Véget ért a Jó kérdés második évada

A Színház folyóirattal közösen szervezett találkozókon a sorozatinduláskor megfogalmazott célok mentén – színházi szakmai kérdésekről közérdeklődésre számot tartó módon, bennfentesség nélkül – többek között olyan témákat jártunk körül a meghívott vendégek segítségével, mint az ismertség, a színházi erőszak, az operett vagy a POSZT-versenyprogramválogatása. Beszélgettünk a múltfeldolgozásról, a pályakezdés nehézségeiről, a színházi zenéről, valamint a gyerekeknek és fiataloknak készülő előadásokról. Vendégeink voltak – a teljesség igénye nélkül – Dés László, Hernádi Judit, Kelemen Kristóf, Kovács Márton, Kováts Adél, Máté Gábor, Molnár Áron, Olasz Renátó, Ónodi Eszter, Scherer Péter, Törőcsik Franciska, Tasnádi István.

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Jó kérdés első és második évadának beszélgetéseit Veiszer Alinda vezette, a programsorozat összeállításában és pedig a Színház folyóirattal dolgoztunk együtt, amelynek honlapján az érdeklődők az egyes alkalmak szöveges leiratait is megtalálhatják. A Magyar Színházi Társaság, a meghívott vendégek és a közönség nevében ezúton is szeretnénk megköszönni nekik a közös munkát.

Harmadik évadunk 2019. szeptember 21-én, a Színházak éjszakáján indul megszokott helyszínünkön, a Katona József Színház K:antinjában. Az eddigiekhez hasonlóan érdekes és izgalmas, ám a Magyar Színházi Társaság tagszervezeteit, a színházi alkotófolyamat különböző területeit markánsabban érintő témákkal, önállóan készülünk az új szezonra, amelyben a beszélgetéseket Seres Gerda újságíró vezeti.