Közlemény

A MAGYAR SZÍNHÁZI TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYE

A Magyar Színházi Társaság pártol minden olyan döntést, amely a magyarországi és a határon túli magyar kultúra finanszírozásáról szól, amennyiben a támogatás felelősségteljes, minőségelvű és átlátható odaítéléséhez olyan széles látókörű kulturális és gazdasági szakértőket kérnek fel, akik a kultúráról, művészetekről átfogó ismeretekkel rendelkeznek, minden műfajt képesek elismerni, és elfogulatlanok ahhoz, hogy a rendelkezésre álló állami forrásokat megfelelően és igazságosan osszák el.

Sajnáljuk, hogy a mostani előadó-művészeti támogatás (korábbi elnevezése: többlettámogatás) döntnökei – nem tudni, miféle értékrend alapján – úgy ítélték meg, hogy a Magyar Színházi Társaság nem kaphat működési támogatást. A döntnökök névsora ismeretlen, így nem kell felelősséget vállalniuk sem.

A 75 éves Magyar Színházi Társaság – amely Magyarországon a legrégebbi színházi szervezet – szigorúan szakmai alapon működik, mindig hű maradt a szakmai értékrendjéhez és a szakmai elveihez. Ennek köszönhetően „túlélt” számos történelmi és politikai változást.

A Társaság alapelvei felelősen arra is köteleznek minket, hogy megfogalmazzuk véleményünket – hozzátéve javaslatainkat – azokról az eseményekről, amelyek az elmúlt napokban érintették a magyar színházi életet.

A Magyar Színházi Társaság – minden pályázó személyét, pályázatát tiszteletben tartva – azon a véleményen van: ha a Kolibri Színház társulatának 88%-a egy színházigazgató-jelölt mellett teszi le a voksát, akkor annak figyelembevételével szükséges meghozni a döntést – ez lenne az alapvető tisztelet és szakmai megbecsülés. Hiszen ők értik legjobban saját színházuk működését, gyermek- és ifjúsági közönségük igényeit és szakmai közegük sajátosságait.

Javasoljuk újragondolni és tökéletesíteni aszínházigazgatói pályázatok szabályozásának rendszerét tapasztalt színházi szakemberek és jogászok bevonásával, mert az elmúlt évtizedben ismétlődő problémák okozzák a legtöbb szakmai konfliktust.

A Nemzeti Színházat ért politikai támadást elítéljük. A művészeti tevékenység politikai célokra való felhasználásával soha nem érthetünk egyet, az alá- és fölérendeltségnek nincs helye. Szakmai kérdésre a helyes válasz mindig szakmai tehát politikától független.

Ugyanide sorolható a független színházi szféra kérdésköre: a függetlenek jelenlegi helyzete méltatlan, a már említett mostani előadó-művészeti támogatásból közülük csak néhányan jutottak kevés támogatáshoz. Mivel a magyarországi független színházi lét 70-80 éves múlttal rendelkezik, az egész kultúrpolitikai képletben szakmailag korrekt megoldást érdemel.

A helyzet orvoslására van szakmai javaslatunk, és készen állunk ennek megbeszélésére szakemberekkela független szcéna képviselőivel, illetve készen állunk arra, hogy mindezt kultúrpolitikusokkal is megvitassuk.

Az Erkel Színházzal kapcsolatosan – ahol új profilú állami teátrum létrehozását tervezik –, a rendelkezésre álló információk alapján fontos kérdések merülnek fel, többek között a finanszírozás forrására és annak elosztására vonatkozóan. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy miközben az új/régi intézmény évről évre több milliárd forintállami támogatásban részesülne, addig a jelenlegiszínházak nagy része anyagi és bérfinanszírozási problémákkal küzd, az alapvető működéshez szükséges forrásaik nem bizonyulnak elegendőnek. Utalunk például a vidéki színházak körülményeire is, a művészek, az alkotókés a műszaki kollégák helyzetére, a pályamodell hiányosságaira.

Véleményünk szerint fenntarthatóbb lenne előbb a meglévő intézmények megerősítésére összpontosítani az anyagi források/támogatások átcsoportosításával/újraelosztásával, és erre fektetni hangsúlyt legalább addig, ameddig ez az anomália megszűnikTermészetesen mindezek után minden új teátrum létrehozása üdvözlendő.

Ezek az aktuális kérdések és hasonló tisztázatlanságok, konfliktusok jó ideje nehezítik a kommunikációt és a működést a szakmán és a működtető rendszeren belül.

Kinek érdeke fenntartani ezeket az ellentéteket?

A Magyar Színházi Társaság nevében:

Bodor Johanna elnök

2024. december 2.