Nehéz idők köszöntöttek ránk. Nehezen értjük meg felelősségünket a bolygónkért, a Földért. Nehezen tudunk embernek maradni, ebben az embertelen világban. Nehezen kapnak gyermekeink jó útbaigazítást az élettel kapcsolatban.
Olyan sok bántás, kirekesztés, semmibevétel történik nap mint nap, hogy már észre se vesszük kik is vagyunk valójában, milyen célokkal érkeztünk ide. Mindenki tapossa a saját mókuskerekét, de ezek a kerekek nem tudnak egy gépezetté összeállni, hogy egymást segítve valami magasztosabbat, nemesebbet bírjanak mozgásra.
Háború van!
Háború dúl Ukrajnában. Sajnos nem tanultunk a történelemből. Újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat… és belefutunk a rombolásba.
De nem csak Ukrajnáról mondható el a rombolás, hiszen Afrika szinte minden országa már évtizedek óta veszíti el szép lassan a hagyományait. Ázsiában minden amerikanizálódik, europanizálódik. Az emberek minden kontinensen már nem is egymással beszélgetnek, hanem kütyüiket bújva zárkóznak el az impulzusoktól, találkozások lehetőségeitől.
Éppen ezért: itt az ideje az építkezésnek!
Most van igazán szükség ránk! Ránk, Művészekre! Ránk, Bábosokra!
A bábosra, aki görbe tükröt állít a mindenkori néző elé. A bábosra, aki megnevettet. A bábosra, aki feloldja a félelmeket, aki kifigurázza és megveri még a Halált is. A bábosra, aki absztrahál, és ezzel örök igazságokat fogalmaz meg. A bábosra, aki tanít. És nem utolsósorban a bábosra, aki összeköti a különböző korú, nemű, kultúrájú embereket. Mert most összefogásra van szükség, hogy újra tudjunk bízni magunkban is és egymásban is, hogy ismét emberek lehessünk és méltó módon tudjuk ezt a tudást tovább örökíteni a következő generációra.
Szóljon ez a nap a bábokról és a bábosokról, akik folyamatosan építkeznek!
