Díjzápor a IV. Nemzeti VERSenyen

 „Ki viszi át a Szerelmet” életműdíjjal tüntették ki Debreczeni Tibort, a Magyar Drámapedagógiai Társaság alapítóelnökét, aki mellett Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára és Szennik Éva, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke is átvehette a rangos kitüntetést a Nemzeti Színházban. A Nemzeti VERSeny egész hétvégés szuperdöntőjének végén Ledő Barnabás bizonyult a legjobbnak.

A 25 döntős versenyző versklipjét és versmondását teltházas közönség nézte végig, és bárki bekapcsolódhatott, sőt vissza is nézheti az előadásokat a Facebookon. A hónapok óta tartó versengésben a zsűri mellett a közönség is döntő szerepet vállalt: a versmondást és a versekre készített videoklipeket több tízezren követték online, és szavazhattak is a nekik tetsző klipekre és versmondókra. Az elmúlt kilenc hónap alatt, három fordulóban, több mint 200 versenyző mérettette meg magát a rendkívüli versenysorozaton: az anyaország mellett a Kárpát-medence minden részéből, Európa-szerte és a tengerentúlról is neveztek a rangos versenyre. A tehetséges alkotók és előadók versben és filmes alkotásokban is bemutatták a klasszikus és kortárs magyar költészet választott darabjait.

Az élő szuperdöntőn Ledő Barnabás (Budapest, 20 éves) lett az abszolút győztes, aki mind az animációs videoklipjét (Weöres Sándor: Kísértet), mind a versmondását tekintve a legjobbnak bizonyult. A Nemzeti VERSeny második helyezettje Elek Ágota (18 éves, Borszék, Erdély) lett, míg a harmadik Szirmai Marcell (14 éves, Szeged). Különdíjat vehetett át versmondásáért Endes Ábrahám Ákos (10 éves, Csíkszereda, Erdély) és Kenesei-Holics Réka (33 éves, Halásztelek), versklipjéért Bókkon Tímea (30 éves, Budapest), Hegedűs Bori (17 éves, Mosonmagyaróvár) és Mikita Dorka Júlia (20 éves, Budapest). Rajtuk kívül még számos jutalmat átadtak a döntősöknek.

A VERSeny védnöke a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila volt, aki a Kaposvári Csiky Gergely Színház nyitó díszelőadásának rendezőjeként ezúttal videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket. A döntő zsűrijében a VERSeny főszervezőjeLutter Imre versmondó-művész mellett Söptei Andrea és Bakos-Kiss Gábor színművészek; Kiss László rendező és Szabó László kommunikációs szakember foglaltak helyet. A művészek a videoklipeket és a versmondást is rögtön a produkciókat követően értékelték a nyilvánosság előtt. Mindebben Barta Ágnes színművész, a Nemzeti Színház tagja volt a segítségükre, aki moderálta a VERSeny döntőjének egészét.

A Magyar Versmondók Egyesületének rangos elismerését, a „Ki viszi át a Szerelmet” díjat Szabó László kommunikációs szakember a színház, a versmondó előadóművészet innovatív útjainak kereséséért, a versek társadalmi rangjának növeléséért; Szennik Éva szervezési és kommunikációs szakember a színház, a versmondó előadóművészet pedagógiai és társadalmi szerepének erősítéséért vehette át. Debreczeni Tibor drámapedagógus, életműdíját, a versmondás, a színjátszás művészeti-kulturális támogatásáért, valamint a drámapedagógia hazai alapjainak megteremtéséért kapta.

A versenyprogram mellett a Feledi Project táncszínházi előadást mutatott be Weöres Sándor Psyché című műve nyomán, Molnár György Kaleidoszkóp-díjas verszenész pedig a rendszerváltoztatás 30. évfordulója alkalmából adott koncertet a jelenkor költészetére építve.

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű bemutatása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése volt, 2019-ben kiemelt figyelemmel a rendszerváltoztatás 30. évfordulójára és a közéleti költészetre, valamint Ady Endre és Weöres Sándor évfordulós költők életművére.

A versenyt három fordulóban rendezték meg. Elsőként minden nevező négy verssel jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amik közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A négy vers közül egy a rendszerváltoztatás költészetéhez kellett, hogy kapcsolódjon, egy Ady Endre (halálának centenáriuma) vagy Weöres Sándor (halálának 30 éves évfordulója) verse volt, s emellett egy klasszikus magyar és egy szabadon választott magyar vers kellett még. A továbbjutók az általuk választott újabb verset dolgozták fel, videoklip formájában. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 25 fős döntő, akiknek versklipjeit a YouTube közösségi videó-megosztó portálon a Nemzeti VERSeny csatornáján is megnézhetik az érdeklődők.

A díjátadó gálán Kiss László és Lutter Imre értékelte a Nemzeti VERSenyt, és közreműködött Szabó Ágnes, a Nemzeti Színház vezérigazgatói megbízottja, aki Vidnyánszky Attila nevében átadta a dobogós helyezettek díjait. A VERSeny díjazottjainak több százezer forint értékű jutalmat adtak át: díszkiadású köteteket, könyvkülönlegességeket, szakmai továbbképzéseket, színházbérleteket és pénzjutalmakat. A versenyzők a magyar költészet színe-javát felvonultatták. A VERSeny főtámogatója a Nemzeti Kulturális Alap és a „30 éve Szabadon” Emlékbizottság volt. A fotókat Eöri Szabó Zsolt készítette.

A legjobbak és versklipjeik:

  1. helyezett: Ledő Barnabás

20 éves, Budapest

versklip: Weöres Sándor: Kísértet

https://www.youtube.com/watch?v=er7aVN4yzw4

  1. vers: Kálnoky László: Az elsodortak
  2. vers: Zsille Gábor: Ha nincs ötvenhat

  1. helyezett: Elek Ágota 

18 éves, Borszék, Erdély

versklip: László Noémi: Érteni

https://www.youtube.com/watch?v=gSto0Z5X6tY

  1. vers: Ady Endre: Régi énekek ekhója
  2. vers: Szilágyi Domokos: Szerelmes vers a szabadághoz

  1. helyezett: Szirmai Marcell

14 éves, Szeged

versklip: Ady Endre: Dalok a labdatérről

https://www.youtube.com/watch?v=hWVyV94iZ6c&feature=youtu.be

  1. vers: Petőfi Sándor: Szeget szeggel
  2. vers: Simai Mihály: A szakáll(am)-titok balladája