Februárban a középiskolai színészképzés lesz a SztarenkiPál vezetésével megújuló Csináljunk színházat! témája, a Jó kérdés helyszíne pedig Budaörs lesz, ahol a Latinovits Színház mellett a székesfehérvári Vörösmarty Színház aktuális helyzetét ismerhetik meg az érdeklődők.
A Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! beszélgetéssorozata 2020 januárjában indult Csizmadia Tibor ötletéből és vezetésével, aki a színházvezetés gyakorlati oldalát a menedzsment, a finanszírozás, a társulat- és repertoárépítés, a külső és belső kommunikáció kérdésein keresztül vizsgálta meg vendégeivel, akik között voltak legendás színházigazgatók, színházalapítók, budapesti és vidéki vezetők, valamint olyan alkotók, akik az előadás létrehozásában tevékenyen részt vesznek.
Az idei évadtól a sorozat otthona a Pinceszínház Keleti István Stúdiója, 2023 februárjától pedig Sztarenki Pál, a színház igazgatója várja az érdeklődőket házigazdaként, aki a beszélgetések gyakorlati szemszögén túl az elméletiszempontokat figyelembe véve beszélget a színházcsinálásról. Az új struktúrájú Csináljunk színházat! első alkalma február 6-án 17 órától a Várkonyi Zoltán által bevezetett színésznevelésre, a középiskolai színészképzésre fókuszál. Sztarenki Pál vendége lesz Naszlady Éva színész, rendező, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanára, Kőváry Katalin rendező, dramaturg, a Keleti István MűvészetiSzakközépiskola tanára, Keserű Imre színházpedagógus, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium és a KIMI tanára, valamint Vidovszky György rendező, drámapedagógus, tanár.
A Jó kérdés „Újratöltve” alcímű évada Budapest határain túlra tekint: Szeged, Szombathely és Győr voltak az őszi beszélgetések helyszínei. Február 8-án 17 órától Budaörsön, a Városi Ifjúsági Klubban a Berzsenyi Bellaagh Ádámot, a Latinovits Színház igazgatóját, valamint Szikora Jánost, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját kérdezi Seres Gerda újságíró az aktualitásokról.
Mindkét esemény nyitott a közönség számára, és online is követhető élőben a Magyar Színházi Társaság, a Jó kérdés, a házigazda színházak Facebook-oldalain, később pedig visszanézhetők a Magyar Színházi Társaság YouTube-csatornáján.