Üzenet a Színházi Világnap alkalmából

Nemzetközi Színházi Intézet (ITI)

Az előadóművészetek világszervezete

Üzenet a Színházi Világnap alkalmából 2023. március 27-én

Az üzenet szerzője: Samiha AYOUB, Egyiptomi színésznő

Barátaimnak, a világ színházművészeinek,

A Színházi Világnapon írom nektek ezt az üzenetet, és miközbenboldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikámremeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések  súlyaalatt, amelyektől a világ mai állapotát látva mindannyianszenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt. Az instabilitás közvetlen következménye azoknak a konfliktusoknak, háborúknak és természeti katasztrófáknak, amiket a földünk jelenleg átél, és amik nemcsak az anyagi, de spirituális világunkra és a lelki egészségünkre egyaránt pusztítóhatással vannak.

Miközben hozzátok szólok, az az érzésem, hogy az egész világolyanná lett, mint leszakadt szigetek vagy mint a ködöshorizonton menekülő hajók, amelyek mindenféle útmutatásnélkül, mégis kitartóan vitorláznak, és remélik, hogy a hosszúbolyongásuk után egy biztonságos kikötőbe érkezhetnek meg.

Soha ezelőtt nem volt meg a lehetőségünk ilyen szorosankapcsolódni, mint ma, és még soha nem voltunk ennyiellentétben, ennyire távol egymástól. Ezt a drámai paradoxont a mai világunk kényszeríti ránk. Annak ellenére, hogymindannyian szemtanúi vagyunk, ahogyan a hírek áramlása és a modern kommunikáció minden földrajzi határt ledöntveközelítenek minket egymáshoz, a világban tapasztalhatófeszültségek és konfliktusok átlépték a logikus felfogás határaités a látszólagos közeledéssel egyidőben olyan alapvető eltéréstalakítottak ki, ami eltávolít minket az emberi lét legalapvetőbblényegétől.

A színház esszenciája a tiszta emberi cselekvés, ami az életenalapszik. A nagy úttörő, Konsztantyin Sztanyiszlavszkijszavaival élve: Soha ne gyere be a színházba sáros lábbal. A port és a koszt hagyd kint. Az aggodalmaid, civakodásaid, kicsinyes nehézségeid, mindent, ami tönkreteszi az életed éselvonja a figyelmed a művészetedről – tedd le az ajtóban.”  Amikor fellépünk a színpadra, azt azzal az egy élettel tesszük, ami bennünk lakik, de az életnek megvan az a nagyszerűképessége, hogy osztódni és szaporodni tud, így azzá a sokféleéletté válik, amit mi közvetítünk a világ felé, azért, hogy életrekeljenek, virágozzanak és terjesszék illatukat másoknak.

Amit drámaíróként, rendezőként, színészként, látványtervezőként, költőként, zenészként, koreográfusként, technikusként mi mindannyian a színházban csinálunk, az egyolyan élet teremtésének aktusa, ami nem létezett azelőtt, hogy a színpadra léptünk volna. Ez az élet megérdemel egy gondoskodókezet, ami megtartja, egy mellkast, amihez odadőlhet, egykedves szívet, ami szimpatizál vele, és egy józan elmét, amimegindokolja, hogy miért kell túlélni és menni tovább.

Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy amit mi a színpadoncsinálunk, az maga az élet, amit a semmiből hozunk létre, olyan, mint az izzó parázs, ami szikrázik a sötétben –  világosságot ésmeleget ad az éjszakában. Mi adunk az életnek nagyságot. Mi testesítjük meg. Mi tesszük vibrálóvá és tartalmassá. És mi adunk okot a megértésére is. Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen. Mi elfogadjuk azélet tanát, hogy az élet terjedhessen a világon. Ennek érdekébennem sajnálunk időt, energiát, izzadságot, könnyeket, vért ésidegrendszert, semmit, ami ahhoz kell, hogy közvetítsük ezt a magasztos üzenetet, az igazság, a jóságosság és a szépségvédelmében. Hitet teszünk amellett, hogy az élet megérdemli, hogy éljük.

Nemcsak azért írom ma ezt az üzenetet, hogy üzenjek, vagyhogy megünnepeljük minden művészetek atyját, a színházat a mai világnapján. Inkább arra hívlak titeket, hogy álljunk összemindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás ésszélsőségesség aljas képeit. Az ember évezredek óta jár ezen a földön, ez alatt az ég alatt, és ez így lesz ezután is. Szóvalhúzzátok ki a lábát a háborúk és véres konfliktusok sarából éskérjétek meg, hogy hagyja ezeket az ajtón kívül. Talán azemberiesség, amit most elhomályosítanak a kétségek, egyszermajd megint olyan kategorikus bizonyossággá válik, amitőlbüszkék lehetünk emberi mivoltunkra, és arra, hogy egymásrokonai vagyunk az emberiségben.

Nekünk, drámaíróknak, akik a felvilágosodás fáklyájáthordozzuk, az első színész első színpadra lépése óta az a küldetésünk, hogy elsőként nézzünk szembe mindennel, amicsúf, véres és embertelen. Hogy szembesítsük mindennel amiszép, tiszta és emberi. Rajtunk kívül senki más nem képes ígyterjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és azemberiség érdekében.

Samiha Ayoub