Pethes-Agárdi-díj pályázati felhívás 2017

A Magyar Színházi Társaság, mint Alapító, a következő felhívást teszi közzé:

Agárdi Ilona színművész és Pethes György rendező hagyatékának jóvoltából, a néhai művészházaspár végakaratának megfelelően a Magyar Színházi Társaság “PETHES-AGÁRDI-DÍJAT” alapított, melyet a Fővárosi Bíróság 2009. április 17. napján 10.808 sorszám alatt nyilvántartásba vett.

Az Alapítvány vagyona 16.072.483 Ft, melyről az Alapító okirat értelmében háromtagú kuratórium dönt. A kuratórium elnöke Gali László, tagjai: dr. Balogh Gábor, Csizmadia Tibor.

Az Alapító okirat értelmében a kuratórium pályázatot ír ki szűkös anyagi körülmények között élő fiatal színészházaspárok részére külföldi nyaralásuk támogatására.

A meghirdetett pályázaton részt vehet minden olyan magyar színészházaspár, amelynek egyik tagja sem töltötte még be (a pályázat benyújtásának határidejéig) a harmincötödik életévét, és mindkét házasfél igazolt módon valamely magyar nyelvű színház főfoglalkozású színésze.

A pályázatnak tartalmaznia kell az utazás tervezett célját, várható időpontját, időtartamát. A nyertes pályázóknak az utazásról álló- vagy mozgóképekkel kiegészített írásos beszámolót kell készíteni, amely az Alapító honlapjára felkerül.

A 2017-ben kiadható összeg 400.000,- Ft, melyet egy házaspár kaphat meg.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 15.

A döntésről a nyertes május 15-ig értesítést kap.

A végrendelet értelmében a kuratórium a döntést az érvényes pályázatok között sorsolással dönti el.

Az Alapító okirat teljes szövege a Magyar Színházi Társaság honlapján (www.mszt.org) olvasható. További információ a Színházi Társaság Titkárságán (342-0146, magyarszinhazi.tarsasag@t-online.hu) kapható.