A Magyar Színházi Társaság 2017. május 22-én, a néhány hete megnyílt Kálmán Imre Teátrumban tartotta meg közgyűlését.
A közgyűlést Asbóth Anikó, a bábszínházak szekciójának elnöke vezette le. Jelen voltak az elnökségi tagok, valamint a tagintézmények képviselői.
Napirendi pontok:
1.Lemondás miatti elnökségi tisztújítás
2.Elnökségi beszámoló az utolsó közgyűlés óta eltelt időszakról
3.A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója
4.Tagfelvételek
5.Esetleges megállapodás a Színházi Titkárok Társaságával
6.Egyebek, szakmai szervezetek és ad hoc bizottságok beszámolói
1.Lemondás miatti elnökségi tisztújítás
Lőrinczy György bejelentette, hogy a nemrégiben kapott NKA-alelnöki megbízatása mellett nem tudja ellátni a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagsággal járó feladatait. A budapesti színházak új delegáltja Wettstein Tibor, a Madách Színház gazdasági igazgatója volt, akit a közgyűlés egyhangúlag megválasztott.
2.Elnökségi beszámoló az utolsó közgyűlés óta eltelt időszakról
Keszég László ismertette a Magyar Színházi Társaság elmúlt egy évben végzett munkáját. Többek között beszámolt a POSZT szakmai bizottságának munkájáról, fontos alapvetésként említve a nyitottságot és a kommunikáció fontosságát. Az évad fontos eseményeként kiemelte az OSZMI-PIM-együttműködést és Prőhle Gergely, a PIM főigazgatójának látogatását a Magyar Színházi Társaságnál. Hangsúlyozta továbbá a határon túli magyar színházakkal való folyamatos kapcsolattatás fontosságát is. A beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
3.A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója
Csécs Tamás beszámolt arról, hogy a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság mindent rendben talált. A beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
A Magyar Színházi Társaság elnöksége a jövő évi tagdíjak felülvizsgálását javasolja.
4.Tagfelvételek
A Magyar Színházi Társaságba öt szervezet kérvényezett felvételt:
-Magyar Versmondók Egyesülete
-Szentendrei Kulturális Központ és Nonprofit Kft.
-Napsugár Bábszínház
-Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft.
-Showszínház
A közgyűlés a Magyar Versmondók Egyesülete, a Szentendrei Kulturális Központ és Nonprofit Kft., a Napsugár Bábszínház és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. jelentkezését a közgyűlés egyöntetűen elfogadta, a Showszínház azonban nem felelt meg a Társaság által támasztott feltételeknek. Ennek ellenére a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagjai közül többen jelezték, hogy a Showszínháznak a későbbiekben lesz lehetősége a tagok közé kerülni, amint a társaság által támasztott feltételeket teljesítik.
5.Esetleges megállapodás a Színházi Titkárok Társaságával
Mattyasovszky Bence ismertette a színházi titkárok által kialakított, színházi egyeztetésre vonatkozó szabályrendszert, melyet a közgyűlés szavazással elfogadott.
6.Egyebek, szakmai szervezetek és ad hoc bizottságok beszámolói
A NAV munkacsoport nevében Kovács Zita számolt be. A csoport a KATA színházi területen történő alkalmazásának feltételein dolgozik.
Radnai Annamária ismertette a Dramaturg Céh elmúlt egy évben végzett munkáját. Beszámolójában kiemelten említette az idei évben megújult Nyílt Fórumot, valamint a minden év szeptemberében átadásra kerülő Legjobb Dráma Díját.
Cziboly Ádám beszámolója a színházi nevelés és színházpedagógia területéről. Hangsúlyozta a szinhazineveles.hu honlapot, ahol minden hasonló műfajú programot gyűjtenek, beszámolt a kutatásokról, melyeken jelenleg dolgoznak, valamint a június 6-án, a Benczúr Házban megrendezésre kerülő fórumra hívott minden érdeklődőt.
Novák János bejelentette, hogy 2018-ban is lesz Kaposvári Biennálé.
Berzsenyi Bellaagh Ádám a színházrendezők képviseletében vázolta a márc. 20-i tisztújítás történéseit, valamint ismertette a jövőbeni törekvéseiket.
Erkel László beszámolt a Magyar Látvány- Díszlet és Jelmeztervező Művészek Társaságának munkájáról. Évértékelésében hangsúlyozta a szerzői jogok érvényesítésének fontosságát, kiemelte a pályakezdő tervezők támogatásának fontosságát, valamint ismertette a Látvány-Tér Kiállítást, mint az évad egyik legfontosabb szakmai rendezvényét.
A bábművészek nevében Asbóth Anikó számolt be az éves történésekről. Felszólalásában a társaság munkájának kiemelt céljaként említette az érdekvédelem fontosságát és a segítségnyújtást bábfesztiválok számára.
Árkosi Árpád a szabadtéri színházak munkájáról számolt be. Az elmúlt év fontos történéseként a Gyulai Várszínház igazgatóváltását emelte ki, valamint hangsúlyozta a színvonalas, kőszínházi minőséggel bíró szabadtéri előadások létrehozásának fontosságát, akár POSZT-on való szereplésüket kilátásba helyezve.
A MASZK nevében Hegedűs D. Géza készített beszámolót, mely alább olvasható:
“A MASZK Országos Színészegyesület a közelmúltban három kérdésben nyújtott be jogszabály módosító javaslatot:
1.) OKJ-s színészképzés,
2.) Színész I. minősítéssel rendelkezők foglalkoztatásának rendezése,
3.) Színész életpályamodell.
Ezen kívül minden évben pályakezdő segélyt juttatunk a két egyetem – budapesti, kaposvári – végzős hallgatóinak, az Előadóművészeti Jogdíj alapból.
Kísérletképpen, szintén az Előadóművészet Jogdíj alap támogatásával, 2017-ben, négy rendszeresen működő független színházi szervezet 63 fiatal művészének, gázsit kiegészítő összeget nyújtottunk. A négy együttesnek egyenként egy-egy millió forintot juttattunk a 2017-es naptári évre.
A minden évben megrendezésre kerülő jótékonysági Gálaestünkön idén is átadtuk a MASZK és az EMMI által alapított Gobbi Hilda életmű díjat és a két Soós Imre pályakezdő díjat. A gálaesten befolyt bevételből a rászoruló idős, beteg kollégákat támogatjuk.
A hetvenedik és a hetven feletti kerek születésnapot ünneplő, budapesti színházakban játszó kollégákat, a Fővárosi Polgármesteri Hivatal anyagi támogatásával, évi 10 alkalommal Jutalomjátékkal ünnepeljük, a közönség előtt, egy-egy előadás végén.
Havonta, egy-egy délutáni, úgynevezett “baba-zsúron” mi is megünnepeljük a 60 éves, vagy az a feletti kerek születésnapjukat ünneplő kollégákat. Az ország különböző színházaiban játszó kollégák – mint egykori osztálytársak – van, hogy évtizedek után ezen a születésnapi köszöntőn találkoznak újra.
Részt veszünk az EJI Előadóművészeti Jogdíj Bizottság munkájában, ahol módunk van a rászoruló beteg, vagy szociálisan nehéz helyzetben lévő kollégákat támogatásban részesíteni.
A POSZT színész zsűrijében idén is együttműködünk a MOZAIK színész egyesülettel.
Minden évben megrendezzük az egyetemen diplomát szerzett kollégák 10 éves osztálytalálkozóját. Idén éppen egy hét múlva kerül erre sor. Igen izgalmas találkozás ez, mely alkalmat ad egyfajta pályakövetésre is.
Mindezeken túl, a hozzánk forduló kollégák szakmai és egyéb problémáit igyekszünk orvosolni, vagy a megoldásában segítséget nyújtani.”