Nyílt levél

Balog Zoltán miniszter úr
L. Simon László államtitkár úr, az NKA elnöke részére
Emberi Erőforrások Minisztériuma

Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Államtitkár Úr!

A Magyar Színházi Társaság Elnöksége legutóbbi megbeszélésén foglalkozott a színházak anyagi helyzetével, a színházbezárásokkal, valamint a jövő évi költségvetés várható hatásaival.

Ezután értesültünk a Magyar Közlöny 2012. október 8-i, 132. számából a 2012. évi költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedéseket tartalmazó 1426/2012 (X8.) kormányhatározatról.

Az összesen közel 49 milliárd forint értékű zárolásból az Emberi Erőforrások Minisztériumát példátlan mértékű, több mint 17 milliárd forintos megtakarításra kötelezik, ami a központi költségevetési szervek zárolási összértékének közel 35%-a.

A Magyar Színházi Társaságot aggodalommal tölti el ez az összeg, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma még mindig nem kötött szerződést az előadó-művészeti törvényben meghatározott célok megvalósítására kiírt, pályázati úton eldöntött és megítélt támogatásokra.

Ez vonatkozik a független szférára éppúgy, mint a civil szervezetek támogatására és az egyéb alkotói és produkciós pályázatokra.

Az előadó-művészeti terület már oly mértékben károsultja a különböző megszorításoknak, hogy azt látjuk: amennyiben a mostani intézkedések ezt a területet is érintik, az teljes mértékben ellehetetleníti a független szféra és általában az előadó-művészeti terület működését.

Nyomatékkal arra kérjük Önöket, hogy a konkrét zárolási javaslatcsomag megfogalmazásakor alaposan gondolják át döntésüket és tegyenek meg mindent az előadó-művészet és különösen a kortárs, független terület fennmaradása és további fejlődése érdekében!

Tisztelettel:

A Magyar Színházi Társaság Elnöksége nevében
Csizmadia Tibor
elnök