Jó kérdés különkiadás: Korlátok közt 1. – kőszínházak
Hogyan indul újra a munka a színházakban? Milyen lesz a színházi élet a karantén után? Mi lesz a félbemaradt évaddal, a megszakadt próbákkal, a ki nem játszott bérletekkel, a megvásárolt jegyekkel? Ennek tükrében hogyan kell újragondolni a következő évadot? A vidéki színházakban már próbálhatnak – milyen szabályozás mentén? Mikor tarthatják az első bemutatókat, vagy minden eshetőségre felkészülve folynak az előkészületek? Hogyan lehetséges a távolságtartás a színpadon és a nézőtéren? Hogyan változik a nézőtér elrendezése, és ha emiatt radikálisan lecsökken a befogadóképesség, megéri-e, érdemes-e úgy játszani?
A beszélgetés résztvevői: Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója; Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója; Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója
A beszélgetést vezeti: Seres Gerda újságíró, a Kultúra.hu munkatársa
A beszélgetés időpontja: 2020. május 20.
Seres Gerda: Jó napot kívánok, Seres Gerda vagyok. Szeretettel köszöntöm önöket a Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának online kiadásában. Reméljük, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk. Ez az első online adás, de nem az utolsó: kettőt biztosan tervezünk. Ez a kőszínházak jelenlegi és jövőbeli helyzetéről szól. Bemutatom a részvevőket: Máté Gábor, a budapesti Katona József Színház igazgatója, Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója. Köszönöm szépen, hogy elfogadták a meghívást.
A szabályok értelmében júniustól kétszáz fős lagzikat tarthatnak vidéken, június közepétől a fővárosban is, de a színházak helyzetéről egyelőre semmit nem tudunk. Maximum annyit, hogy talán ősszel indulhat az évad, az óvatos önkormányzati nyilatkozatok erről szóltak. Mindannyian őszi indulással számolnak?
Máté Gábor: Nem tudom pontosan, mivel kéne számoljunk, de pesszimista gondolataim szeptemberre visznek, és ha optimista vagyok, akkor is szeptember, mert előbb nem érdemes elkezdeni. Ez egy nagyon nehéz helyzet, ilyen szempontból is nagyon rosszkor jött a vírus. Én itt tartok. Nem tudom, Karcsi mit gondol.
Seres Gerda: Tehát ha a szabályok engednék, akkor sem érdemes augusztusban kinyitni a színházat, mert senki nem megy nyáron színházba, zárt térbe?
Máté Gábor: Komoly dolog, ami velünk történik. Én magam abban nem hiszek, hogy most tömegek zúdulnának be a színházba. Abban sem, hogy a tömegek egy ilyen vírus után, a nyaralni vágyók, akiknek a nyaralása elmaradt, ne inkább a szabadba, a napfényre, az uszodába, a strandra mennének. Az augusztus amúgy sem egy színházi hónap. Az az igazság, hogy nekünk is van felelősségünk, nem csinálhatunk úgy, hogy mi érintetlenek vagyunk, és tessék jönni a színházba, mert itt minden rendben lesz. Szerintem a színházaknak is ki kell dolgozni egy protokollt erről, egyformán, nem úgy, hogy van egy merész színházigazgató és egy óvatos, egy stupid és egy rendkívül kifinomult, aki mindent tud és mindent meg fog oldani. Arról, hogy fogják beengedni a nézőket, hogy fognak sorba állni a toalett előtt, milyen messze fognak ülni egymástól. Ezt nekünk kell kijelölni. Nem fognak tódulni a nézők, amíg a vakcina meg nem jelenik.
Nemcsák Károly: Ugyanígy gondolom. Tudomásul kell vennünk, hogy a színház egy praktikus intézmény. Ahhoz, hogy egy előadást le tudjunk játszani, azt próbálnunk kell, a régi darabokat fel kell újítani, azon kívül rengeteg olyan gyakorlati kérdés van, amit nekünk tisztázni kell, mielőtt bármit a színpadra állítunk, például műsortervet kell készíteni. Rengeteg olyan gyakorlati kérdés van a színházban, amit ha nem teszünk rendbe, káosz uralkodik.
Gondolom, a budapesti színházak életében az őszi kezdés lenne a legreálisabb. Mi magunk úgy készülünk a József Attila Színházban, hogy augusztus 24-én kezdődhetnek el a próbák. Bérletrendszerben dolgozunk, és egy bérletes előadásunk elmaradt, ami abból a szempontból fontos, hogy mi tovább játsszuk, éveken keresztül játsszuk az előadásainkat. Szeptemberben szeretnénk pótolni ezt az elmaradt bemutatót. Előtte én sem látom értelmét, hogy a művészeinkkel bármi fajta munkát tudnánk a nyáron csinálni. Aszínház nem zárt be, és rengeteg olyan munkánk van, amit nyáron el tudunk végezni, és ez minden évadban így történik, de a szabadságolást egy picit előrébb hoztuk. Abban a helyzetben vagyunk, hogy egy komoly leltározásra van lehetőségünk, ezt a háttérszemélyzettel, az alkalmazottainkkal el tudjuk végezni. Nekik tudunk munkát adni. Sajnos, gazdaságilag nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a művészeinket alkalmazottként foglalkoztassuk, tehát az ő helyzetük egy picit nehezebb ebből a szempontból. Nem látom, hogy a nyáron érdemleges munkát tudnánk végezni. Biztosan lehet találkozni, beszélgetni darabokról, vitatkozni, de a közönséget nem tudjuk nyáron, júliusban, augusztusban fogadni.
Seres Gerda: Attila, ti már próbáltok. Az őszre készültök?
Béres Attila: Mi vagyunk a kakukktojás ebben a konstellációban. Mi elkezdünk holnap reggel 10-től próbálni. A Miskolci Nemzeti Színháznak van egy művészeti tanácsa, amelynek tagjaival felállítottunk egy tervezetet. Eszerint július harmadik hetéig próbálunk, elkezdjük próbálni a jövő évad előadásait. Mi abban bízunk, hasonlóan Karcsihoz és Gáborhoz, hogy valamikor az ősz folyamán lehet majd bizonyos körülmények között játszani, és éppen ezért azt tervezzünk – mert nálunk körülbelül 130 bérletes előadás maradt el, ami egy óriási szám –, hogy az új bemutatók mellett megpróbáljuk folyamatosan a régi előadásainkat is játszani. Ehhez augusztus folyamán tartunk egy két-három hetes felújítópróba-időszakot. Így kész leszünk négy új előadással, a nyolc-tíz elmaradt címmel, és abban bízom, hogy ha el lehet kezdeni játszani, akkor körülbelül áprilisig az elmaradást be fogjuk tudni pótolni. De mi próbálni fogunk. Most próbálja Szabó Máté a Szerelmes Shakespeare-t, Mohácsi János a Francia rúdugrást, utána Szőcs Artur kezd el próbálni, illetve Markó Róbert egy meseelőadást. Hogy milyen feltételek mellett lesz próba, az érdekes dolog.
Seres Gerda: Van erre szabályozás?
Béres Attila: Nincs. Azt az instrukciót kaptuk, hogy minden igazgató maga dolgozza ki, milyen módon lehet próbálni. Ebben van egy nagy nehézség, mert ha ismerik a Francia rúdugrás című darabot, akkor tudják, hogy – ha finoman akarok fogalmazni – azt elég nehéz távolságtartással próbálni. De azt mondta Moha, hogy ki fogjuk találni. Ezen dolgozunk most, még holnapig van időnk. Mi elindítjuk a munkát. Eddig is volt arra példa – tavaly –, hogy június végéig próbáltunk, most ez meghosszabbodik, és augusztusban kezdünk.
Seres Gerda: Tulajdonképpen a nyár közepéig bepróbáltok mindent, és szeptemberben előhúzzátok a fiókból egy felújító próbával?
Béres Attila: Igen, eddig is úgy csináltuk, hogy az évad végén volt két-három átmenő előadás, amit házi bemutató szintre hoztunk, és ősszel még volt rájuk öt nap, egy főpróbahét a bemutató előtt.
Seres Gerda: Fogunk még arról beszélni, miként lehet próbálni, milyen szabályokat érdemes erre kidolgozni, de először csináljunk egy kárösszegzést. Attila mondta, milyen sok előadásuk maradt el. Az elmaradt előadások, bemutatók milyen kiesést jelentenek a büdzsét tekintve?
Béres Attila: Nálunk nem jelent kiesést, hiszen ezeket már eladtuk bérletben. Itt a bizalom a kérdés. A Szerelmes Shakespeare és a Francia rúdugrás is meg volt hirdetve az idei bérletben. Ebből a kettőből elmaradt ötven, de ezen kívül van még más elmaradt előadásunk.
Seres Gerda: Erre nincs visszaváltási konstrukció?
Béres Attila: Van egy finom közvélemény-kutatásunk – de nem merem közvélemény-kutatásnak nevezni, mert nem reprezentatív, és mi csináltuk telefonon –, de a mi nézőink szeretnénk az előadást megkapni. Ennek nagyon örülök. Veszteség csak napban van, és ha az idő pénz, akkor így van pénzben veszteség.
Seres Gerda: Budapesten több a jegyes előadás, mint a bérletes. Itt, gondolom, más a helyzet.
Nemcsák Károly: Nálunk van egy bérletrendszer, amiből egy bemutatót nem tudtunk megtartani. Nyolc bérletünk van, ami nem magas szám, és a bemutatón kívül még két előadásunkból maradt el bérletes előadás. Nekünk ilyen módon 12 előadásra van kötelezettségünk, amit mindenképpen be fogunk pótolni ősszel. Ami gondot jelent, az az, hogy több, mint 70 előadásunk maradt el, hisz április végéig meghirdettük a műsorunkat, és 54 millió forintos az a tétel, ami a vásárolt jegyeket jelenti.
Seres Gerda: Mennyien váltották vissza a jegyüket?
Nemcsák Károly: Ez folyamatos, de ahogy én érzékelem, a nézőink maximum 20%-a váltja vissza a jegyét. Mi úgy számítottunk, arra terveztünk és azt láttuk, hogy a nagyszínházban 20-22 előadással tudjuk pótolni azoknak az igényét, akik jegyet vásároltak, és van stúdiónk, ahol 12 előadáson tudjuk fogadni a nézőinket. Van olyan program és előadás, amit nem játszunk tovább, tehát azt mindenképpen le kell vennünk a műsorról, de mi is a nézőink bizalmára számítunk. Természetesen ha valaki szeretné visszakérni a jegy árát, azt megteheti. A meglevő jegyével ősszel vagy ugyanarra az előadásra tud jegyet váltani, vagy átváltja egy másikra, ha szeretné nálunk elkölteni ezt a pénzt. Hangsúlyozom, a bérleteseinknek és a jegytulajdonosainknak is tudjuk biztosítani az előadásokat.
Seres Gerda: A Katonában mi a helyzet?
Máté Gábor: Nálunk nagyon brutális pénzkiesést jelentett, hogy nem tudtuk kijátszani az előadásainkat. Összegszerűen 180 millió forintról van szó, ebben természetesen benne vannak a májusi és a várható júniusi előadások is. Ez nagyon nagy összeg. Ha még ehhez hozzáveszem, hogy ritkábban fogunk játszani ősszel, nem minden darabot fogunk játszani, és biztos vagyok benne, hogy nem 100%-os telítettséggel, akkor ilyen szempontból további mínuszok várhatók. Nagyon jólesett nekünk is a #neváltsdvissza mozgalom, nagyon gáláns a nézőinktől, és a jövőben további előnyöket élveznek azok, akik nem váltották vissza a jegyüket. Mindenféle dolgot kitaláltunk már és még ki is fogunk találni.
Az utóbbi időben nálunk nagyon magas volt a bevétel, és ebből finanszíroztuk a fizetésemeléseket. Most fizetést emelni egyáltalán nem tudunk a dolgozóinknak.
Seres Gerda: Nincs remény arra, hogy az állam, az önkormányzat, azaz a fenntartó – mindegyikőjüknek más a konstrukció – valamilyen módon ezt kompenzálja? Azon túl, hogy előadóművészek pályázhatnak egy alapra, intézményeknek van-e pályázati lehetőség?
Nemcsák Károly: Nehéz a helyzet, mert minden színháznak komoly jegybevételi kiesése lesz, akár a májust, akár az őszt nézzük. Amit Gábor is említett, az a József Attila Színházra is igaz, tehát mi is ritkábban fogunk játszani, a pótlások miatt a bevételek kiesnek. A mi esetünkben is közel 200 milliós a veszteség ebben az évben. A színházaknak komoly bevételt jelent a jegybevétel. Megkaptuk, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatunk, mert megkaptuk a fenntartónktól a támogatás összegét. Azok a pályázatok, amik kiírásra kerültek, valószínűleg segítenek egy-egy produkció létrehozásában, de amit Gábor is említett: nagyon komoly az a tétel, hogy a munkatársainkat hogyan tudjuk megfelelő helyzetbe hozni, hogyan tudunk fizetést emelni, hogyan tudjuk a gazdasági dolgokat megoldani.
Béres Attila: Mi közös üzemeltetésű színház vagyunk. Én nem tudok olyan pályázatról, ami ezt a jegy- vagy bérletbevétel-kiesést kárpótolná állami szinten. Elhallgatva azt, amit mondotok, lesújtó. A mi szerencsénk az, hogy bérletrendszerben működünk, a látogatottságunk közel 80%-a tavaly szeptemberben már el volt adva. Nyilván van kiesés, hiszen van olyan előadásunk, amit már kijátszottunk bérletben, de még bőven tudjuk játszani – a Hegedűs a háztetőn-től a Feketeszárú cseresznyéig mondhatnék címeket, de nem ez számít –, és nyilvánvalóan ez nehézség. Attól a félelemtől, amit Gábor és Karcsi is említett, én nem tartok. El fognak jönni az emberek színházba. És ez nem hurráoptimizmus. Aki nagyon akar színházba jönni, akinek nagyon hiányzik a színház, szeptembertől, októbertől, novembertől, nem tudom, mikortól nagyon fog akarni jönni. Akkor már könnyebb lesz a jegyeladás. Ilyen szempontból nagyon optimista vagyok. Ha megnézzük, tegnap mi történt Budapest utcáin – én tegnap direkt ezért kimentem körbenézni.
Seres Gerda: Tele voltak a teraszok.
Béres Attila: Egy csomó helyet körbejártam, mert kíváncsi voltam, hogy hat a társadalomra ez a feloldás. A Király utcában teraszon helyet nem kaptál. Direkt ezért kocsikáztam körbe a várost.
Seres Gerda: Az más kérdés, hogy a színházba járók átlagéletkora mennyire vág egybe a teraszon ücsörgőkével.
Béres Attila: Egyáltalán nem vág egybe. Ha őszinték vagyunk, a színházba járóké sajnos 60 év fölött van. De az egy más gondolkodásmód. Ha Thalész tételét vesszük alapul: úgy aránylik a teraszon ülők életkora a teraszhoz, mint a színházba járók életkora a színházhoz. Ezt majd fejtsék meg a nézők.
Nemcsák Károly: Nem mondanék ellent, mert van bennünk optimizmus a nézőkkel kapcsolatosan, csak az eddigi kiesésünk már most nagyon jelentős. Mi arra koncentrálunk, hogy az évadot el tudjuk indítani. Azokat a bemutatókat, amiket tervezünk, meg tudjuk valósítani.
Seres Gerda: Erre most van pénz? Ha nincs kompenzáció a kiesésre, van pénz a bemutatók megtartására?
Nemcsák Károly: Ez többrétű kérdés. Az elmaradt előadásoknak van költsége és elmaradt bevétele, de azt nem várhatjuk el, hogy azt a bevételkiesést bárki pótolja.
Seres Gerda: Vannak külföldi minták: Amerikában ott a Cares Act, ami kamatmentes hitel az intézmények számára, vagy Németországban egy 50 milliárd eurós segélycsomag, tehát lehet erre konstrukció.
Nemcsák Károly: Idehaza is nagyon sok konstrukció van. Mindenki a saját intézményén belül látja a gazdasági mozgásteret, és ezen belül kell nekünk mozogni. Már minden színház átnézte, hogyan lehet alkalmazkodni ehhez a veszteséghez. Mi is készítettünk egy pandémiás tervet erre az évre, és reméljük, hogy kevés veszteséggel tudjuk tartani ezt az évet.
Seres Gerda: Mit kapnak a színészek? Károly említette, hogy nálunk a színészek nincsenek státuszban. Úgy képzelem, hogy akik státuszban vannak, azok megkapják az alapbérüket, de jelentős része a fizetésüknek az esti fellépti díjukból áll össze, és ugyanez a helyzet a műszak esetében. Mit kapnak most az alkalmazottak?
Máté Gábor: Az alkalmazottak most kevesebb pénzt kapnak, de az is nagy dolog, hogy tudunk nekik fizetni. Ez annak köszönhető, hogy elég tartalékot halmoztunk fel az előző években, és abból tudjuk fizetni most a munkatársainknak. Összességében mindenki kevesebbet visz haza. Ez a színészek esetében összegszerűen nagyon nagy szám, mert mi olyan stratégiával dolgoztunk, hogy az alapbért nem emeltük meg túlságosan, viszont az kapott több pénzt, aki sokat játszott, tehát teljesítményfüggő volt a fizetés. Ez járvány esetén visszaüt. Ha nincs járvány, a színészek meg tudnak élni, ha járvány van, akkor nagyon oda kell figyelni.
Seres Gerda: Mennyire igazolták létjogosultságukat az online kezdeményezések? Mindegyik színháznál voltak speciálisan karanténvideók és régi felvételek, korábbi színházi előadások közvetítései.
Béres Attila: Én nem hiszem, hogy színháznak lehet nevezni azt, amit akár mi is csináltunk a Facebookon, hogy leadtunk előadásokat.
Seres Gerda: Jaj, de örülök, hogy ezt mondtad, pedig A velencei kalmár tarolt, és több régi sikeres előadást is lehetett látni.
Béres Attila: De én nem nevezem azt színháznak, az csak pótlás. Mi ezt azért találtuk ki, hogy valamilyen módon tartsuk a kapcsolatot és nézőinkkel. Azt is tudtuk, hogy nagy szakmai érdeklődés van az olyan sikerelőadásaink iránt, mint A velencei kalmár, és vannak olyan kollégák, kritikusok, színházigazgatók, akik nem látták, és kíváncsiak voltak, miért kapta Görög László a kritikusdíjat vagy a Gábor Miklós-díjat ezért az előadásért. Tudtuk, hogy nagyon sokan meg fogják nézni, de azt gondolom, ezt ne nevezzük színháznak. Ez egy pótcselekvés. Ugyanúgy, mint amikor színészek felolvasnak. Nagyon nemes cselekvés, csak ezt én nem nevezném színháznak. A színház élő, itt és most történik.
Nemcsák Károly: Csak egyet tudok érteni ezekkel a gondolatokkal. Kapcsolattartásra jó volt, arra, hogy mutassuk, élünk, létezünk, de valódi kapcsolatot nem jelentett. Talán csak annyit, hogy a kollégák tartották egymás között a kapcsolatot. Bennem fölmerült pár dolog, amiben nehézséget látok. Mi hozzá vagyunk szokva, hogy pár hónapra leállunk, nincs kőszínházi sorozat, nem próbálunk. Abban látok egyfajta félelmet, hogy miután ezt az időszakot, a kollégák hogyan fogják átvészelni a júniust és a júliust. Olyanok vagyunk, mint a versenylovak: készülünk az augusztus 20. utáni időszakra, várjuk, hogy induljunk, kezdjünk el próbálni. Az egy intenzív időszak az életünkben. De most lesz egy június-júliusi időszak, amikor már két hónapja otthon voltunk – azt lelkileg hogyan fogjuk átélni és megélni, én nem tudom. Itt féltem magunkat, ebben az időszakban.
Seres Gerda: Gábor, soha nem volt több hónapos kényszerszünet, amikor ne lehetett volna játszani vagy legalább valamit csinálni – érzed ezt alkotóként?
Máté Gábor: Persze. Én is hasonlóan gondolkodom, mint Attila és Karcsi. Különböző színészek különböző életkorokban és állapotokban élnek. Van, aki azt mondja, neki nagyon jól jön ez az idő, befelé fordul, és nagyszerű, hogy nem kell ebben a mókuskerékben dolgoznia, és nagyon sokan vannak, akik arra várnak – ahogy Karcsi is mondja –, mint a versenylovak, hogy történjen már valami.
Az online-ozást én is pótcselekvésnek gondolom, és azt se hiszem el, hogy ennyi ember nézi ezeket a közvetítéseket. Ezek rákattintások, és egyesek végignézik, de a tényleges nézettségről nem tudunk beszámolni. Nekünk szükségünk van rá, mert mutatni akarjuk, hogy vagyunk, létezünk, nézzetek minket, bizonyítani akarjuk, hogy jelen vagyunk és akarjuk tartani a kapcsolatot, de néha erősebbnek érzem a szándékunkat az igazi keresletnél. Vannak természetesen őrültek, akik mindenáron úgy akarják az életüket leélni, hogy közel minden este színházban akarnak éldegélni és köhögni órákon keresztül, de én ezt nem így látom. A színházhoz az is hozzátartozik, hogy kivel megyek színházba, hogy megjegyzéseket teszek a játszó színészekre és megkritizálom őket, és az is benne van, hogy sokkal érdekesebb a szomszédom vagy az előttem ülő hosszú haja vagy föltornyozott kontya – ez mind-mind hozzátartozik a színházhoz. A színész játékához pedig mindenképpen hozzátartozik a néző jelenléte. Az a streamelési téboly, amiben bennünket rá akartak venni arra, hogy az előadásainkat üres nézőtérnek játsszuk, és úgy közvetítsék… Szerintem jobb, hogy elmaradtak, és azt hiszem, katasztrofális eredményt hoztak volna. A magyar színész semmilyen értelemben nem hasonlítható egy német színész precizitásához. A magyar színésznek folyamatos lélegeztetés kell, ami a partnerből áll, a közönség jelenlétéből, az aznapi diszpozíciójából, annak az összességéből, hogy milyen ott együtt a véletlenszerűen összekerült nézőkkel. Ez a színház része, és ezt hívjuk színháznak. Ami nem ilyen, azt minden másnak hívhatjuk. A kollégákkal teljes mértékben egyetértek, és azt reméljük, hogy ez helyreáll, de én egy kicsivel pesszimistább vagyok a többieknél.
Seres Gerda: Milyen szerződéseket kötnek? Egy elmaradt bemutató esetén ki kell fizetni a rendezőt, a tervezőket, vagy ezt ők bebukták?
Máté Gábor: Nálunk két előadás maradt el, azokat a következő évad végére szánjuk. Eredetileg az volt a terv, hogy három-három bemutatót tartunk a Katonában és a Kamrában, most ez négy-négyre változott. Szoktunk mi ilyet csinálni, de a tavaszra egy pihenőbb szakaszt gondoltam, ami nem fog összejönni, ha minden jól megy. Ha a járvány tényleg bedurvul novemberben, ahogy mondják, akkor amiket eddig elmondtunk, nem lesz teljesen igaz. Nem tudhatjuk, Magyarországot ez hogyan fogja érinteni, mindenesetre első korlátozásként a színházakat zárták be.
Béres Attila: És utoljára nyitják ki.
Máté Gábor: És utoljára nyitják ki. Egyébként egyetértek ezzel. Nem arról van szó, hogy átkozom a rendeleteket, ez szerintem valahol stimmel is.
Béres Attila: Mi 14 bemutatót terveztünk, ebből lesz jövőre 7. Azon ritka színházak közé tartozunk, amelyiknek állandó rendezői vannak: van 5 állandó, alkalmazott rendezőnk. Azt a döntést hoztuk, hogy kettő helyett csak egyet rendeznek, a vendégrendezőinket, akiket jövőre meghívtunk, tehát Ascher Tamást, Mohácsi Jánost, Markó Róbertet, megtartjuk, egyrészt azért, mert büszkeség, másrészt pedig mert ez így fair. Lekopogom, nekünk nem történt biztatási per. Azért mondom ilyen szakszóval, mert nekem már volt ilyenem. A magyar jogrend szerint ha szóban megegyezel egy rendezővel, hogy jövőre nálad rendez, az már tényszerűen megegyezés. Ha azt mondod, hogy nem, akkor elbukod a pert, tényszerűen ki kell, hogy fizesd neki a gázsiját. Volt már ilyenem, úgyhogy gyakorlatból beszélek. Nálunk nem volt ilyen helyzet, ellenben csak 7 premierünk lesz. Ez azért fura, mert 3 játszóhelyünk van, sőt 4.
Seres Gerda: Mi lesz a bérletrendszerrel?
Béres Attila: Nem lesz bérletrendszer, mi jövőre nem hirdetünk bérletet, csak jegyeket fogunk árulni azért, hogy a tavalyi bérleteket be tudjuk pótolni. Azt mondtuk, és ez egy kampány része lesz, hogy természetes, hogy ez egy átmeneti időszak, jövő márciusban már meghirdetjük az új bérletrendszert. Nálunk van olyan bérlő, akinek 90 éve van bérlete ugyanarra a székre, amit a nagyapjától örökölt. Van, akinek 47 éve van bérlete a 7. sor 2-3-4. székére, ezt konkrétan tudom. És nem egy ilyen van, é s ők iszonyatosan büszkék erre. Ezeket a bérleteket nem veheted el. Egy évre felfüggesztjük, de a jegyet oda fogja kapni, és arra a napra, amelyikre kéri.
Seres Gerda: Ez bátor dolog.
Béres Attila: Nem bátorság. A szükség hozta és a gazdasági racionalitás. Bukunk a bérleten valószínűleg, de azt az ígéretet, amit a tavaly árult bérletekkel tettem, be tudom tartani. Inkább visszamenőleg tartom meg a szavam. Ha őszinte vagyok, akkor ez egy pedagógiai döntés.
Seres Gerda: Hogyan lehet próbálni? Vannak egészen extrém példák, a neten láttam egy talán hamburgi videót, ahol speciális jelmezeket gyártottak, szivacsból készült szoknyákat, amit a derekukra kötöttek, és az egyméteres sugarú körben vette őket körbe. Ez viccesen hangzik, de a színészek nem tudtak egymáshoz érni, bizonyos közelségbe kerülni. Ez nyilván egy szélsőséges példája a távolságtartásnak, de hogy működhet úgy próba, ha távolságot tartunk?
Béres Attila: Sehogy.
Nemcsák Károly: Csalóka ez az egész, hisz elég sok tanulmányt lehet arról is olvasni, hogy elmegyünk valaki mellett, és megkaphatjuk ezt a szörnyű kórt. Én azt gondolom, hogy ilyen megoldásokkal nem vagyunk biztonságban, nem ez lesz a megoldás kulcsa, hanem az, ha a vakcinát megtalálják, és egy védőoltás segít ezen. Akkor lesz egy bizalom bennünk, elmúlik talán a félelem, ami bennünk van, de nem látom, hogy ezeknek a próbáknak sok értelme lenne. Lehet elemezni, lehet korábbra tenni az elemző próbákat, de a színház egy gyakorlatias intézmény. Ott ha nem érezzük egymást, nem fogjuk egymást, nem érezzük a másik közelségét, ha nem vitatkozhatunk, nem veszekedhetünk, nem építhetjük egymást, nem működik.
Seres Gerda: Tehát akkor érdemes elindítani a próbákat, ha már rendesen lehet próbálni?
Nemcsák Károly: Mi így gondoljuk.
Béres Attila: Mi fogunk próbálni, én bátor leszek.
Seres Gerda: Semmi maszk, kesztyű?
Béres Attila: De, maszkban, kesztyűben, ez természetes. Majd a mimikán dolgozunk. Szoktam mondani a boltban, hogy „most mosolygok asszonyom, csak épp nem látja”. Egyelőre így, aztán majd meglátjuk. Nem tudom, milyen lesz, holnap majd elmondom, milyen volt.
Seres Gerda: A Katonában csak akkor indulnak a próbák, ha lehet már viszonylag normális üzemben működni?
Máté Gábor: Augusztusban mindenképpen elkezdünk próbálni. Júniusban is majdnem elkezdtünk, de még nincsenek meg a rendszabályok. Budapest később lesz „föloldozva”, mint a vidék, ezt már tudjuk. Azt már kimondták, hogy vidéken lehet valamit csinálni, Budapesten még nem. Az nagyon nehéz, amikor az ember „pettingelteti” a színészeket, hogy csináljanak úgy, mintha mindjárt itt lenne a bemutató. Ahogy Attila mondja, Miskolcon ennek van ilyen rendje. A Katonában nincs. Volt már olyan, hogy átment ilyen értelemben a következő évadra egy produkció, de annak nem lenne értelme, hogy fölfuttatjuk valameddig a próbálandó produkciót, aztán augusztusban tovább próbálunk, és csak októberben van a bemutató.
Az a tapasztalatunk, hogy szeptember közepén nincs értelme bemutatót tartani. Nem mindegy, hogy mikor tartjuk azt a premiert, mert a budapesti nézői szokások legföljebb annyiban változtak, hogy még júniusban szívesen járnak színházba, de a szeptemberi színházba járás még távol van a budapestiektől. Nincs értelme megbuktatni a saját darabjainkat csak azért, hogy bebizonyítsuk, mi mindenáron színházat fogunk csinálni.
Még egyszer fölhívnám a figyelmet arra, hogy nekünk is dolgunk az, hogy vigyázzunk a nézőink egészségére. Nem úgy lesz, hogy a nézőnek van kedve vagy nincs kedve színházba jönni. Mi magunk fogunk szabályokat hozni. Nem tudom elképzelni, hogy az 50 személyes Sufniban összezsúfoljak nézőket.
Seres Gerda: Ki kell venni a székek felét, csak minden negyediket eladni?
Máté Gábor: Eleve kevesebb jegyet adunk el, kivesszük a széket, és az első két hónapban mi csak olyan darabokat fogunk játszani, aminek a személyzete, a színészek száma minimalizált. Kamaradarabokat vagy olyanokat, amikben nem a teljes társulat játszik. Bizonyos darabjainkat biztos, hogy szeptember-októberben nem fogjuk játszani, elsősorban azért, nehogy fejre álljunk gazdaságilag. Nehéz ügy lesz. Nem tudom, mi lesz a vége, de nekünk erre számítani kell.
Nekünk is vannak idős színészeink. Nem úgy van, hogy azt mondjuk, „gyere be próbálni”. Mondhatja, hogy „nem jövök be, mert féltem az egészségemet, szeretnék élni még egy pár évet”, és teljesen jogosan mondja. Rájuk is kell gondolni. És sokszor azt mondják, jönnek, boldogan, alig várják, de ha belegondolunk vagy belegondoltatjuk őket, rájövünk, hogy ez nem olyan egyszerű. Figyelni kell egymásra is.
Seres Gerda: Sejthetünk már bármilyen technikai követelményt, amivel érdemes vagy lehet készülni őszre? Ilyenekre gondolok, hogy csak minden ikszedik széket eladni, kötelező maszk, fertőtlenítő. A lázmérés valószínűleg nem jó módszer, de vannak ajánlások a levegőztető rendszerre, hogy a belső levegőt keringtető légkondicionálás nem jó. Mi az, amire lehet készülni, amiben érdemes gondolkodni, ha a szabályok megalkotásáról van szó?
Nemcsák Károly: Mi a színházban eddig már két alkalommal teljes fertőtlenítést végeztünk. Biztos vagyok benne, hogy ha elkezdődhetnek a próbák, akkor is kell egy egészségügyi fertőtlenítést csinálnunk. Remélhetőleg lesz olyan technológia, ami nem akkora összegbe kerül, hogy gondot jelentsen a színházak számára. Fontos az is, hogy kommunikáljuk a nézőink felé, hogy mi ezt végrehajtottuk, mert annál nagyobb bizalmat tudunk ébreszteni magunk iránt. Komoly félelmet látok az emberekben, picit tartanak, mert alattomos ez a kór. Nagyon kevés információval rendelkezünk, és amivel rendelkezünk, az nem bizalomgerjesztő. Hogy ez gazdaságilag mennyire fogja megterhelni a színházak büdzséjét, most még nem tudjuk, de valószínűleg ez egy külön tételt jelent majd.
Nagyon nehéz helyzetbe fogunk kerülni, ha 50%-os házzal kell működnünk. A József Attila Színház esetében ez nagyon nagy kiesés lesz, hisz a művészeket fizetni kell – a mi esetünkben megbízási szerződéssel kötődnek a színházunkhoz –, azaz mi minden este a bevételtől függünk. Az a támogatás, amit az államtól kapunk, az alapműködésünkre elég, de ha vannak plusz kiadások, és nincs vagy kevés a bevétel, minden este mínuszt termelünk, és tönkre fogunk menni gazdaságilag, mert egy idő után nem fogjuk bírni.
Seres Gerda: Szép a küldetéstudat, de minden negyedik széknek játszani vajon érdemes-e?
Nemcsák Károly: Ez tarthatatlan lesz. Biztos, hogy 50%-os nézettségnél is rezeg a léc, még azoknál a színházaknál is, ahol alkalmazottak a művészek, és az ő pénzükre van garancia.
Béres Attila: Tudomásom szerint a szabadtéri színházakban hamarosan, valamikor a nyáron 200 főig lehet játszani. A Miskolci Nemzeti Színháznak van egy 600 férőhelyes szabadtéri színháza a színházon belül. Ha nem is minden negyedik, de minden 1,75. székre le lehet úgy ültetni embereket, hogy ha lehet, akkor játszhassuk a kamara-előadásainkat. A Feketeszárú cseresznye, A mi osztályunk, de még akár Dosztojevszkij Ördögökje is eljátszható. Nem tudom, milyen feelingje lesz nyári színházban Dosztojevszkij Ördögökjét játszani, de éjjel kezdjük, és az segít. Ezt most viccesen mondtam, de ha a nyáron 200 főnek játszhatunk, azokat az előadásokat, amiket ott el lehet játszani, szívesen eljátsszuk.
Seres Gerda: Gábor, érdemes negyedházakkal kinyitni?
Máté Gábor: Nem tudjuk még. Elvben érdemes. Azért is mondtam, hogy olyan darabokat tűzünk műsorra, amelyeknek a létszáma nem dönti be a színházat, mert nemcsak arról van szó, hogy alkalmazottként vannak kötelező előadásszámok, de egy idő után a színészek teljesítménytől függő bérezést kapnak. A Katonát is bedöntené, ha nagy létszámú darabokat játszanánk, pláne vendég fellépőkkel, pláne nyugdíjas színészekkel, akiknek plusz juttatásuk van. Már most lehet tudni, hogy ez azonnali mínuszba kerülés, amit nem engedhetünk meg magunknak. Nagyon rafináltan kell ezt kitalálni. A gazdasági osztállyal azt próbálom kidolgoztatni, ezen belül milyen játéklehetőségeink vannak. És egy idő után, amikor már mi is megszoktuk ezt a helyzetet és a nézők is, és a korlátozások is enyhülnek, el lehet kezdeni egy viszonylag normális üzemmenetben dolgozni.
De én tervezem, hogy lázat mérünk, tehát a jegyszedők kezében lázmérő lesz. Szerintem bizalmat gerjeszt a nézőkben, ha látják, hogy odafigyelünk rájuk, ha azt mondjuk a hőemelkedéses vendégünknek, hogy a jegyét beváltjuk egy hónappal későbbre, de így nem tudjuk beengedni.
Béres Attila: Gábor, ha megengeded, mi is használnánk ezt az ötletet.
Máté Gábor: Meggyőződésem, hogy nekünk együtt kell cselekednünk. Az nem jó, hogy én kitalálok valamit, és azt mondom, te ezt nem használhatod.
Béres Attila: Tudom, miköztünk ennél sokkal jobb viszony van.
Máté Gábor: Egyrészt. De akivel nem olyan a viszonyom, mint veled, annak is azt mondanám, hogy mérje a lázat a színháznál.
Seres Gerda: El tudjátok képzelni, hogy közösen ki lehet dolgozni ennek a rendszerét? Már a beszélgetés elején felmerült, hogy egységes rendszernek van értelme.
Máté Gábor: Én a magam részéről hiszek ebben.
Béres Attila: Én is hiszek benne.
Nemcsák Károly: Mindenképpen ez a megoldás.
Béres Attila: Az nem lehet, hogy Kecskeméten más a rendszer, mint Budapesten a Nemzetiben vagy a Vígszínházban. Ugyanazt a rendszert kell, hogy életbe léptessük. Énszerintem is létre kellene hozni egy csoportot, amiben a színházi embereken kívül van virológus, operatív törzshöz közeli ember – Gábor tanítványa –, és akkor egészen komolyan ki tudnánk dolgozni mi egy rendszert. Ez most hirtelen jutott eszembe, elnézést kérek a személyeskedésért.
Máté Gábor: Nem, én nagyon büszke vagyok rá!
Béres Attila: Én is nagyon büszke vagyok Kristófra.
Seres Gerda: Meg lehet ezt csinálni, ha a tárca ezt nem teszi meg, mert azt mondja, ez a színházak felelőssége?
Béres Attila: Van egy Teátrumi Társaság meg van egy Színházi Társaság, vannak erre bizonyos formák, de szerintem most el kellene felejteni, hogy Teátrumi Társaság meg Színházi Társaság meg Föld közeli Társaság meg Mars közeli Társaság meg Űrközeli Társaság és Víz alatti Társaság. Ezt én most mind elfelejteném. Hátha erre jó ez a vírus, hogy rájöjjünk, milyen sérülékenyek vagyunk jobbról is, balról is, tehát bárhonnan kapod a pofont, ugyanúgy fáj. Hátha ezen egy bizottság megalakításával túl tudnánk lépni, ahol nem a filozófiai, erkölcsi, politikai, morális gondolkodásmód számít, hanem az, hogy létrehozunk egy közös dolgot. Lázat mérünk Gábor ötlete alapján, fertőtlenítjük a székeket más javaslata szerint, és hosszú idő után a magyar színházi életben hátha lehetne valamiben egységet teremteni. Ez egy nagyon-nagyon boldog időszak lenne. Nagy lépés az iksz év kettéhasadt tudatának.
Seres Gerda: Gondoljátok, hogy van ennek az elmúlt néhány hónapnak olyan tapasztalata, ami más lesz, ami megváltoztatja a színházat? Mindig arról beszélünk, hogy amíg nincs vakcina, addig jobban figyelni kell erre vagy arra, de van olyan, amit érdemes megtartani? Az online közvetítéseket mint pótlékot elég gyorsan kipipáltátok, de bármilyen más vonatkozásban van-e, ami tovább vihető?
Nemcsák Károly: Azt gondolom, még nincs itt az összegzés ideje, még nem nagyon látjuk a hatását, kiben mi hogyan csapódik le. Biztosan nagyon sok tanulságot rejt magában ez az időszak. Gábor említette, hogy pár kollégában megfogalmazódott, hogy lelassulhat egy picit ebből a komoly pörgésből. Van egy időszak, amikor rendszerezni tudja az ember a gondolatait, ami eddig történt vele. Ha ezt okosan tudjuk rendszerbe foglalni, akkor előre tudunk lépni. Attila is fölvetette, hogy Színházi Társaság, Teátrumi Társaság – de ez egy szakma. A szakmának kellene összefogni, és a szakmaiságot előtérbe helyezni, mert a létünk csak így biztosított. Eddig sem élt létjogosultságot, hogy pártoskodjunk, überkényszer legyen a másik színházzal kapcsolatban. Ez az időszak tényleg rávilágított arra, hogy sérülékeny a mi szakmánk, és talán sérülékenyebb, mint bármi más a körülöttünk levő gazdaságban.
Máté Gábor: Egyetértek ezekkel a gondolatokkal. Az összes fővárosi színház – tehát az összes, nem csak a fővárosi fenntartásúak – igazgatójában valami hasonló megfogalmazódott egy online találkozón. Talán ebben egyet fogunk tudni érteni, úgy, ahogy Karcsival egyetértek abban, hogy egy szakmában dolgozunk, és ugyanazokkal a problémákkal küszködünk. Ha leülnénk egymással szemben, és tényleg leülnénk, el tudnánk beszélgetni, kiderülne, hogy ugyanazok a belső szakmai problémák hajtanak minket, és ebből a szempontból nincs különbség a színházak között.
Seres Gerda: Ez a része még hátra van. Köszönöm szépen a beszélgetést, a nézőknek pedig a figyelmet. Két hét múlva találkozunk legközelebb, akkor a szabadtári színházakról lesz szó. Talán akkor már egy picivel többet tudunk.
A beszélgetés a Magyar Színházi Társaság YouTube-csatornáján tekinthető meg.
A Jó kérdés beszélgetéssorozat támogatói: NKA, MMA