Prof Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere március 15-e alkalmából kiemelkedő teljesítményük elismeréseként díjakat adott át, többek között a következő, a színházművészet területén működő művészeknek:
Balázs Béla-díjat kapott többek között:
POZSGAI ZSOLT rendező, író, a Horatio Film ügyvezetője
DR. ZALÁN JÁNOS producer, színművész, a Pesti Magyar Színház igazgatója
Liszt Ferenc-díjat kapott többek között:
LÉTAY KISS GABRIELLA, a Magyar Állami Operaház magánénekese, szólistája
MOHOS NAGY ÉVA operaénekes, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar professor emeritája
Blattner Géza-díjat kapott:
DR. GALÁNTAI CSABA bábművész,
LENKEFI ZOLTÁN, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója
Jászai Mari-díjat kapott:
BUCZ HUNOR, a Térszínház Egyesület igazgató-rendezője,
GÁL TAMÁS, a hetényi Csavar Színház színművésze G
GREGOR BERNADETT, az Újszínház színművésze
HORÁNYI LÁSZLÓ színművész, az Esztergomi Várszínház igazgató-művészeti vezetője
HUSZÁRIK KATA, a Maladype színház színművésze
KÁLLÓ BÉLA, az Udvari Kamaraszínház színművésze,
KIS DOMONKOS MÁRK színművész, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója
KOVÁCS EDIT, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze,
LAPIS ERIKA, a tatabányai Jászai Mari Színház színművésze,
LÉTAY DÓRA, a budapesti József Attila Színház színművésze,
LUX ÁDÁM, az Újszínház színművésze,
PAPADIMITRIU ATHINA, a Budapesti Operettszínház, a Nemzeti Lovas Színház és a Spirit Színház színművésze,
PATAKI ANDRÁS főrendező, a Pro Kultúra Sopron ügyvezető igazgatója,
PINDROCH CSABA, a Thália Színház színművésze,
SZENTE VAJK, a Madách Színház rendezője,
VASS GYÖRGY, az Újszínház színművésze
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült többek között:
AXT LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas artistaművész,
BÉRES ATTILA rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója,
DÖME ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott főügyelője,
EÖTVÖS TIBOR artistaművész, az Eötvös Cirkusz alapítója,
ERTL PÉTER, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója,
KOREN TAMÁS táncművész, balettmester, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézete Klasszikus Balett Tanszékének professor emeritusa,
KOVÁCS ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas operaénekes,
SZARVAS JÓZSEF Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész,
Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:
BÁTORI ÉVA operaénekes, érdemes művész,
CSURKA LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész,
DÓZSA LÁSZLÓ színművész, rendező, érdemes művész,
KÖRTVÉLYESSY ZSOLT Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész
RÁTÓTI ZOLTÁN Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész
Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:
ÁRENDÁS JÓZSEF Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész
DUKAY BARNABÁS Erkel Ferenc-díjas zeneszerző,
FEHÉR ANNA Jászai Mari-díjas színművész
GRÁF ZSUZSANNA Liszt Ferenc-díjas karnagy,
OBERFRANK PÁL Jászai Mari-díjas színművész,
OLASZ FERENC Balázs Béla-díjas fotográfus, filmrendező,
PÁL ISTVÁN “Szalonna” Liszt Ferenc-díjas népzenész,
RÁLIK SZILVIA Liszt Ferenc-díjas operaénekes,
RÁTKAI ERZSÉBET Jászai Mari-díjas és Ferenczy Noémi-díjas színházi látvány-, díszlet- és jelmeztervező, iparművész,
RIPPEL FERENC Hortobágyi Károly-díjas artistaművész,
RIPPEL VIKTOR Hortobágyi Károly-díjas artistaművész,
RUBOLD ÖDÖN Jászai Mari-díjas színművész,
SKARDELLI GYÖRGY Ybl Miklós-díjas építész,
SZÖGI CSABA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus,
TOPOLÁNSZKY TAMÁS Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus,
TÓTH AUGUSZTA Jászai Mari-díjas színművész,
TROKÁN PÉTER Jászai Mari-díjas színművész.