2017-ben Gecse Ramóna és Ruszuly Ervin kapott utazási lehetőséget a Pethes-Agárdi alapítvány jóvoltából. A színészházaspár Barcelonában törött két hetet, melyről élménybeszámolót is írtak:
“Még késő tavasszal a pályázat egyik pontjában válaszolnom kellett arra a kérdésre, hogy mi lenne az utazásunk célja. Emlékszem, hogy abban az időszakban fáradt voltam fizikailag és szellemileg egyaránt, talán csalódott is voltam a sok igazságtalan helyzet miatt, enyhén nyűgös is, hiszen nem feltétlenül találtam a helyem, amely biztonságot nyújtott volna. Színészként bizony bele lehet fáradni a keresésbe, a hánykoló
dásba, az olykor egyoldalúnak tűnő harcba, így azt válaszoltam, hogy a tervezett utazásunk célja a kötöttségektől való megszabadulás, az állandó rohanásból való kiszakadás, a mindennapi félelmektől való elszakadás. Utólagosan igazolhatom, hogy ismeretlen tájakon bámészkodni, idegen illatokat szagolni, ismeretlen emberek energiáit érezni, szokásait figyelni egy lehetőség, hogy az addig felgyülemlett kérdéseidre talán megtaláld a választ.
A hír hallatán, hogy mi utazhatunk hálát éreztem, hogy a miénk lehet az a pillanat, természetesen az utazással együtt. Így az utazás során, ahogy reméltem, beigazolódott, hogy a megtett kilométerek nemcsak térben segítettek eltávolodni egy bizonyos problémától, hanem lámpaként gyulladt ki, hogy nincs is kérdés, amelyre válaszolni kellene, nincs probléma, ami addig gondot okozott volna.
Utólag azt is igazolhatom, hogy jól esett feküdni Barcelona tengerpartjának a forró homokján, süttetni magam a nap sugaraival, és közben azt érezni, hogy talán nem is kell tettekben bizonyítani rátermettségemet, tehetségemet, ügyességemet, se magamnak, se másnak, hiszen a tengerparton fekvés jelenje éppen elég bizonyíték volt arra, hogy vagyok, méghozzá utazás közben. Szabadon, saját akaratomból, oda ahová legbensőbb énem kívánja.
Öröm volt arra eszmélni, hogy egy vibráló, izgalmas, látnivalóban gazdag városban vagyunk csak ketten.
Azt tartják, hogy Barcelona, Katalónia fővárosa, Spanyolország leginkább kozmopolita városa. Valóban. Csodás volt egy olyan városban sétálni, biciklizni, egyszóval élni két hétig, ahol az épületek, a bicikli utak, a lehetőségek téged szolgáltak a haladásban.
Úgy tartják, hogy a független régió a modernista építészet világközpontja, a művészetek szerelmeseinek városa, és vonzza a haladó gondolkodású embereket és aktivistákat. Nem véletlen jellemzője ez a városnak, hiszen minden utcasarkon belebotlani a művészet különböző inspiráló formáiba. Antoni Gaudí épületei egyszerűen elvarázsoltak, és az a tény, hogy jó pár évvel ezelőtt hittek ennek az embernek a korszakalkotó formáiban. Sőt támogatást és lehetőséget adva neki, harminc évesen elkezdhetett dolgozni egy olyan templomon, ami ma a város jelképévé vált, a Sagrada Família templomon. Kívülről felnézni a még be nem fejezett épületre lélegzetelállító, belépve az ajtaján tátva maradt a szánk a csodálkozástól. Ott abban a pillanatban, amely a miénk volt, azt mondtam, hogy soha olyan szépet még nem láttam. Ismét a hála érzése töltött el, hogy ott lehetünk, és azt láthatjuk. Hálás voltam Agárdi Györgynek és Pethes Ilonának, mert látatlanban gondoltak ránk, és lehetőséget biztosítottak két színésznek, hogy szabadon utazhasson.
Azt is igazolhatom, hogy leutazni Figueres városába, és látni az örült szürrealista Salvador Dalí kisajátított színházépületét éppoly őrületes volt, mint az a gondolat, hogy van még idő visszautazni és tovább sétálni a Gótikus negyedben, ahol az épületek a középkor óta változatlanul állnak. Pihenni és pihenni a tereken, és kávét szürcsölni.
Az utazás során szerencsésnek és hálásnak ereztük magunkat, hogy kaptunk lehetőséget és időt magunkkal és egymással lenni. Igazán akkor éreztük a gondviselést, amikor haza érkezve értesültünk a terrortámadásról, és tudomásul vettük, hogy 24 órával korábban még ott sétáltunk a La Rambla sétányon, hiszen ott is laktunk.”
