A legjobb epizódalakításokért járó Aase-díjat 2017-ben Nagy Mari, Szabó Márta, Gazsó György és Serf Egyed vehette át a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Fényképgaléria a Magyar Színházi Társaság Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/pg/Magyar-Sz%C3%ADnh%C3%A1zi-T%C3%A1rsas%C3%A1g-247856385395639/photos/?tab=album&album_id=877729622408309
Nagy Mari
Bejön egy csöppnyi, törékeny nő a színpadra. Nagy Mari. És nem lehet nem figyelni rá. Egyszerűen kíváncsi lesz az ember arra, miért van ott, mit csinál, ki ő. Dehogy fregoliszínész, ahogy magáról fogalmazott. Nagy Mari nem „bármire jó”. Nagy Mari mindenre jó, mindenben hiteles, ezt pedig csak az igazi átváltozóművészek tudják, azok, akik hatalmas színpalettával és matematikailag definiálhatatlanul sok oldallal rendelkeznek. Kelléktárra viszont nincs szüksége, olyan a kisugárzása, a meggyőző ereje.
A kaposvári színházon nőtt föl, ott kapta nézőként azokat az életre szóló élményeket, amelyek a színészi pálya felé terelték. A színművészeti helyett neki is a kaposvári iskola jött össze – ami persze egyáltalán nem „csak” –, ott kapta meg azt az életre szóló muníciót, azt a szellemi-szakmai bázist, amire a későbbiekben is építkezhetett. Kaposvárt Budapest követte, szabadúszással, Új Színházzal – tanítással –, Nemzeti Színházzal, ahová Alföldi Róbert hívta, és ahol Vidnyánszky Attila mellett is maradt, mert számára a színházcsinálás nem kizárásos alapon működik, amibe az is belefér, hogy fontos ügyeket felvállaló független produkciókban játszik.
Milyen csúcsai vannak egy harmincéves pályának? Az elismerések egzaktak: Jászai-díj, Érdemes művész kitüntetés, a POSZT-on színészzsűri díja A park Titániájáért, a VIDOR Fesztiválon a legjobb epizódalakítás díja a Lefitymálva-beli munkáért. Tulajdonképp a szerepek is azok, hiszen szépen listába rendezhetők: karakternév, szerző, cím, zárójelben a rendező, bemutató ideje, helye. De a színház nem kilóra mérhető műfaj. És bizony, olyan is van, hogy jó ideje nincsenek csúcsok, hanem egyetlen hosszú, töretlen gerincű hegyvonulat a pálya. Ezért – különösen az Aase-díjnál – hagyatkozzunk inkább az emlékezetes pillanatokra a naiv Honey kétségbeesettségétől a tyúkot kopasztó Karvezetőig, a lemeztelenedő Titánián és Az éj bölcs nyugalmán át a veszteséggel megbirkózni alig tudó, nagyon is emberi boszorkány Mirigyig. És persze Kádárné, Irina, Weiner Janka, Encsy Eszter, Mária…
Szabó Márta
Szabó Mártát Verebes István találta a kilencvenes évek elején és vitte színésznőnek Nyíregyházára. Az egyszerre lírai és drámai alkatú, kiváló mozgáskultúrájú, jó humorú fiatal lányból a Móricz Zsigmond Színházban lett a rendezők és a közönség számára is izgalmas színésznő. Volt bohóc-Nyina a Sirályban Verebesnél, Mohácsi-hősnő (A mandátum Varvarája, és kézen közön Gruse is a Krétakörben), és mindenekelőtt Szász János alapszínésznője. Ha hozhat előnyt az, hogy valakinek kimarad pályája elejéről a Színház- és Filmművészeti Főiskola/Egyetem, akkor ez Szabó Márta sorsában tetten érhető. Ugyanis két egymás utáni évben csodálkozott rá elragadtatottan az országos színházi találkozó szakmai zsűrije. Előbb A vágy villamosa Stellájaként kapta meg a legjobb női mellékszereplő díját, majd a következő évi találkozón a Ványa bácsi Szonyájáért.
A színésznő Bárka-korszaka, úgy tűnt, jól indul egy ígéretes kétszemélyessel Spolarics Andrea társaságában, de aztán az az éra – a kívülről néző néző számára legalábbis – mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Koltai M. Gábor rendezései hoztak újabb viruló nyíregyházi korszakot Szabó Márta színészetében: a Kétfejű fenevad Báthory Susánnája, a Tigris és hiéna, majd az Énekes madár. Közben Szász János keze alatt Charlotte Corday is megszületett, majd az űzött Margarita a Nemzetiben, s következett néhány szép munka független csapatokban: Szabó Réka Tünet együttesében vagy a Hopparttal. 2013 óta ismét Nyíregyházán telnek díjazottunk évadai, változatos szerepekben.
Tulajdonképpen az a helyzet, hogy a magyar színházművészet adósa maradt Szabó Mártának, ennek a különleges tehetségű színésznőnek, aki sokkal többet, jobbat, szebbet tudott volna alkotni, mint amennyi feladata jutott. A korábbi Domján Edit-díj és a mostani Aase-díj mint a szakmai elismerés pecsétje, fedje be jótékonyan a hiányokat, a fájóan kimaradt részeket.
Gazsó György
Gazsó György színészi pályája természetesen nemcsak epizódokból áll, hiszen főszerepek sokaságát játszotta el Hendrik Höfgentől Tartuffe-ön, Shylockon és Acdakon át például Poche-ig, ami eleve kettős főszerep. Az olyan abszolút főszerepről nem is beszélve, mint amikor dr. Hőgyes Endre egészestés monológjával egy egész színházat nyitott meg, a Bárkát, a Díszelőadás keretében.
Gazsó György több szempontból is skatulyázhatatlan, avagy könnyen félreskatulyázható színész. Testes alkata alapján lomha joviális karakternek nézhetjük, de valójában fejlett mozgáskultúrájú, fizikumát igen kifejezően használó színész, aki egyáltalán nem véletlenül kapott táncos, illetve fizikai színházi főszerepet Horváth Csabától. Szívesen osztanak rá vicces lúzereket – nagyszerűen megoldja az ilyen feladatokat –, ugyanakkor intellektuális is, és verbális készségével, humorával nemegyszer tette ünneppé partnerei számára némelyik Mohácsi-produkció minden egyes estéjét, amikor újabb és újabb poénokkal állt elő például a Nemzeti Színház Sárga liliomjának műtéti jelenetében.
Gazsó György erdőmérnökből lett színész, és ennek bizonyára van köze ahhoz, hogy süt belőle az élet és a természet szeretete. Színészi pályája Kecskeméten és Szegeden indult, Zalaegerszegen értek be az első eredmények, majd Szolnok után a nyíregyházi korszak volt a kiteljesedés ideje, a Verebes István rendezte Kicsengetés St. Johnjától a Tasnádi Csaba rendezte Svejkig. Azután a Bárka, majd a Nemzeti következett, 2009 óta pedig a Radnóti Színház társulatát erősíti, ahová eljön olykor Mohácsi, hogy lerendezze neki a Csillagos eget vagy a Buborékokat. Jó helyen van a Nagymező utcai kis művészszínházban, szakmai biztonságot és emberi melegséget áraszt. Szabadidejében Csuszik Zsigát játssza Orlainál a Vőlegényben. Mert az otthonos, könnyed, harsány csibészség, az is jól áll neki.
Serf Egyed
Serf Egyed 1976-ban szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, azóta is ennek a társulatnak tagja. Azt is jelenti ez, hogy részese volt a hetvenes-nyolcvanas évek legendás kaposvári előadásainak, Voltaire-ként például a Marat halálában, Momentalnyikovként a Gőzfürdőben, a Csak egy szög számos szerepében, de ez elmúlt évadokban és a jelenben is a társulat meghatározó karakterszínésze, bizonyította ezt mind a mesejátékokban (Hókirálynő, Pán Péter, Tündér Lala…), mind a klasszikus és kortárs drámák nagyszínpadi és stúdióelőadásaiban (IV. Henrik, Oidipus király, Megbombáztuk Kaposvárt…), valamint a zenés vígjátékokban, operettekben (My Fair Lady, La Mancha lovagja, Víg özvegy…). Utóbbi műfajnál kell tenni egy kitérőt: legutóbb két operettben (Bál a Savoyban és Luxemburg grófja) fényesen mutatta fel azt a mesterségbeli tudást, ami immár tanítanivaló. Eleganciát és bölcsességet sűrített Pomerol főpincér szerepébe, majd az urizáló, abszurddá váló, arisztokratikus idiotizmust hozta a színpadra Lord Lanchester szerepében.
Serf ideális karakterszínész: alázatos, pontos, fegyelmezett, megbízható, kiváló arányérzékkel személyes súlyt ad az általa játszott figuráknak, de hihetetlen érzékkel helyezi el a szerepet az adott előadás adott viszonyain belül. Felmutatja és elrejti a szerepet, rajzolja, de nem vési a szerep kontúrjait. A színpadon színész, aki nem a büfében, hanem a szerepben bizonyít. Többnyire kicsi szerepeket játszik, és így marad emlékezetes. Tökéletes példa erre legutóbbi alakítása, A vágy villamosa végén érkező Orvos szerepében: finomsággal és eleganciával pillanatok alatt megteremti azt a nem akármilyen embert, az egyetlent, akibe a törtlelkű főszereplőnő, Blanche belekarol, és aki tulajdonképpen az előadás utolsó gesztusával a nézők emlékezetébe vési magát.
Serf Egyed nem keresi a középpontot, ezért amikor a sors középpontba helyezi, meglepi kollégáit és a nézőket: igenis elbírja a nagyobb feladatokat – és történik ez azért, mert a kicsi szerepekbe is hihetetlen energiát és figyelmet présel bele. Így lepett meg mindenkit az Adáshiba Szűcs szomszédjának nagyon erős karakterfigurájával vagy a Becsvölgye felolvasó-színházi főszerepével, legutóbb pedig a 12 dühös ember csendesen, rezignáltan szemlélődő, majd fojtott indulatait kirobbantó Esküdtjének szerepében.
Serf Egyed „korszerűtlen” színész: létezése, színészi és emberi attitűdje a megbízhatóság, ami ajándék egy olyan korban, ahol ez a tulajdonság a ritka kincsek közé tartozik. Az Aase-díj odaítélése azt jelzi, igenis figyelmet kap ma is az a „korszerűtlen” hűség, tisztesség, alázat, fegyelem, pontosság és finom arányérzék, ami Serf Egyed színészi életművét meghatározza.