Elhunyt Korcsmáros György

Korcsmáros György (1942 – 2022)

Nem érhette meg 70. születésnapját. Néhány órán múlott. Pedig szervezkedés folyt, hogy ha élőben nem is, de online felköszönthessük. Nem adatott meg neki, hogy lássa, mennyien szerették, gondoltak rá és akartak neki örömet szerezni.

Fel lehetne sorolni, mi mindent csinált: színészi és rendezői diplomát is szerezett, mellette írt, adaptált, s ami a legfőbb: szerette azokat, akikkel dolgozott és szerette azt, amit csinált. A színházat. Legtovább Győrben vezette a társulatot. Szerették színészei, munkatársai és a közönség is. Volt energiája a közösségért is dolgozni: 1999 és 2007 között a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesületét vezette. Sokat tett azért, hogy segítse a színházak közti kommunikációt, az érdekérvényesítést.

Nem csak rendezéseire, hanem kiváló színészi alakításaira is sokan emlékszünk.

Tragikusan korán kellett kivonulnia a színházi pályáról. Még inkább a földi létből.

Emlékét megőrizzük.