szolnoki Szigligeti Színházban kezdte, majd 1968-tól 81-ig közel két évtizeden át a Budapesti Operettszínház tagja volt. Ezen kívül játszott a Nemzeti Színházban, a Népszínházban és a József Attila Színházban is.
Műfaji skálája az operettől és a musicalektől, jelentős prózai szerepekig terjed. Jelenleg nyugdíjas szabadfoglalkozású színész, rendszeresen játszi a Turay Ida Színházban, az Éless Színben és a Karinthy Színházban. Színházi szerepein túl kiváló teljesítményt nyújt szinkron szerepekben is.
Szatmári György
Színészi pályája nem volt mindig egyenes és egyenletes. Keres Emil Radnóti Színházában kezdte, vidéki évekkel, vargabetűkkel, szünetekkel folytatta, mígnem a miskolci Nemzeti Színházban az elmúlt bő évtizedben megérett, kivirult, kiteljesedett a színészete.
Vékony szőke fiúként játszott zenéset és prózait, elegáns urat, melankolikus költőt, náci tisztet, Dorozsmai Pistát, Almavivát, Luthert, Mágnás Miskát – mikor miben kellett helytállni. Ma már, nem annyira szőkeként és nem annyira vékonyként természetesen főszerep-kompatibilis színész, mint azt bizonyítja von Trapp kapitánytól Tót tűzoltó-parancsnokon át von Walter miniszterig megannyi alakítás – külön említve azt az esetet, amikor történetesen Szatyit játszotta Mohácsi János Veszett fejszéjében.
És mint érdemdús Aase-díjas színészt, az évad második felében még láthatjuk az untermann-szerepek klasszikusában, Gálként Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékában.