Koncert az éhező magyar gyerekekért

Legalább negyvenezer gyerek él hazánkban, akinek naponta nem jut elég étel, és sokkal többen vannak azok, akik kisebb vagy nagyobb gyakorisággal találkoznak az éhezés kínjával, fájdalmával és szégyenével.

A védtelen, nélkülöző és nyomorban felnövő gyerekek olyan maradandó testi, lelki és szellemi sérülésekkel indulnak a jövőbe, amelyek Magyarország jövőjét is hosszú távon meghatározzák.

Ahogy a gyerekeinkkel bánunk, olyan lesz a jövőnk.

Cselekednünk kell!

Néhányan – akik az előadóművészet, a szórakoztatóipar és a média területén dolgozunk –, figyelemfelhívó kampányt szervezünk, amelyet egy nagyszabású koncerttel szeretnénk zárni. A fellépők, a szervezők és a támogatók arra kérik a mindenkori magyar kormányt, hogy törvényi szinten teremtse meg a magyarországi gyermekek mindennapos, rendszeres, minőségi étkeztetésének feltételeit, és garantálja az ehhez szükséges forrásokat.

Mi, adófizető és a jövő generációkért felelősséget vállaló magyar állampolgárként javasoljuk, hogy ez az összeg a mindenkori éves költségvetés kötelező tétele legyen!

Kezdeményezzük azt is, hogy a koncert napja legyen egyben a Nemzeti Minimum Napja, hiszen meggyőződésünk: a gyerekek éhezése nem lehet politikai kérdés, ebben minden tisztességes magyar állampolgárra számítunk. Mivel ez nemcsak hazai, hanem európai probléma is, a Nemzeti Minimum alapgondolatát és elvárását az Európai Unióba is eljuttatjuk, bátorítva a többi tagország állampolgárait, hogy hasonló kezdeményezéssel éljenek saját kormányuk felé.

A figyelemfelhívó és a fenti kérést megfogalmazó koncerten nem gyűjtünk semmit, a bevételt technikai költségekre, illetve jogi kötelezettségeink teljesítésére használjuk. A fennmaradó összeggel pedig egy Gyermekétkeztetési Krízis Alap létrehozását kezdeményezzük. A program összes résztvevője ingyen dolgozik, térítésmentesen nyújtja szolgáltatásait.

A Nemzeti Minimum, az előadóművészek és társaik független állampolgári kezdeményezése és az is marad. Együttműködésre törekszünk ugyanakkor a megválasztott képviselőkkel is – hiszen ez nemzeti ügy és a gyermekek érdeke.

A Emberi Erőforrások Minisztériuma és Minisztere által is támogatott koncert a Papp László Sportarénában, 2015 május 23-án kerül megrendezésre.

A koncerten való részvételre, a kezdeményezés támogatására április 20-ig lehet jelentkezni a megadott elérhetőségeken. Itt információkkal is szolgálunk.

A Facebook (MinimuM) oldalunkon pedig folyamatosan lehet tájékozódni.

Mindenkit szeretettel és köszönettel várunk!

A MinimuM program kezdeményezői:

Balogh Zsolt, Bodor Johanna, Bornai Tibor, Csoszó Gabriella, Galkó Balázs, Gálvölgyi Dorka, Gulyás Nelli, Horgas Péter, Kovács Ádám, Liptay Gabriella, Sándor Erzsi, Szabó Dominika, Szemere Katalin

Elérhetőség: info@nemzetiminimum.hu, info@artevia.hu

Horgas Péter: +36 30 9311322, Gulyás Nelli: +36 20 3102404

https://www.facebook.com/pages/MinimuM/842311305833134?fref=nf