Horváth Zoltán 1956-ban végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola operarendezői szakát Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv tanítványaként. Miskolcon kezdett dolgozni, majd az ottani opera tagozat megszűnése után Debrecenbe, Pécsre, majd a Szegedi Nemzeti Színházhoz került. 1983-tól nyugdíjazásáig az akkori Fővárosi Operettszínház főrendezője lett, és azóta is fáradhatatlanul dolgozik.
Házigazdaként Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója köszöntötte az ünnepeltet, majd a vendégek:
Mohos Nagy Éva operaénekes és Szabó Sipos Máté főzeneigazgató, a debreceni Csokonai Színház képviseletében,
Gulyás Dénes operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház operatagozatának vezetője,
Vajda Júlia operaénekes és Gyüdi Sándor karmester, a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának vezetője, a szegediek nevében,
majd Novák János, a Magyar Színházi Társaság elnökségének tagja a Színházi Társaság és a rendezők nevében méltatta Horváth Zoltán, idézett fel kellemes élményeket. Kiemelete, hogy a szakma és a szakmai szervezetek feladata a színházi emlékezet ápolása, a még köztünk élő művészek megbecsülése. Lehetőséget kell teremtenünk arra, hogy átadhassák tudásukat, tapasztalataikat, amit majd mi is tovább adhatunk a fiatalabb generációknak. Így érhetjük el, hogy olyan emberek szellemisége is tovább él, mint például Oláh Gusztávé és Nádasdy Kálmáné. Többen kiemelték pedagógiai munkásságát, s azt a derűt, nyugalmat, ami munkamódszerét jellemzi.
Horváth Zoltán a rá jellemző humorral köszönte meg a megemlékezést, és fogadta a szép számban megjelent neves művész – köztük Kertesi Ingrid, Medgyesi Mária, Molnár András, Benkóczy Zoltán, Kocsár Balázs – köszöntését.
