Kik is voltak a Pethes-Agárdi-díj alapítvány névadói?

 

Pethes György 1934-ben született. 1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és élete során társulati tag volt Veszprémben, Szegeden, majd 1986-tól haláláig a Vidám Színpadon. Nevéhez inkább vígjátékok, zenés darabok rendezése fűződik, de természetesen minden műfajban otthon volt.

1963-ban vette feleségül a frissen végzett Agárdi Ilonát, aki élete során több vidéki színházban játszott, de a legtöbb időt Debrecenben, majd Egerben töltötte. Ő Agárdy Gábor fogadott lánya volt (nevét hol i-vel, hol y-nal írják, a hivatalos anyakönyvben pontos i-vel szerepel). Pályafutása alatt a mindenkori életkorának megfelelő szinte összes szerepet eljátszotta Júliától Orbánnéig.

Gyermekük nem született.  Színházon kívüli életük jelentős részét, amikor csak tehették, utazással töltötték. Ezért is jutottak arra az elhatározásra, hogy haláluk után a végrendelet végrehajtásával megbízott Magyar Színházi Társaság hozzon létre egy alapítványt, melynek célja, „hogy a szűkös anyagi körülmények között élő fiatal színészházaspárok életminőségén javítani igyekezzék azzal, hogy külföldi nyaralásukat lehetővé teszi, a testi-lelki feltöltődésüket is biztosító külhoni pihenésüket anyagilag támogatja.”

Pethes György 1999-ben hunyt el. Felesége, „Dudi”, ahogy mindenki becézte, hamvait hazavitte, majd végakaratának megfelelően 2011-ben bekövetkezett halála után hamvaikat összevegyítették és úgy szórták szét.

A Színházi Társaság a végrendeletnek megfelelően létrehozta az alapítványt. 2007 óta minden évben kisorsolásra kerül egy szerencsés színészházaspár, akik nyaralásuk közben nem egyszer gondolnak azokra, akik azt lehetővé tették.

Nevük, emlékük fennmarad.