Móricz Zsigmond Színház

Közlemény 2014. február 23.

A Magyar Színházi Társaság Elnöksége utoljára 2013. október 30-án foglakozott közleményben a Vígszínház és az Operettszínház kapcsán a színházigazgatói pályázatokkal.

Most a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatói helyére kiírt, s az önkormányzat által eredménytelennek nyilvánított pályázat kapcsán kell ismételten felhívnunk a fenntartók figyelmét arra a felelősségre, amely ilyen döntések meghozatalakor rájuk hárul.

Természetesen jelen esetben ezt a lépést nem könnyítette meg a szakmai kuratórium javaslata sem, amely az ő felelősségüket is felveti.

Hiába írják ki azonnal az új pályázatot, a döntés elhalasztása súlyosan veszélyezteti az intézmény működését, aláássa a munkatársak biztonságérzetét, mivel a szerződtetés és a jövő évi műsorterv előkészítésének idején nincs hosszú távra kinevezett vezetője a színháznak.

Mindezt súlyosbítja, hogy az önkormányzat közleménye szerint a következő pályázatot csak egy évre írják ki, ami komolytalanná teszi az egész procedúrát.

A helyzet kísértetiesen emlékeztet a vígszínházira és szinte ugyanazokat a problémákat veti fel. Megítélésünk szerint az ilyen és hasonló helyzeteket a nyilvánosság bevonásával lehetne elkerülni.

Őszintén reméljük, hogy az egyébként kiválóan működő, közönség – és szakmai sikereket elérő neves vidéki színház működésében nem okoz visszafordíthatatlan törést a város közgyűlésének döntése.