Elhunyt Lampl Lajos, a MASZK Országos Színészegyesület ügyvezető titkára, 2022. december 26-án. 92 éves volt. Munkájával ötven éven át segítette, szolgálta a magyar színházi életet, színházi szakszervezeti vezetőként, színházvezetőként , majd a MASZK ügyvezető titkáraként: mindig a színház oldalán, mindig a színészek oldalán. Értett a színházhoz, kívül-belül, kvalitás érzékkel, gazdaságilag, esztétikailag és hozzá pontosan ismerte az éppen adott társadalmi, adminisztrációs folyamatokat, amelyekben harcba kellett szállnia a tört szárnyú elesettekért, az olykor betegeskedő, egzisztenciálisan kiszolgáltatott idős pályatársakért, a rajban felszállni készülő pályakezdőkért, a tehetséggel, sok-sok munkával létrehozott művészi teljesítmény elismertetéséért, a társulatok minőségi munkalehetőségéért. Fáradhatatlan volt. Tapasztalt, okos, harcban edzett, szívós. De úgy, hogy mindig az élet oldalán maradt, a cselekvés oldalán. Ha kellett, ötször neki indult egy-egy ügyért, nyilvánvaló igazság érvényre juttatásáért: a színészek, színházak számára fontos szociális, vagy szakmai probléma megoldásáért. Az évtizedek alatt hány-meg-hány hozzá nem értő, életünket befolyásoló, jövő-menő adminisztrátort – a nevükre sem emlékszünk már – tanított meg szakmánk alapvető működésére, óvta meg tőlük a színházi életet a nagyobb rombolástól — amíg tehette. A szó valós értelmében, az utolsó leheletéig dolgozott. Minden premieren ott ült. Pontosan értette a folyton változó, mindig új formát kereső művészi törekvéseket. A szelleme, a lelke nem öregedett meg, mert benne élt és alakítója volt a színházi folyamatoknak. Az utolsó bemutató amit látott, Franz Kafka, A kastély című műve volt, a Vígszínházban. Másnap vallomásosan beszélt az előadásról. Hogy, miközben a színpadon nézte Jozef K. abszurd akadályokkal teli történetét, mintha a saját sorsának küzdelmes kilenc évtizedét élte volna újra, a holokauszt poklától kezdve, napjaink háborús pokláig. A betegágyánál, Karácsony előtt, még gondosan lezártunk a 2022-es évre vonatkozó fontos ügyeket, januárra hagyva az új esztendő megvitatandó terveit, többek között, a március végi Színházi Világnap eseményeire koncentrálva. A MASZK Országos Színészegyesület vezetősége, és a magyar színésztársadalom megrendülten gyászolja Lampl Lajost, a MASZK ügyvezető titkárát.