A Magyar Színházi Társaság Elnökségének összejövetele – 2009. február 16.

2009. február 16., Városligeti fasor

A Színházi Társaság Elnöksége folytatva az eddig megkezdett hagyományt a Színházi Kritikusok és a Dramaturgok Céhe képviselőivel találkozott. Az összejövetel legjobban körbejárt témája a POSZT jelene és jövője volt.

Alapprobléma és kérdés most is és mindig a válogatás módszere, a válogató(k) személye volt. A kritikusok szerint továbbra is az lenne az ideális, ha három kritikus válogatna.

Egyrészt nem elfogultak semmilyen színházzal szemben – optimális esetben –, különben is sokat járnak színházba és ismerik a folyamatokat, az egyes színházak vagy alkotók munkásságát, meg tudják ítélni egy adott produkció helyét a színház, vagy a művész életművében.

Ellenérvként elhangzott, hogy a színháziak nehezen fogadnák el, ha kritikus válogatna, mert a szakmában a korábbi silány és elfogult kritikák miatt elég kritikusellenes hangulat uralkodik. A több válogató ellen szól, hogy nem tud mindenki egyaránt mindent megnézni, viszont kisebb lenne a szubjektivitás esélye.

A fentiekkel összefüggésben szóba kerültek a válogatás szempontjai, a POSZT célkitűzései, a fesztivál jellege is. Többek között, hogy nemzetközi legyen-e, legyen tematikus válogatás, vagy a legjobb produkciók jelenjenek-e meg Pécsett.

Az egyértelmű, hogy hiába lesz 2010-ben Pécs Európa Kulturális Fővárosa, nem lesz annyi plusz pénz, hogy valami jelentős kiegészítő eseményt létre lehetne hozni.

Felmerült, hogy esetleg erre az alkalomra szerkesztve ki kellene adni az eddigi szakmai viták anyagát. Ez viszont felvetette azt a kérdést, hogy jó-e rögzíteni a vitákat.

Ellenpéldaként Kisvárda hangzott el, ahol nincs rögzítés, így sokkal szabadabban beszélnek, vitatkoznak egymással a résztvevők, következésképpen szakmaibb a beszélgetés.

Ahhoz, hogy évről-évre változó tematikájú válogatást lehessen összeállítani, arra a színházaknak előre kellene készülni. Így egyik évben lehetne például a válogatás témája a kortárs európai dráma bemutatása.

Kérdés volt még, hogy a színházi szakma előremutató tendenciái vagy csúcsteljesítményei kapjanak-e kiemelt helyet a fesztivál programjában, de többek szerint a kettő szorosan összefügg, nem érdemes szétválasztani.

A POSZT válogatás kapcsán a jelenlévők azt a javaslatot fogadták el, hogy három személy – két kritikus és egy „egyéb” – válogasson, s kérik az Elnökséget, hogy ezt az álláspontot képviselje a megfelelő fórumokon.

A megbeszélés végén szóba került a mai színházkritika speciális helyzete, a kritikaírás feltételei, a kritikusok munkakörülményei.

Felvetődött a kritikus-utánpótlás kérdése, a műhelymunka, az új kritikusnemzedék felnövekedésének – nevelésének lehetőségei.

A jelenlévő kritikusok véleménye szerint a helyzet meglehetősen kilátástalan, műhelymunkára alig van lehetőség, a kritika a magántulajdonú lapokban látványosan visszaszorult, annak a néhány színházi lapnak, amely a felszínen tud maradni, irodára is alig futja, elsőként a szerkesztőket küldik el, így nehéz műhelymunkáról beszélni.

Miközben a gyakorló színikritikusokra meglehetősen nagy nyomás nehezedik – nézzenek rendszeresen gyerekelőadást, zenés színházat, stb. – tudomásul kell venni, hogy a mai magyar viszonyok között kritikaírásból nem lehet megélni. Az, aki ezt gyakorolja, sokszor a szabadidejében és nevetségesen alacsony honoráriumért teszi.

Az online színházi sajtóval kapcsolatban megoszlanak a vélemények. A „másnapos” vagy „gyorstüzelésű” kritika sokak szerint a napilapok azonnali reagálásának hiányát hivatott pótolni.

Ez egy régi jól bevált módszer – gondoljunk Kosztolányira – s vannak olyanok, akik szeretnek a bemutató másnapján kritikát írni, mások viszont megvárják, míg az élmény leülepszik, s van idő átgondolni a leírandókat. Abban mindenki egyetértett, hogy alapvető probléma az online szerkesztők tapasztalatlansága, felkészületlensége.

Csizmadia Tibor a problémákra reagálva felvetette, hogy javasolni fogja a vidéki színházigazgatóknak, anyagilag támogassák a kritikusok utazásait – fizessék ki az úti- és szállásköltséget anélkül, hogy elvárnák a kötelező kritikaírást, hiszen egy jó kritikusnak tájékozottnak kell lennie, olyan előadásokat is meg kell néznie, amiről nem ír.

Ha ezt minden színház megteszi, nem érhet senkit vád, hogy „lekorrumpálják”. A POSZT-ra visszatérve megköszönte a felmerült javaslatokat, ezeket a Társaság és a POSZT vezetősége is átbeszéli és ezek figyelembevételével is hozzák meg a jövőre vonatkozó döntéseket.

Általánosságban véve az eszmecsere azt mutatta, hogy a magyar színházi szakma különböző területeinek képviselői élénk érdeklődést, őszinte kíváncsiságot mutatnak egymás munkája, helyzete iránt.