Díjátadó a Bajor Gizi Színészmúzeumban

A díjakat minden évben itt, Bajor Gizi egykori villájában, a Színészmúzeumban adják át, melynek felújítását Gobbi Hilda szinte teljesen egyedül valósította meg, hogy méltó módon emlékezhessünk a színházi világ nagyjaira.

Az Aase-díjat szintén Gobbi Hilda alapította. Úgy végrendelkezett, hogy a budai házának halála utáni értékesítéséből befolyt összeg kétharmadából az örökösök – az akkori kulturális minisztérium és az akkori Magyar Színházművészeti Szövetség – alapítsák meg az Aase-díjat, amellyel minden évben négy epizodistát ismer el a szakmai kuratórium. Maga Gobbi Hilda ezt írta a díjról: „Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot”.
A díj Henrik Ibsen Peer Gynt című drámakölteményének egyik színpadi alakjáról, a címszereplő édesanyjáról kapta nevét, amely annak idején Gobbi egyik emblematikus alakítása volt.
Az Aase-díj alapkezelője a kulturális tárca és a Magyar Színházi Társaság. A kuratórium összeállításában a szakmai szervezetek vesznek részt. Második éve a következő kuratórium működik: Egri Márta, Ráckevei Anna, Udvaros Dorottya, Gáspár Tibor, Márton András. A kuratórium munkájában megfigyelőként részt vesz a Magyar Színházi Társaság és a mindenkori kulturális minisztérium képviselője is.

Az idei díjazottak:
Csombor Teréz, a Kecskeméti Katona József Színház tagja
Homonnai Katalin, a Stúdió K Színház tagja
Bicskei István, a debreceni Csokonai Színház tagja
Nagy Zoltán, a budapesti Új Színház tagja
A díjat Krucsayné Herter Anikó, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára adta át.

Csombor Teréz

Az általános iskola után Jászberényben végezte el a gimnáziumot. Itt több kórusban énekelt egyszerre. A Palotássy János zeneiskolában zongorázni,énekelni és szolfézst tanult. Nem vették fel a tanárképző főiskolára Egerbe, ezért elment Szolnokra statisztának. Énekelt a kórusban, a tánckarban profik közé tették, kisebb karakterszerepekben kipróbálták. Bor József elküldte Pestre tanulni. Egy év stúdió és a Színművészeti Főiskola elvégzése után elkerült Győrbe. Ezután a kecskeméti Katona József Színházhoz került, ahol kisebb-nagyobb szünetek után, de a mai napig társulati tag.

Csombor Teréz nélkül a kecskeméti színház és a kecskeméti közönség sem lenne ugyanaz, bár 1995 után 11 évig nem állt a színház alkalmazásában, amikor visszatért, ugyanakkora örömmel fogadták, mint amekkora szeretet övezte korábban és napjainkban is. Neve védjegy az adott pozíció sikerességét tekintve. Sugárzó, életvidám, energikus személyisége beragyogja a színpadot, a nézőteret, és a kulisszákat egyaránt. Lankadatlan lelkesedése és páratlan tehetsége nélkülözhetetlen alkotóeleme minden zenés előadásnak, ugyanakkor prózai darabokban is briliáns alakításokkal büszkélkedhet.
A társulatban betöltött szerepe szintén példaértékű, ahogyan kollégáival bánik és ahogyan létezik közöttük, igazi motiváló erő mindannyiuk számára.

Homonnai Katalin

Sopront a hűség városának nevezzük, Homonnai Katalinról pedig elmondhatjuk, hogy a hűség színésznője. Amióta csak felbukkant a színpadon finom, törékeny, kislányos alakja, azóta tartozik a Stúdió K Színházhoz, lassan negyedszázada. Bár alkatilag természetesen naivának adódott – Arthur Schnitzler Körtáncában például melyik szerep lett volna az övé, ha nem a Cukorbaba? –, mégis mindig kilátszott mögüle a keményebb, karakteresebb egyéniség. Nem véletlenül remekelt hosszú éveken keresztül a Csipkerózsika boszorkájaként. A személyisége mindig is bonyolultabbnak, gondolkodóbbnak és elgondolkodtatóbbnak hatott az egyszerű, fekete-fehér ábráknál, kislányoknál, királykisasszonyoknál.
Homonnai Katalin Fodor Tamás műhelyében lett több mint naiva, azután megérett, megbölcsült. Játszotta egyebek közt Shaw Barbara őrnagyát, a Ványa bácsi Dadáját Koltai M. Gábornál, Emíliát a Zsótér Sándor rendezte W.S. Othellóban, Kristine Lindét a Jeles András-féle igazi Babaházban, s emlékezetes Manókirály a kőbányai pincerendszert belakó Peer Gyntben.
A Stúdió K-ban tulajdonképpen nincs kis szerep. Ahogy a többiek, úgy Homonnai Katalin is százszázalékosan van jelen minden előadásban. Természetesen akkor is, ha mondjuk egész idő alatt a közönségnek háttal kell ülnie, tésztalevest főzendő Tamási Zoltán Utzbachban turnézó Bruscon állami színészének.
Homonnai Katalin legújabb bemutatója az Ítél a nép. Bejön az előadás elején elegánsan, és alázatos köszöntőbeszédet mond. Csak miután befejezte, tudjuk meg, hogy Kiss Ferenc színész Horthy-kép avató beszéde ez 1944-ből. De a színésznő úgy mondja el, olyan friss életszerűséggel, hogy mi, a hajbókoláshoz némán asszisztáló nézők szinte elszégyelljük magunkat.

Bicskei István

Bicskei István 1950-ben született a jugoszláviai Oromhegyesen. Elemi tanulmányait Magyarkanizsán végezte, majd ugyanitt érettségizett 1968-ban. Színészi diplomát a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán szerzett 1976-ban. (A tanárai Lohinszky Lóránd és Kovács Levente voltak.
1976-ban a Szabadkai Népszínházhoz szerződött, ahol első szerepét Németh László Győzelem című darabjában játszotta, majd többek között szerepelt a Harag György rendezte Tartuffe-ben (Damis-t alakította). A következő évadban már az Újvidéki Színházban játszott. Itt többek között játszott Tolnai Ottó Végeladás című darabjában, Vladimirt alakította Beckett Godot-ra várva című művében (a partnere Soltis Lajos volt), Jörgen Tesmant játszotta Ibsen Hedda Gablerében, Ekart volt Brecht Baaljában (Baal: Soltis Lajos). Szerepelt Harag György Csehov-ciklusában: a Cseresznyéskertben Trofimovot játszotta, a Ványa bácsiban a címszerepet alakította. „Bicskei István eddigi szerepei alapján a rendező érezte, hogy a komikusra hangolt Ványa bácsi koncepcióját rá lehet építeni. Valóban Bicskei hozza a szerepnek ezt a dimenzióját, ellenállhatatlanul mókázik, s közben Ványa nyomorát is megmutatja” – írta Gerold László. 1985-től ismét Szabadkán játszott, ahol a színházat akkor vezető Ljubisa Ristic avantgarde kísérleteiben vett részt.
Bicskei István 1991-ben átszökött Magyarországra, mert nem akart részt venni a délszláv háborúban. 1992-ben csatlakozott a szintén vajdasági születésű Nagy József Franciaországban működő színházához. Első szerepét a Jel Színházban az Orfeusz létrái című előadásában játszotta, amely Tolnai Ottó Wilhelm dalok című versciklusának ihletésére készült. Nagy József szavak nélküli színháza szótlan színháza valójában többnyire élő zenei kísérettel megerősített testköltészet: a szokatlan mozdulatok, az újfajta mozgások, a váratlan testhelyzetek valójában a létezés érzéki metaforáiként hatnak.
Bicskei István több mint 20 éven keresztül dolgozott Nagy Józseffel, számtalan előadásnak volt az alkotótársa, szereplője, közben bejárták a világot, megszámlálhatatlan sok fesztiválon vettek részt, szerencsére a legtöbb előadásuk Budapesten is vendégszerepelt.
Eddigi utolsó közös munkájuk szintén Tolnai Ottó verseskötete alapján készült. A Willhelm- dalokban – amely a POSZT 2015-ös versenyprogramjában is szerepelt – Bicskei ismét (akárcsak az 1993-as Orfeusz létráiban) Vilit, a falu bolondját alakította. De ez a változat már visszatért magukhoz a versekhez is, a képek mellett szavaknak is fontos szerep jutott benne.
„Bicskei semmi különösebbet nem csinál, mégis egy különös, szuverén lényt állít elénk. Jó érzékkel kerül minden megoldást, amely a bolondok, eszelősek színpadi ábrázolásában megszokott. Nem kívülről, hanem belülről teremti meg az alakot. Inkább egy naiv, világra rácsodálkozó gyereket látunk, és semmiképp nem egy őrültet” – írta az alakításról Sándor L. István.
Közben Bicskei maga is elkezdett rendezni, koreografálni. Három éven keresztül a Nis-i Nemzeti Színház művészeti igazgatója volt. Az utóbbi években ismét sokat szerepel magyarországi színpadokon, főleg a debreceni színház előadásaiban. Szerepelt a Vidnyánszky Attila rendezte Halotti pompában, emlékezetes epizódalakításokat nyújtott az Istent a falra festeni, a Mester és Margarita, a Karnyóné, Az ajtó, a Kőműves Kelemen és a Három nővér című előadásokban.

Nagy Zoltán

1966-ban a Tanárképző Főiskola elvégzése után a veszprémi Petőfi Színház szerződtette, mint színművészt. Szerepek sokaságát kapta meg, szakmai életútja elindult, a színház legtöbb produkciójában meghatározó szerepeket játszott. 1965-től a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette. 1980-ban átszerződött Szolnokra, ahol folytatódott a jelentős szerepek sora. 1982-ben szerződtette a Nemzeti Színház, ahol elsősorban kiváló karakterszerepeket játszott. 1991-től a Pécsi Nemzeti Színház tagja, 1992-től szabadfoglalkozású. Ekkor tett szert országos ismertségre elsősorban a Familia Kft. című televíziós sorozat révén. 1998-ban az újjászerveződött Új Színház szerződtette, itt életkorának megfelelően a legkülönfélébb produkciókban mutatja meg tehetségét, a színház egyik legbiztosabb művésze. Szinte nincs olyan produkció, amelyben ne játszana kisebb-nagyobb szerepet.
Az egyik legsokoldalúbb színész a szakmában. rendkívül erős drámai ereje, finom, részletező jellemrajzai, szívbemarkolóan szép és mély helyzetábrázolásai értő és érzékeny együttműködő partnerré avatják a színpadon.

Az ünnepségen átadták továbbá a Bálint Lajos vándorgyűrűt, amit 1976-ban alapított özvegye, Spiegel Annie a Fővárosi Tanáccsal közösen. A gyűrűt évente egy dramaturg vagy színházi titkár kapja.

Bálint Lajos egyik megalapítója volt a 1804-ben induló Thália Társaságnak. 1925-ben került a Nemzeti Színházhoz, ahol színházi titkár és dramaturg volt. Egyik alapítója volt a zsidó származásuk miatt háttérbe szorított művészek szövetségének, az OMIKE-nek. 1953-tól nyugdíjazásáig a Szerzői Jogvédő Hivatal igazgatóhelyettese volt.

A díjat Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára adta át, Az idei díjazott Brüll Krisztina, a Thália Színház művészeti főtitkára.
Krisztina korán eljegyezte magát a színházzal. Pályáját kellékesként kezdet a Thália Színházban, majd 2001-ben az intézmény művészeti titkára lett, s azóta is hű maradt a színházhoz, az igazgató váltások ellenére. Minden új igazgató tudja, hogy ő a színház lelke.

Az Ivánka Csaba-díj is átadásra került, Kubik Anna, az alapítvány képviselője adta át Soltész Bözsének.

 

A képeket Szkárossy Zsuzsa készítette.