Közlemény

Magyarország kormánya 115062020. (IV.10.) határozata, mely a Magyar Közlöny 2020. évi 72. számában jelent meg, 1. mellékletében részletesen felsorolja azokat a vidéki színházakat, melyek helyi önkormányzati fenntartásúak, de a jövőben közös működtetésűek lesznek.

Ebből hiányzik két pécsi önkormányzati színház: a Pécsi Nemzeti Színház, valamint a Bóbita Bábszínház.

A Magyar Színházi Társaság elnökségét aggodalommal tölti el, hogy a két intézmény működését még most is teljes bizonytalanság övezi, ami a jelenlegi veszélyhelyzetben, amikor egyébként is bizonytalan a jövő, még inkább veszélyezteti a két patinás színház létét, munkatársainak egzisztenciáját.

A Színházi Társaság szakmai szervezet. Nem rendelkezik elegendő információval arról, hogy mi okozta a jelenlegi patthelyzetet és nem is kíván döntőbíróként fellépni s eldönteni, ki a felelős. Számunkra csak az a fontos, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban, s a többi, előadó-művészeti intézményben dolgozók megélhetése biztosítva legyen, s semmi ne veszélyeztesse sem most, sem pedig a hagyományos színházi munka – remélhetőleg mielőbbi – megindulása után a színház működését, az alkalmazottak biztonságát és az ott elvégzett magas szintű művészeti munkát.

Arra kérjük ezért az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a pécsi önkormányzatot, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy mielőbb olyan megállapodás szülessen, amely megnyugtatóan rendezi ezt a problémát.

 

Budapest, 2020. április 21.

 

a Magyar Színházi Társaság elnöksége