Állásfoglalás

A Magyar Színházi Társaság döbbenten követi a színházi életben most zajló eseményeket. A felhozott vádak a most már nevesített elismert rendező ellen, amennyiben bebizonyosodnak, mindenféleképpen súlyos következményekkel kell járjanak. Reméljük, hogy ezek az események tisztítótűzként hatnak nemcsak színházi, hanem teljes közéletünkre. Nem támogatjuk azonban a közösségi médiában kialakult lincshangulatot. A helyzet tisztázása után, az esetleges vizsgálatok eredményének ismeretében kell levonni a konzekvenciákat.

Mint szakmai érdekvédelmi szervezetnek természetesen nekünk is az a dolgunk, hogy hozzájáruljunk a helyzet tisztázásához, ha megkeresés érkezik és igény van rá, akár az Etikai Bizottság bevonásával. Magától értetődően csatlakozunk minden olyan kezdeményezéshez, amely az ilyen esetek vizsgálatához, vagy általában a színházi munkavégzés feltételeinek, kereteinek tisztázására irányulnak, mint pl. a Független Előadó-művészeti Szövetség felhívásához, hogy a szervezetek közösen dolgozzanak ki egy a megelőzést szolgáló tájékoztató anyagot és az áldozatok megsegítének protokollját.