Emlékeztető a Magyar Színházi Társaság Elnökségének összejöveteléről – 2012. március 26., Városligeti fasor

Résztvevők: Csizmadia Tibor, Erős Balázs, Hegedűs D. Géza, Mátyás Irén, Novák Eszter, Novák János, dr. Póka Júlia, Solténszky Tibor, Takács Kati, Zeke Edit, Vajda Márta

Csizmadia Tibor beszámolt a POSZT-tal kapcsolatos eseményekről. Találkozott Vidnyánszky Attilával, és közösen átbeszélték a POSZT-tal kapcsolatos teendőket. Zajlik a társasági szerződés módosítása és a kijelölt kontakt személyekkel folynak a verseny- ill. OFF programok egyeztetései.

További egyeztetésre van szükség a szakmai szervezetekkel, hiszen egyrészt meg kell értetni az eddigi változásokat, illetve döntéseket kell hozni fontos kérdésekben: zsűri összeállítása, szakmai beszélgetések, programok. Feltehetően Pécsett kell folytatni a „Színház a Gödörben” sorozatot, melynek legutóbbi összejövetelén sajnos a korábbinál lényegesen kevesebben vettek részt.

A Színházi Társaság a színházi és kulturális élet védelmében nyílt levelet szándékozik írni, melyben adatokkal próbáljuk alátámasztani a kultúrától elvont pénz összegét, illetve rákérdezünk a kulturális politikára.

Novák János rövid tájékoztatót adott a Színházi Bizottság munkájáról. Elmondta, hogy hamarosan várható a miniszteri döntés az egyes előadó-művészeti szervezetek kategorizálásáról, illetve hogy több színház igazgatói helyére írnak ki pályázatot.

A Rendező Testület április 2-án tartja közgyűlését, másnap délelőtt pedig szakmai tájékoztatást tartunk gazdasági vezetőknek az új közbeszerzési törvényről.

A Társaság közgyűlését április 23-án tartja.