Nemzeti Minimum - koncert

MinimuM Kampány és koncert az éhező magyar gyermekekért

Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.“ – Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 1 cikk

…szeretnék mindenkit arra bátorítani, hogy ki-ki a maga szerepe szerint és a maga felelősségi területén tegye meg a testvériség gesztusait…”„Az éhezők méltóságot kérnek tőlünk, nem pedig alamizsnát.” – Ferenc pápa

Legalább negyvenezer olyan gyermek él hazánkban, akinek napi szinten nem jut elég étel, és ennek a többszöröse azok száma, akik kisebb vagy nagyobb gyakorisággal találkoznak az éhezés kínjával, fájdalmával és szégyenével.

Az éhező és védtelen, nélkülöző és nyomorban felnövő gyerekek olyan maradandó testi, lelki és szellemi sérülésekkel indulnak a jövőbe, melyek velük együtt Magyarország jövőjét is hosszú távon meghatározzák.

Ahogy a gyermekeinkkel bánunk, olyan lesz a jövőnk.

Cselekednünk kell!

Néhányan összeálltunk, hogy egy figyelemfelhívó kampányt szervezzünk, melyet egy nagyszabású koncerttel fejezünk be. Az előadóművészek, a szervezők és a támogatók arra kérik a mindenkori magyar kormányt, hogy törvényi szinten garantálja a magyarországi gyermekek mindennapos, rendszeres, minőségi étkeztetését, és az ehhez szükséges forrásokat mindenkor biztosítsa.

Adófizető és a jövő generációkért felelősséget vállaló magyar állampolgárként javasoljuk, hogy ez az összeg a mindenkori éves költségvetés egyik garantált és kötelező tétele legyen! Kezdeményezzük, hogy a koncert napja, legyen egyben a Nemzeti Minimum Napja, hiszen meggyőzödésünk, hogy a gyerekek éhezése nem lehet politikai kérdés, ebben minden jóérzésű magyar állampolgárra számítunk.

A kampány és a koncert összes résztvevője ingyen dolgozik, és térítésmentesen nyújtja szolgáltatásait.

A MinimuM program az előadóművészek és társaik független állampolgári kezdeményezése és végig az is marad.

A koncertet a Gyereknaphoz kapcsolódóan májusra tervezzük.

Nagyon örülnénk, ha Téged is üdvözölhetnénk a fellépők között!

A MinimuM program kezdeményezői: Balogh Zsolt, Bornai Tibor, Csoszó Gabriella, Galkó Balázs, Gálvölgyi Dorka, Gulyás Nelli, Horgas Péter, Kovács Ádám, Sándor Ezsi, Szemere Katalin