A Magyar Színjátszás ikonikus alakja Domján Edit, aki rövid élete során legendás szerepeket alakított mind színpadon, mind a filmvásznon. A körülötte kialakult legendához hozzájárult magánélete, s hogy beváltotta ígéretét, nem akar öregen meghalni, s egy nappal negyvenedik születésnapja után, 1972. december 26-án hiába várták a Madách Színházban, önkezével véget vetett életének.
Barátai, kollégái nem akarták, hogy emléke feledésbe merüljön, ezért 1991-ben alapítványt hoztak létre tehetséges, fiatal, vidéken játszó színésznők művészetének elismerésére. Sajnos az alapítók közül sokan már nincsenek köztünk: Avar István, Kaló Flórián, Káldy Nóra, Mándy Iván, Petrovics Emil, Psota Irén és Szabó Gyula már Edittel együtt figyelik, jól döntött-e a kuratórium, tényleg olyan színésznőt választottak, aki habitusában, tehetségében emlékeztet a JászaiMari-díjas színésznőre.
Biztosak lehetünk abban, hogy ők is elégedettek lennének az idei választással, amikor a Takács Katalin elnökölte kuratórium a tatabányai Jászai Mari Színház színművésznője, Danis Lídia mellett döntött.
Danis Lídia 2004-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a Vígszínházban eltöltött éveket követőenhárom szegedi évad után 2014-ben a Jászai Mari Színház első önálló társulatának alapítótagja lett. Azaz úgy tartozik az ország legfigyelemreméltóbb színésznői közé. hogy szakmai sikereinek nagy részét vidéki színházban érte el. Tatabányai alakításai közül kiemelkedik a Tartuffe Dorine-ja, A salemiboszorkányok Elizabeth Proctorja, A mi osztályunk Doraja, Stuart Mária és persze Lady Macbeth.
A tatabányai Jászai Mari Színház jelenleg az ország legkiemelkedőbb társulatai közé tartozik, nem véletlen, hogy már 2015-ben is tatabányai színésznő lett a díjazott: Bakonyi Csilla.
A 2018-as Domján Edit-díjat Takács Katalin, a kuratórium elnöke és Szakonyi Károly kuratóriumi tag adták át 2018. december 21-én Tatabányán, a Macbeth előadás után.
Danis Lídia egy olyan Hegedűs D. Géza-osztályban végzett a színiegyetemen, amely bővelkedett figyelemreméltó tehetségekben. Danis Lídia volt köztük a besorolhatatlan típusú, fekete hajú, kreolbőrű, áthatóan világító szemű, titokzatos, szabálytalan szépség, aki a naivától a cserfes szolgálólányon és a díván át a görnyedt hátú anyósboszorkányig mindenféle karakter lehetőségét magában hordozta.
A Vígszínházban kezdett, A vörös postakocsi Esztellájaként. Az első évek fiatal lány szerepeiben a nézőtérről még kicsit merevnek és feszélyezettnek hatotttalán, de a társulat már korán megláthatta benne a látnivalót – hamar elismerték Ruttkai Éva emlékgyűrűvel, Ajtay Andor emlékdíjjal. Játszotta Eszenyi Enikő lányát, Ányát a Cseresznyéskertben, emlékezetes volt a Körmagyar Takarítónőjeként, s virult a Figaró házassága Suzannájaként. Komoly szakmai sikert – POSZT-díjat –hozott számára Eszenyi Enikő Az ünnep-rendezése, Pia szerepe.
Sikeres vígszínházi színésznők ritkán szerződnek el vidékre, Danis Lídia azonban nem habozott a szegedi Nemzeti Színházhoz csatlakozni, amikor úgy hozta a sors. Az ott töltött három év alatt elhalmozták nagyszerű feladatokkal, Makrancos Katától Gyarmaky Rózán át Hedda Gablerig. Érdekes pillanat lehetett ezen belül, amikor egykori osztálytársa, a címszereplő Gidró Katalin megölte őt mint Vizynét az Édes Annában.
2014 óta a tatabányai Jászai Mari Színház szakmai műhelyében zajló munkában formálódik, érlelődik és jut csúcsokra Danis Lídia színészi pályája. A Vízkereszt Olíviája, a Sirály Másája, Elisabeth Proctor, a Tartuffe Dorine-ja (szintén POSZT-díjas alakítás), Stuart Mária, aBudapesten is látható A mi osztályunk Dorája mind egy-egy kilométerkő az úton, miközben egy tévésorozat az országos ismertséget és elismertséget is meghozta számára.
Most Nagypál Gábor Macbethje mellett a Ladyt játssza Tatabányán, feketében és bőrben, sötét, tragikus szenvedéllyel, letaglózó drámaisággal. És mennyi izgalmas feladat várhat még e rokonszenves színésznőre! A nézői jóérzések közül ez az egyik legörömtelibb: a kíváncsi várakozás, hogy mi minden áll még előtte és általa előttünk. Mert Danis Lídia ma is a besorolhatatlan típusú, fekete hajú, kreolbőrű, áthatóan világító szemű, titokzatos, szabálytalan szépség, aki a naivától a cserfes szolgálólányon és a díván át a görnyedt hátú anyósboszorkányig mindenféle karakter lehetőségét magában hordozza.