Bodor Johannát választották a Magyar Színházi Társaság elnökévé

A Magyar Színházi Társaság október 14-én tartotta tisztújító közgyűlését. A komoly múltú, rangos szakmai szervezet tagjai – két jelölt közül, csaknem egyhangúlag, titkos szavazással – Bodor Johanna táncművészt, koreográfust, színházi alkotót, írót, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották meg elnökké. Ő az első női vezető a Magyar Színházi Társaság élén.

 

 

A Magyar Színházi Társaságnak két cikluson át volt elnöke Keszég László rendező, aki már korábban jelezte, hogy nem indul újra a tisztségért. A még hivatalban lévő elnökség a tagság véleménye alapján két elnökjelölt meghallgatását javasolta: Bodor Johannáét és Léner András rendezőét. Programjukat előzetesen írásban is megismerhették a tagszervezetek. Az október 14-i tisztújító közgyűlésen személyesen is beszéltek arról, hogyan képzelik el a Magyar Színházi Társaság jövőjét, feladatait.

A Magyar Színházi Társaság tagjai – az elhangzottak figyelembevételével – csaknem egyhangúlag Bodor Johanna táncművésznek, koreográfusnak, színházi alkotónak, írónak, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának szavaztak bizalmat a következő 5 évre. Elnöki mandátuma 2029. október 13-ig tart.

Bodor Johanna a közgyűlésen arról is beszélt: „A szakmánk, hivatásunk megbecsülése erősen csökkent: erre kihívásként tekintek. Tisztában vagyok ennek a szervezetnek a több évtizedes múltjával. Ez az intézmény is nemzeti érték – elvitathatatlanul az. (…) Én összehozó ember vagyok, akiben erős a szociális érzékenység és szenvedélyesen szereti, ha egy rendszer igazságosan, korrektül és határozottan működik. Helyesnek tartom és hinni akarok abban, hogy ez a közös érdekeket képviselő szakmai társaság érvényesítheti a jogosultságait és elvégezheti a feladatát azok érdekében is, akik nem ehhez a közösséghez tartoznak. Ugyanis a szakmaiság nem ismer oldalakat. A szakma érdekeinek teljes körű, fáradhatatlan és felelős képviselete kulcskérdés, hiszen nemcsak ránk, de a jövő generációjára is hatással van. Nekünk kell példát mutatni azoknak, akik utánunk következnek. Mindannyian tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetben minden milliméternyi megerősödés életbevágó a méltó fennmaradás érdekében. Sokkal nagyobb szükségünk van egymásra, mint gondolnánk.”

A Magyar Színházi Társaság alapszabálya szerint az elnököt titkos szavazással választják meg, míg az elnökség tagjait a tagszervezetek delegálják, s a közgyűlésnek csupán el kell fogadnia azt. A tisztújító közgyűlésen új elnöksége is lett a szervezetnek.

 

Magyar Színházi Társaság

Budapest, 2024. október 14.