A Magyar Színházi Társaság Elnökségének összejövetele – 2007. április 30.
Az összejövetelre a Színház c. folyóirat főszerkesztőjének kérésére került sor. A lapon szerepel, hogy a Színházi Társaság folyóirata, de ez hosszú ideje semmit nem jelent.
Az összejövetelre a Színház c. folyóirat főszerkesztőjének kérésére került sor. A lapon szerepel, hogy a Színházi Társaság folyóirata, de ez hosszú ideje semmit nem jelent.
2007. május 14. 22.00 óra, Nemzeti Színház Résztvevők: Csizmadia Tibor, Halasi Imre, Jordán Tamás, Novák Eszter, Novák János, Rába Roland, Solténszky Tibor (Hegedüs D. Géza beteget jelentett) Elsőként az igazgatói pályázatokról, illetve a meglévő megbízatások lejártáról volt szó. Ez leginkább most Budapestet érinti, mert két Kht igazgató megbízatása is lejár június 30-val (Vidám, József Attila). … Olvass tovább
Résztvevők: Halasi Imre, Hegedűs D. Géza, Jordán Tamás, Novák Eszter, Novák János, Rába Roland, Solténszky Tibor, Vajda Márta A legnagyobb vitát kiváltó kérdéskör a színházigazgatói pályázatok körüli kialakult helyzetek voltak. A szolnoki színház néhány tagja eljuttatott hozzánk egy levelet, melyben az igazgatóválasztás körüli anomáliákra hívták fel a figyelmet. Miután az első pályázat a megszavazott jelölt … Olvass tovább
2007. április 2. 22.00, Nemzeti Színház Résztvevők: Jordán Tamás, Halasi Imre, Hegedűs D. Géza, Novák Eszter, Novák János, Rába Roland, Solténszky Tibor, Vajda Márta Legfontosabb kérdés az Elnök személye. Jordán Tamás számba vette, ki kivel beszélt eddig jelölés ügyben. Az Elnökség úgy döntött, hogy a Közgyűlés elé egy két vagy három nevet tartalmazó listát terjeszt, … Olvass tovább
2007. február 26. 21:00, Nemzeti Színházi igazgatói irodája Jelen vannak: Jordán Tamás elnök, Novák Eszter, Novák János, Solténszky Tibor, Hegedűs D. Géza, Halasi Imre elnökségi tagok Jordán Tamás elnök úr rövid tájékoztatást adott a 2007. év nyarán tartandó POSZT várható költségvetési támogatásáról s az előzetesen kialakuló programokról. Az ez évi kurátor – Dömölky János rendező … Olvass tovább
Résztvevők: Zsámbéki Gábor, Jordán Tamás, Farkas Ágnes, Novák Eszter, Hegedűs D. Géza, Lázár Egon, Márta István, Gáspár Máté, Fábri Péter, Mácsai Pál, Solténszky Tibor, Juhász Ferenc, Szűcs Miklós, Megyeri László, Wettstein Tibor, Novák János, Kupa Mihály, Vajda Márta Az elején Márta István beszámolt a fővárosi önkormányzati színházak helyzetéről. Különböző számok keringenek, de az biztos, hogy … Olvass tovább
2007. január 11. Résztvevők: Dr. Tiba Zsolt, főjegyző Jordán Tamás, a Magyar Színházi Társaság elnöke Dr. Sasadi Judit, Kulturális Ügyosztály, ügyosztályvezető Dr. Kéri Tímea, Kulturális Ügyosztály, ügyosztályvezető-helyettes Ray Olga, Költségvetési és Tervezési ügyosztályvezető Skultéti László, a GKI képviseletében Wettstein Tibor, a Magyar Színházi Társaság delegáltja Megyeri László, a Magyar Színházi Társaság delegáltja Kerényi Miklós Gábor, … Olvass tovább
2006. december 4. 15 óra, Városligeti fasor Résztvevők: Halasi Imre, Hegedűs D. Géza, Jordán Tamás, Novák Eszter, Novák János, Rába Roland, Solténszky Tibor, Békés Gergely, Vajda Márta Az összejövetel elején gyakorlati kérdések kerültek megvitatásra. Az Elnökség elvetette, hogy a Társaság csatlakozzon a Művészeti Társadalmi Szervezetek Egyeztető Tanácsához. Eddig az összejöveteleken Csóti József képviselte a Társaságot, … Olvass tovább
Résztvevők: Megyeri László, Csóti József, Wettstein Tibor, Gáspár Máté, Korcsmáros György, Novák Eszter, Solténszky Tibor, Kaposi József, Máté Gábor, Regős János, Fábri Péter, Schilling Árpád, Keselyák Gergely, Halasi Imre, Hegedüs D. Géza, Jordán Tamás, Szűcs Miklós, Rába Roland, Vajda Márta Jordán Tamás elmondta, hogy Hiller István múltkori összejövetele során felmerültek olyan pontok, amikről gondolkodni kell, … Olvass tovább
2006. október 9. Az egy héttel ezelőtti összejövetel után – miután a választmányi tagok megtárgyalták az általuk delegált szervezetekkel az alapszabály tervezetet. A legfőbb vitát az váltotta ki, hogy a hat fős elnökségben – amit egyébként mindenki jó megoldásnak lát – nincs minden szakmai szervezet képviselve. Ezért a Szabadtéri Színházak Szövetsége azt a javaslatot tette, … Olvass tovább
2006. október 2., Városligeti fasor Az ülés célja a Színházi Társaság átalakításának megbeszélése volt. Ez már korábban üléseken többször felmerült, ezért felállt egy munkabizottság, amely kidolgozta – jogászokkal egyeztetve – az új alapszabály tervezetet. Wettstein Tibor ismertette az elképzelést, melynek lényege, hogy a jelenlegi választmány helyett egy kisebb, hat tagú elnökség intézné a szervezet operatív … Olvass tovább
Nyíregyháza, 2006. szeptember 6-7. A hivatalos megbeszélésen először Megyeri László beszélt a vidéki színházak budapesti seregszemléjéről. Elmondta, hogy felvetődött az az ötlet, hogy bár a Thália Színház összefogásával, de az egyes színházak saját maguk alakítsanak ki bilaterális kapcsolatokat a pestiekkel, s míg ők a fővárosban játszanak, a partnerszínház pedig az adott vidéki városban. A jelenlévők … Olvass tovább
2006. június 23. 15 óra, Rátkai Klub Résztvevők: Babarczy László, Iglódi István, Korcsmáros György, Novák János, Harsányi Sulyom László, Megyeri László, Wettstein Tibor, Lázár Egon, Rácz Attila, Bodolay Géza, Mácsai Pál, Halasi Imre, Csizmadia Tibor, Szilágyi Tibor, Székhelyi József, Jordán Tamás, Tasnádi Csaba, Szurdi Miklós, Szikora János, Kosztolánczi Gábor. Mácsai Pál tájékoztatta a jelenlévőket arról, … Olvass tovább
2011. december 30-án, 77 éves korában elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, A Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház Társulatának tagja.
Kedves Kollégák! A karácsonyi jókívánságok mellé engedjétek meg, hogy a 2011/12-es szezon első félévi elnökségi munkáról is képet adjak, szemlézve a színházainkat érintő események között.