Sajtóközlemény

Negyedszázados a jogszabály a tévés ismétlésekről
 
Budapest, 2019. június 5. – 25 éve rendelkezik jogszabály az ismétlési jogdíjról, amelyet Magyarországon az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) szed be, oszt fel és fizet ki évente az előadóművészeknek. A legutóbbi, azaz a tavalyi felosztás több mint kilencezer színészt érintett, a befizetett jogdíj több mint 150 millió forint volt. Az előadóknak átlagosan kifizetett jogdíj az ismétlési jogdíjjal együtt kifizetett magánmásolási és kábeles jogdíjakkal együtt sem haladta meg a harmincötezer forintot.
 
Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója elmondta: „Tudatosítani szeretném mindenkiben, hogy ezek az ismétlések komoly hasznot hoznak a mai napig is a TV társaságoknak. Ezekért a műsoridőkért ismétlési jogdíjként a töredékösszegét fizetik ki annak, mintha ugyanennyi új műsort gyártanának. Az ismétlési jogdíj évtizedek óta jól működik. Rendkívül fontosnak és eredményesnek tartom az EJI tevékenységét a televíziós ismétlési jogdíjak kezelésében”. Mindezt megerősítve Fehér Anna azt is elmondta: „Ma a színészek kevés előadóművészi joggal rendelkeznek, ezért különösen fontos az ismétlési díj, mert a nézők szempontjából is egyértelműen kifejezi az előadó fontosságát. Kifejezi a megbecsülést azért a teljesítményért, amelyet a közönség többször is szívesen tekint meg.”
 
1000 előadóval indult
Az ismétlések után járó jogdíjfizetés rendszeréről – még jogszabályi háttér nélkül – 1985-ben állapodott meg az akkori EJI és MTV. Az első jogdíjkifizetésre 1986-ban került sor, amely mintegy 1000 előadót érintett. Az ismétlési jogdíjfelosztásnak azóta szinte minden magyar színész előadó kedvezményezettje lett. Olyan művész is akad, akinek annyi műsorát ismételték e három és fél évtized alatt, hogy összesen 12 millió forint jogdíjat kapott ezen a címen az EJI-től.
Az MTVA és a többi tv csatorna is csak a saját gyártású műsorai után köteles jogdíjat fizetni. Ismétlési jogdíjra minden olyan magyar előadóművész jogosult, aki irodalmi vagy egyéb művészeti alkotás előadásában közreműködött.
A 2018-as jogdíjkifizetés során az MTVA csaknem ötezer műsort ismételt meg. A népszerű sorozatok ismétlésével az előadók mellett jól jár az MTVA is, hiszen percenként néhányszáz forint jogdíjat fizet a műsorszámok után. Ekkora összegért a legolcsóbb sorozatok epizódjait sem tudná megvásárolni, új produkciókat pedig végképp képtelen lenne készíteni.
 
Már a Comedy Central is fizet jogdíjat
Az EJI folyamatosan azon dolgozik, hogy a jogdíjfelosztás egyre pontosabbá, részletesebbé és átfogóbbá váljon. A televíziós ismétlési jogdíj területén jelentős pozitív változás, hogy az EJI-nek egy hosszabb jogvitát követően sikerült megállapodásra jutnia a Comedy Central nevű televíziós csatornát üzemeltető Viacommal. Ennek értelmében a csatorna 2018. július 1-től kezdve megfizeti az ismétlési jogdíjat az általa gyártott, illetve gyártatott, előadóművészi teljesítményt tartalmazó műsorok után.
 
Az idei felosztás során az EJI egyébként 5200 feletti ismétlést fog feldolgozni és az előzetes adatok szerint ismét közel 10 000 magyar színész és más előadóművész részére fizet majd jogdíjat.
 
További információ:
dr. Békés Gergely / Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület
+36-30-372-4839
bekes.gergely@eji.hu