A Domján Edit-Alapítványt 1992-ben hozták létre a fiatalon elhunyt művésznő közeli barátai, rajongói: Almási Éva, Avar István, Kaló Flórián, Káldy Nóra, Lőte Attila, Mándy Iván, Nagy Anna, Petrovics Emil, Psota Irén, Szabó Gyula, Szinetár Miklós. . Célja a művésznő emlékének ápolása. A neves szakemberekből álló kuratórium minden évben egy, 40 év alatti vidéken játszó színésznőt ismer el az Alapítvány díjával, aki játékában, habitusában leginkább hasonlít a felejthetetlen magyar művésznőre.
Szakonyi Károly, a kuratórium egykori elnöke, így emlékszik rá: „Olyan színésznő volt, akit a nézőtéren ülő férfiak imádtak, a hölgyek pedig irigyeltek bűvös lényéért. Titokzatos volt és szeretnivaló. De lehet, hogy mégsem szerettük eléggé. S talán ezt törlesztjük emléke ápolásával, azzal, hogy az újabb és újabb generációk is megtudhassák, milyen nagyszerű színésznő volt és nagyszerű ember.”
2021 jubileumi év- az idén adja ki a kuratórium 20. alkalommal az elismerő oklevelet, méghozzá Györfi Annának, a Pécsi Nemzeti Színház színművésznőjének.
Érdekesség, hogy legelső alkalommal szintén az akkor még Pécsi Nemzeti Színházban játszó színművész, Jónás Judit vehette át a díjat.
A díjat Takács Kati, a kuratórium elnöke és Vajda Márta adták át december 21-én a Pécsi Nemzeti Színház Kőműves Kelemen előadása után.
„Finom, nőies érzékenysége természetes bájjal, teljes jelenléttel párosul a színpadon. Hiteles, ösztönös, de tudatos előadóművész”
Ezzel indul egy interjú Györfi Annával, 2021. Domján Edit-díjazottjával.
Tényszerű adatok: Györfi Anna zenei általánosba járt, majd a Városmajori Gimnázium ének-zene szakán folytatta tanulmányait. 2000-ben felvételt nyert az Angelica leánykarba, amelynek 10 évig volt a tagja. A kórus nemzetközi szinten is elismert, több más díj mellett első helyezést ért el a 2004-es Athéni kórusolimpián. Hat évig zongorázott, két évig járt ütő szakra. Gyermekkorában lehetősége nyílt a fővárosi színházak deszkáin elkezdeni pályáját (Budapest Operettszínház, Madách Színház, Erkel Színház, Magyar Állami Operaház), 2007-ben elvégezte a Budapesti operettszínház Pesti Broadway Musical Stúdióát. 2004 óta a progresszív szimfonikus jazz-rockot játszó Fugato Orchestra énekesnője. Még Balikó Tamás szerződtette 2008-ban a Pécsi Nemzeti Színház Társulatához.
A fentiek is jelzik, hogy lényét alapjában véve a zene határozza meg, biztos klasszikus énektudása, a zenéből fakadó harmónia. Ennek ellenére széles skálán bizonyítja sokoldalúságát, operettben és musicalban éppúgy sikeres, mint prózai szerepeiben. Klasszikusokat ugyanúgy hitelesen alakít (Antigoné), mint akár kortárs műveket, vagy modern, a megszokottól eltérő rendezések figuráit. Legyen Iluska a János vitézben, vagy Énekesnő a nyomasztó témájú Gettoban, Tourvelné a Veszedelmes viszonyokban, vagy a Kőműves Kelemen Annája színpadi jelenléte, kisugárzása minden alakítását kiemelkedően hitelessé teszi.
A Domján Edit-díj kuratórium könnyű szívvel ítélte a Pécsi Nemzeti Színház színművészének a 2021. évi díjat tudván, hogy Györfi Anna megőrzi és tovább viszi a legendás művésznő szellemiségét.