A Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai tulajdonosai, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság döntött a 2015-ös jubileumi POSzT két válogatójának személyéről.
Ennek alapján a 15. POSzT versenyprogramját Balogh Tibor, színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező válogatja majd, akik munkájukat 2014. március 1-től kezdik meg.
Feladatuk, hogy kiválasszák a 2014. március 1. – 2015. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül az általuk legjobbnak ítélt 12 produkciót.
A válogatóknak a színházak által javasolt előadásokat meg kell tekinteniük. Emellett bármely produkciót megnézhetnek és meghívhatnak, de az ajánlottak elsőbbséget élveznek.
Az előadóművészeti törvényben meghatározott kategóriáknak megfelelően a nemzeti és kiemelt intézmények, valamint az állandó társulattal és repertoárral rendelkező határon túli magyar színházak két előadást jelölhetnek, a regisztrált előadóművészeti szervezetek, valamint az állandó társulattal és repertoárral nem rendelkező határon túli színházak egy előadást javasolhatnak.
A nem regisztrált és nem a Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) tagjaként működő formációk jelentkezéséhez a Magyar Színházi Társaság, illetve a Magyar Teátrumi Társaság két tagszervezetének ajánlása szükséges.
Balogh Tibor 1978 óta tevékenykedik színházi szakíróként. Tagja a Színházi Kritikusok Céhének, ahol tagságát 2013 óta szünetelteti. Rendszeresen publikál a Magyar Teátrum és Online, a Bárka folyóirat és Online felületein, valamint a Criticai Lapok-ban.
Ő szerkesztette a 2013-ban megjelent 50 évad a Gyulai Várszínházban c. jubileumi kötet. Dramaturgként dolgozott Kecskeméten és Debrecenben. 1986-ban egy évadon keresztül ügyvezető igazgatóként vett részt az egri Gárdonyi Géza Színház állandó társulatának újraalakításában. 2008-2011 között a Vidnyánszky Attila vezette Csokonai Színház irodalmi titkára volt.
Perényi Balázs 1996 óta ír színházi szakcikkeket, kritikákat az Ellenfény, a Színház, a Criticai Lapok, a Zsöllye valamint a Drámapedagógiai Magazin számára.
Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA hallgatója. Korábban itt szerzett diplomát drámatanárként és 2010 óta vesz részt az egyetem színházi nevelés képzésében. 2012-től a Pannon Egyetem drámapedagógia tanára.
Több drámatagozatos iskolában tanított kreatív játékot, színjátékot, drámát, illetve színház- és drámatörténetet. Drámatanárként gimnáziumi csoportokkal, illetve drámatagozatos iskolák osztályaival 18 év alatt 25 előadással jutott be a diákszínjátszó találkozó országos döntőjére.
2010-ben az ASSITEJ Kaposvári Gyermek- és ifjúsági Színházi Biennálé szakmai programjának válogatója volt. Rendszeresen rendez – elsősorban TIE és beavató színházi előadásokat- a Káva Kulturális Műhelyben, de dolgozott a Kolibri Színházban, a pécsi Bóbita Bábszínházban, az egri Harlekin Színházban és a tatabányai Jászai Mari Színházban is.
***
Javában folyik az OFF programok összeállítása és előkészítése. A 2014-es POSzT egyik kiemelt programjaként egy nagyszabású szabadtéri színházi plakátkiállítás megvalósításán dolgoznak a szervezők, melyen – a remények szerint – a 2013. március 1. és 2014. február 28. közötti időszakban bemutatott valamennyi magyar színházi produkció grafikai plakátjait kiállítják majd a Színház téren, a fesztivál központjában.
Így valamennyi produkció megjelenhet a POSzT-on – ha grafikus formában is –, mely a mostani válogatási időszakban született. A kiállításon való részvételre szóló felhívást a szakmai szervezetek (a Magyar Színházi Társaság illetve a Magyar Teátrumi Társaság) minden színházhoz és társulathoz eljuttatták. A szervezők március 15-ig várják a színházak anyagait.