Elhunyt Tóth Zoltán

Életének 58. életévében meghalt Tóth Zoltán színész.

“A színművészeti főiskolára nem vették fel, így a szakmát a debreceni színházban ügyelőként kezdte, majd egymást követték a színpadi szerepek is. A békéscsabai színházban tett kitérője után visszatért Debrecenbe, ahol ekkor már a drámairodalom legnagyobb alakjait játszhatta el egymás után. Meghatározó színésszé vált.

Ezután kilenc évet töltött a budapesti Katona József Színházban, mégsem érezte magát soha fővárosi színésznek.

Az utóbbi években szabadúszó színészként dolgozott. A Svejk! Vacsorázzunk! című darabjával bejárta az országot. Színházi szerepei és önálló estje mellett rendszeresen szinkronizált és tanított, középiskolás diákokkal szerettette meg a színház varázslatos világát.

Művészetét Jászai Mari-díjjal is elismerték a pályája során.

Az elmúlt két évben a Pinceszínházban találta meg a szakmai otthonát, oszlopos tagjává vált a társulatunknak.”

Forrás: Pinceszínház

 

Nyugodjon békében!