A beszélgetés időpontja: 2021. május 17.
A beszélgetés vendégei: Tana-Kovács Ágnes, a Szkéné Színház művészeti vezetője, Mádi Zoltán, a Vígszínház gazdasági igazgatója, Erős Balázs, a MU Színház egyesületi elnöke, művészeti vezetője és Oberfrank Pál a veszprémi Petőfi Színház igazgatója. A beszélgetést vezette: Seres Gerda.
Támogatók: NKA, MMA
Seres Gerda: Jó napot kívánok! Seres Gerda vagyok. Szeretettel köszöntöm Önöket a Jó kérdés konferenciáján, egyelőre így az online térben. Reméljük, ahogyan korábban, úgy ősztől már személyesen találkozhatunk. Két napon át beszélgetünk különböző színházi témákról. Mondanám, hogy mozgalmas volt az elmúlt színházi évad, de inkább arról fogunk beszélni, hogy mi nem történhetett meg. Tartsanak velünk!
Ez az első beszélgetés, itt is szó lesz a pandémia hatásairól, a lehetséges kapaszkodókról, a segítségnyújtásról, az újranyitásról, illetve annak nehézségeiről. Köszöntöm a résztvevőket. Bemutatom őket: Tana-Kovács Ágnes, a Szkéné Színház művészeti vezetője, Mádi Zoltán, a Vígszínház gazdasági igazgatója, Erős Balázs, a MU Színház egyesületi elnöke, művészeti vezetője és Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást. Lett volna még egy vendégünk, Fekete Péter államtitkár úr korábban azt ígérte, hogy eljön és részt vesz ebben a beszélgetésben. Ezt ma délelőtt mondta le, elfoglaltságaira hivatkozva, amit nagyon sajnálunk, mert bizonyára lesz néhány kérdés, amire mi nem fogunk tudni választ adni. Ezek ma nyitva maradnak, és talán egy későbbi diskurzusban lesz rá mód, hogy ezeket is felvessük, és az államtitkárság válaszait, nézőpontját is megismerhessük. Tartsunk egy gyors seregszemlét, hogy most mi a helyzet ezekben a színházakban, mi az, amit az elmúlt bő egy évben a leginkább megsínylettek a színházak. Mi okozza a legnagyobb nehézséget az újranyitás küszöbén? Ági, elkezded?
Tana-Kovács Ágnes: Igen, köszöntök mindenkit, aki így a déli órákban minket választott és kíváncsi a gondolatainkra. Csak emlékeztetőül azoknak, akik esetleg még nem jártak a színházunkban: a Szkéné Színház a Műegyetem központi épületében működő alternatív progresszív befogadó színház. A Műegyetem második emeletén működünk jelenleg. Átlagosan évente 260-270 előadást prezentálunk, és átlagosan 38-39 ezer nézőt vonz a program. Jelen pillanatban mi is zárva vagyunk, de a próbák és az előadások előkészítése zajlik.
Seres Gerda: Hány előadásotok volt az évadban? Egy darabig még lehetett játszani személyes jelenléttel.
Tana-Kovács Ágnes: Összességében 2020-ban 118 előadást tudtunk abszolválni, illetve március 1-je és következő év február 28-a között 88 előadást tudtunk tartani.
Seres Gerda: Ez lényegesen kevesebb, és ennek egy része már az online térbe szorult.
Tana-Kovács Ágnes: Ez valóban nem olyan sok, de végső soron az online térben örvendetes volt, hogy a köteles előadásszámokat így teljesíteni tudtuk, hiszen a működési támogatás elnyerésének alapja az volt, hogy minimum nyolcvan előadást és ötezer nézőt tudjunk bizonyítani. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokaknak nagyon nehéz volt ezt a köteles előadásszámot elérni. Könnyebbségnek bizonyult, hogy online formában is elfogadták a bemutatót, illetve az előadást. Ez ugyanakkor némileg készületlenül is érte a társulatokat, tehát komoly anyagi forrásokat kellett arra mozgósítaniuk, hogy az online közvetítések, illetve afelvételek elkészítését meg tudják tenni.
Seres Gerda: Balázs, ti tudtátok teljesíteni ezt a kötelezően előírt számot?
Erős Balázs: Én is üdvözlök mindenkit. Erős Balázs vagyok, a MU Színház művészeti vezetője. Gyorsan én is elmondok egy-két dolgot a MU Színházról. Hasonlóan a Szkénéhez, mi is egy befogadó színház vagyunk. Mi is nagyon rég működünk már, jövőre leszünk 30 évesek. Újbudán működünk mi is, és mi is a minősítéssel nem rendelkező színházak közé tartozunk, tehát normatív úton nem kapunk támogatást az államtól, hanem pályázati úton. Mi tudtuk teljesíteni a kötelező előadásszámot. 118-at mondtál egyébként?
Tana-Kovács Ágnes: Erre az évre vonatkoztatva.
Erős Balázs: Erre az évre, 2020-ra. Mi is ennyit. Ez most lehet, hogy furcsán hangzik, de mi is 118 előadást tudtunk teljesíteni. Nagy része online volt nálunk természetesen, de normál időszakban nekünk 230-240 előadásunk van úgy, hogy 8 hónapig tudunk nyitva lenni a hely adottságai miatt, tehát elmondható, hogy átlagban minden nap történik valami nyilvános esemény a MU Színházban. De ennél sokkal több dolog történik, hiszen mi edukációval is foglalkozunk, és ettől sokrétűbb a működésünk. Nem volt könnyű az átállás a kötelező vagy minimum számok teljesítése miatt. Ez egy nagy, szakmai kérdés volt bennem, hogy miért volt erre szükség egy pandémia alatt, amikor a pályázati időszakban, ami nekünk 2020. március 1-től 2021. február 28-ig tart, másfél-két hónapot tudott nyitva lenni egy színház. Ott eléggé nehézkes a kötelező számokat teljesíteni. Ez a terület nagyon színes, és nagyon sok társulatnak, alkotónak ez lehetetlen küldetés volt, hiszen online térben működni semmilyen értelemben nem ugyanaz, mint offline térben. Természetesen ahhoz, hogy jó minőségű online előadások szülessenek, pénzügyi beruházásra van szükség, ami ennek a területnek nem volt meg. Nem is készülhetett föl rá, és a működési pályázatban nincs is ilyen költségvetési tétel, hogy online előadások rögzítése, tehát nem is volt rá forrása ennek a területnek. Ezt mindenki a saját tartalékaiból vagy nem is tudom, hogy oldotta meg, ha meg tudta oldani. Szóval nagyon nehéz időszak volt, és nagyon tanulságos is egyébként, hogy mit lehet és egyáltalán érdemes-e az online térrel valamit kezdeni. Ez is egy nagyon izgalmas téma lenne, hogy online térben színház-e a színház. Pláne olyan színházak esetében, mint a miénk, hiszen mi nagyon sok olyan előadást fogadunk be, ami interaktív. Az interakció az offline térben értelmezhető, online térben már azért nagyon-nagyon sok kérdést felvet.
Seres Gerda: Veszprémről beszéljünk egy picit, haladva az egyre nagyobb színházak felé.
Oberfrank Pál: Jó napot kívánok, szeretettel köszöntök mindenkit! Oberfrank Pál vagyok, a veszprémi színház igazgatója, illetőleg a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke. Ez talán csak azért fontos, mert elég nagy rálátásom van a területre, hiszen végig tartottuk a kapcsolatot a színházigazgatókkal. Nem lehet összehasonlítani egy budapesti színházat, pláne egy nagy színházat, a vidéki színházakkal, amelyek megyeszékhelyeken működnek, teljesen más közegben, más feladatokkal. Nálunk népszínházat kell adni minden évben, egy új portfóliót, hogy ezt a közkeletű szót használjam. Nem tudjuk úgy tovább játszani az előadásokat akár évekig, évtizedekig is, ahogy ez Budapesten van, más a közönség, minden teljesen más.
Seres Gerda: És bérletrendszer van.
Oberfrank Pál: És bérletrendszer van. Mi is elmondhatjuk azt, hogy ugyanannyit dolgoztunk a pandémia alatt, mint normál állapotban, csak épp az egyik feladatunk az volt tavaly március 11. után, hogy kitaláljuk, mit tudunk csinálni. Alegfontosabb talán a színház társadalmi szerepvállalása volt, ami először maszkok meg védőruhák varrásával indult el. Aztán megéreztük, hogy itt az emberekkel való élő kapcsolatot nem szabad elveszteni, éppen ezért – visszautalva a többiekre – mi sem hiszünk a streamelésben, az online színházban.
Seres Gerda: Kerültek fel az előadásokból az online térbe?
Oberfrank Pál: Nem. 180 alkalommal voltunk eddig kint a városban, illetve kis településeken, és úgy teljesítettünk előadásokat, amelyekkel elsősorban az embereket akartuk megérinteni, biztatni őket és lelkesíteni, hogy majd ennek egyszer vége lesz. Amíg tudtunk, játszottunk, és a múlt nyáron az összes bérletes előadásunkat is pótoltuk. Online is megjelentünk, de csak kisebb videókkal. Például a húsvét hétfői locsolást így oldottunk meg, de inkább kimentünk most anyák napján, vagy korábban a kultúra napján is kimentünk az iskolákba. Most iskolákban, óvodákban játszunk az udvarokon.
Seres Gerda: Azt lehet újra?
Oberfrank Pál: Azt lehet, ők saját maguk eldönthetik. Van egy előadásunk, a Kuka mese, amit tudunk ott játszani, és így tudunk már bérleteket teljesíteni. Már múlt vasárnap volt egy ilyen köszönet-előadásunk, tegnap volt egy gyerekdarab, és elkezdjük a vígjátékot. Muszáj a bérleteket pótolni, és mi az egész nyarat is végig fogjuk tolni.
Seres Gerda: Mennyit kell pótolni?
Oberfrank Pál: Az öt nagyszínházi bemutatónkból az első az operett, azt majdnem kijátszottuk, abból egy-kettő talán maradt. A Hárman a padon-ból hármat tudtunk játszani, tehát ott még maradt. A a körülbelül 21 ezer bérletesünkből olyan 3500-4000 bérletet adtunk el, tehát ezeket kell pótolnunk. Szabadtéren 200-300 embert le tudunk ültetni, bent a 453 fős nézőterünkön olyan 250-300 körül lesz a határ.
Seres Gerda: Ezt meg is kell húzni, vagy a nézők eleve tartanak, és ezért számolnak kevesebbel?
Oberfrank Pál: Azt is tesztelnünk kell, hogy a nézők mennyire akarnak színházba jönni, mennyire bátrak. Szabadtérre bátrak, azt látjuk, tegnap 200 fölött volt a nézőszám. Minekünk a legfontosabb az, hogy az élő kapcsolatot megtartsuk a nézőkkel, és rengeteg dolgot találtunk ki azért, hogy ez a kapcsolat, amely az évtizedekre hagyományozódik vissza, ne vesszen el.
Seres Gerda: A Vígszínház számára mi jelentette a legnagyobb nehézséget az elmúlt egy évben?
Mádi Zoltán: Tisztelettel köszöntöm én is a nézőket és a hallgatókat a 125 éves Vígszínház nevében, mert azért mi most ünneplünk, attól függetlenül, hogy pandémia van. Mi is jelentette a legnagyobbat? Az, hogy be voltunk zárva. A színház az „itt is most” ünnepe, és ezeket az ünnepeket nem tudtuk megélni. Mi egy kicsit más stratégiával álltunk hozzá, mint amit Pali mondott. Mi streameltünk, de inkább úgy mondanám, hogy megpróbáltunk ünnepi helyzeteket teremteni ennek a 125 évnek a kapcsán. Ilyen ünnepi helyzetünk volt a Padlás ezredik előadása, vagy a 25 éves Dzsungel könyve, ami már 1300 előadásnál tart. Megpróbáltuk ezeket a helyzeteket felépíteni és együtt maradni a közönségünkkel. Ez volt alapvetően a stratégiánk, és az, hogy a társulatot edzésben, kondícióban tartsuk. Ez volt az alapcélunk. Amikor többedszerre nem sikerült kijátszanunk, lejátszanunk előadásbérleteket, akkor végiggondoltuk az egész évet. Úgy döntöttünk, hogy dolgozunk, tehát napi két próbával dolgozik a Vígszínház. Zártkörű bemutatónk lesz május végén, utána elkezdjük a következő darabot is, és mi remélhetően már egy járványmentes, megnyugodott helyzetben augusztus utolsó hétvégéjén vagy szeptember elején indulnánk, inkább ezutóbbi a reális. Ami csodálatos, az az, hogy úgy ünnepeltük ezt a 125 évet, hogy a Youtube-on, illetve a honlapunkon játszottunk régi előadásokat. Voltak a fizetős előadásaink – énmint közgazdász nem hiszek az ingyenességben –, de itt az ünnepet valahogy meg akartuk jeleníteni. A Körmagyarral indultunk, a Padlással fejeztük be. Nekem a Csókos asszony a kedvencem, hadd tegyem hozzá, és ami példátlan szerintem ebben az országban, hogy csak pozitív dolgot kaptunk. Képzelje, a Youtube-on, az online térben lemegy nyolc előadás, és senki nem köt bele, minden egyes komment – és rengeteg a komment – csak pozitív. Tegnap a Magyar Bálintnak a Nyíregyháza történetét olvasgattam otthon(helyesen: Magyar Bálint: A Vígszínház története az alapítástól az államosításig, 1896-1949, Szépirodalmi, Budapest 1979, a szerk.), édesanyámnál Nyíregyházán, mert én vidéki fiú vagyok, és a nyíregyházi színházban kezdtem a szakmai pályámat. Nagyon érdekes, ahogy a 29-33-as válságról ír. Nem tudjuk felmérni azt, hogy mit jelentett egy spanyolnátha, egy világháború, és mit jelentett egy ilyen 29-33-as válság. Nagyon brutálisan leírja, Fedák Sárinak meg Csortos Gyulának mennyivel csökkent a fizetése, mennyivel csökkent a kötelezően vállalt előadásszáma, hány színészt tettek ki a kilenchavi, egyébként élő szerződéséből szerepszerződésbe, hánynak mondtak fel, hány adminisztratív dolgozót küldtek el. Az érzékelés maga a valóság. A lányom, aki Z-generációs, azt éli meg hatalmas traumának, hogy online oktatása van az egyetemen, nem tud találkozni a barátaival. De értelmiségiként van egy olyan felelősségünk, hogy ennél azért messzebb lássunk, és próbáljuk az egész társadalmat, önmagunkat és a ránk bízott embereket is belehelyezni egy olyan közegbe, ami jövőképet mutat, célt ad nekik. Hogy szeptemberben újra találkozzunk egymással, addig se engedjük el egymás kezét, és a közönséget is megtartsuk. Nagyon fontos a bérletrendszer, mert a Vígszínház volt a Nemzeti Színházzal az első, ami a 20-as nyomoridőszakban a Trianon után kitalálta a bérletet. Ez egy nyomormegoldás volt: nem simán leértékelték a jegyeket, hanem elkezdtek bérleteket árulni, és a bérletrendszer nagyon fontos alapjává vált a színházak államosítását követően, 1949 után ennek a fajta közszolgálati színházi modellnek, amiben mi, Veszprém és a Vígszínház is vagyunk. Mi is progresszívek vagyunk, de mi nem vagyunk alternatívak. Ezres nézőtéren nem lehet alternatívnak lenni, de hála Istennek, hogy ilyen színes a budapesti színház.
Seres Gerda: Egy kicsit a konkrétumokról is beszéljünk. A Vígszínház úgy döntött, hogy utalványra váltja a bérleteket, tehát nem kell majd pótolnia?
Mádi Zoltán: 10.500 bérletesünk volt, a pandémiábanmegmaradt 3000. A korábbi időszakomban, amikor a színháznak az ügyvezetője voltam, 16.000 bérletünk volt még, tehát általában is csökken a bérletszám, ezzel csökken a törzsközönség. A bérletben pont az a jó, hogy be tudok tenni egy Öreg hölgy látogatását például az operett meg a másik mellé, és ezt így csinálja Veszprém, így csinálja Miskolc, felnevelve egy törzsközönséget, és a törzsközönség előtt egy lépéssel haladva határozza meg a műsorpolitikáját. Egy bulvárszínháznál nyilván ez nem így működik. A 300-félebérletből az Öreg hölgyet összesen három bérletsorban tudtuk lejátszani, ami ez probléma volt, mert a Vígszínházban volt tizenkilenc bérletsorunk, tizenhat pedig a Pesti Színházban. Ezért a bérletsorok számát csökkentenünk kellett. Ez veszteség, mert aki a Ditrói-bérletben ül 25 éve, az annak a klubnak a része, tehát valahogy ezt is ki kellett találnunk. Nem akartunk játékkényszert, mert nem tudjuk, hogy hogy regenerálódik a piac, hogy indul vissza.
Seres Gerda: Ősztől indulnak a pótlások.
Mádi Zoltán: Igen, de bérletezünk. Kint van a honlapunkon a műsorunk, ugyanúgy, ahogy eddig, próbáljuk a bérleteket eladni, a törzsközönségünket visszaépíteni. Azt találtuk ki, hogy ennek a bérletes közönségnek, aki kitartott a pandémiaidején is, adunk valami ajándékot, ami plusz egy előadást jelent. Nagyon fontosnak tartom az állandó társulatot, a bérletes rendszert, és azt, hogy becsüljük meg ezt a közönséget.
Seres Gerda: Ági, Balázs, ahol nincs állandó társulat, de vannak rendszeresen visszatérő művészek, műszaki dolgozók, rájuk hogyan kell vigyázni, hogyan lehet őket összetartani? Hiszen nem tudtok nekik havi pénzt fizetni, ha nincs előadás.
Tana-Kovács Ágnes: Mi hét főállású munkatárssal dolgozunk, ugyanakkor van négy rezidens társulatunk, akik nálunk tartják rendszeresen a bemutatóikat. A Pintér Béla Társulat, a Forte Társulat Horváth Csaba vezetésével, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás Szikszai Rémusz vezetésével, illetve a Nézőművészeti Kft. Mucsi Zoltán, Gyulai Eszter vezetésével. Egy dolgot gyorsan mondanék, ha az ünnephez akarnék csatlakozni, amit rögtön a felvezetőből kifelejtettem: a tavalyi évben ünnepelte volna az ötvenedik születésnapját a Szkéné Színház.
Seres Gerda: Ennek kapcsán egy interjúsorozattal találkozhattak az érdeklődők online.
Tana-Kovács Ágnes: Így igaz. Belső címen úgy hívtuk ezt a sorozatot, hogy Ötven év ötven név. Meglepő új információk birtokába jutottam én is, pedig hát most már olyan huszonöt-harminc éve dolgozom ilyen vagy olyan formában a színházunkban. Ennyit akartam kiegészítésképpen hozzáfűzni. A pandémia kitörésekor mi azonnal leálltunk, ez március 11. volt, azt hiszem. Egy hatalmas gálaműsorral készültünk volna, 21-én lett volna ennek a bemutatója a Műegyetem aulájában, illetve tereiben, színháztermében. Sajnos ez nem jöhetett létre. Titkon azt reméltem, hogy idén március 21-én 50 plusz címen mégiscsak megvendégelhetjük a támogatóinkat, nézőinket, de sajnos ez sem jöhetett létre.
Seres Gerda: Térjünk vissza a társulatra, a nem létező társulatra, de összetartó csapatra. Őket miben tudtátok segíteni? Egyáltalán, hogy működött ez? Akinek nincs állandó fizetése – nincs itt az államtitkár úr, hogy beszéljen arról –, milyen lehetőségekre pályázhatott? A Köszönjük,Magyarország! program maximum 300 ezer forintot jelentett, de ha jól értem, ez egyszeri alkalmi támogatás, ami egy, másfél havi fizetés.
Tana-Kovács Ágnes: 500 ezer forint és két-tíz alkalom vidéki városokban. De ez kizárólag az előadóművészekre vonatkozik, illetve azokra, akikben megvan ez az affinitás, hogy leutazzanak vidékre, és ott prezentáljanak egy produkciót.
Seres Gerda: Tehát ezt le kell dolgozni, ez nem úgy segítség, hogy segély vagy támogatás, hanem ez egy megelőlegezett munka.
Tana-Kovács Ágnes: Igen. Habár régi közgazdasági tanulmányaimból én úgy tudom, hogy a segély önmagában nem egy karitatív tevékenység, a segély tulajdonképpen a pénz forgási sebességét fölgyorsítja, és így a pénzvásárlóerejét erősíti.
Seres Gerda: Térjünk vissza, ahhoz, hogy elkalandozzunk, sokan vagyunk öten. Mihez nyúlhattatok? Honnan remélhettetek segítséget?
Tana-Kovács Ágnes: Az első pillanatban senki nem tudta, milyen hosszú távon kell gondolkodnunk, mennyi ideig tart a zárás, de ahogy teltek-múltak a hetek, hónapok nyilvánvalóvá vált, hogy néhány kollégánk teljesen kilátástalan helyzetbe került. Csak egy példát mondok. Az egyik műszaki kollégánknak kisbabája van, és éppen a pandémia alatt született meg a második gyermeke. Egy idő után bevétel nélkül az a kis család teljesen ellehetetlenült volna. „Civil kezdeményezésként” próbáltuk ilyen vagy olyan formában megsegíteni azokat a kollégákat, akik valamilyen formában szorosabban kötődnek a színházunkhoz. Aki legalább két-három előadásban játszik, benne van, segítője, szervezője, dramaturgja, díszlettervezője és így tovább, az egy nyári időszakig egy kicsi pénzt kapott előlegként, illetve más egyéb formában. Az is előfordult, amikor láttuk, hogy valaki ellehetetlenült néhány hónap után, mi magunk, kollégák összebújtunk, 5-10 ezer forintot összedobtunk egy kalapba, és diszkréten odaadtuk annak, aki erre rászorul. Hiszen egy hangosító és egy világosító nem tud pályázni a Köszönjük,Magyarország! programra. Sokfelé voltak civil kezdeményezések, amelyek tényleg nagyon komoly összegekkel is akár, vagy hát a pályázók mértékéhez képest komolytalan összegekkel rendelkeztek, hiszen az Örkény Színház négy és fél millió forintot gyűjtött össze arra a célra, hogy a háttérmunkásoknak megsegítse a létezését. A Thália Színház végül már 50 millió forinttal hasonló alapot képezett. Természetesen remélem, nem fog sokáig bővülni mindezen civil kezdeményezések listája, de egy pici szegmensét mi is képviseltük. A saját családunkon belül próbáltunk segíteni, és főként a fiataloknak, mert nekik semmiféle más bevételi forrásuk nem volt.
Seres Gerda: Balázs egy befogadó színháznak van-e felelőssége az alkotóközösségéért?
Erős Balázs: Igen, van felelőssége. A helyzet a mi esetünkben azért nagyon nehéz, mert eleve egy olyan területről beszélünk, ami alulfinanszírozott. Ez azt jelenti, hogy a működési támogatás mellett szükség van egyéb bevételekre ahhoz, hogy tudjunk működni. A MU Színház esetében is ez több mint 50 százaléka a költségvetésének.
Seres Gerda: Mármint a saját jegybevétel?
Erős Balázs: Nem csak a saját jegybevétel, hanem egyéb tevékenységek is, ami mindenkinél más. Én tudok beszélni a múltról, de az egész terület annyira sokszínű, hiszen a működési támogatásból 3 milliótól egészen 35 millióig vannak támogatások. Nehéz összehasonlítani egy 3 milliós működési támogatású szervezetet egy 35 milliós támogatású szervezettel. Csak hogy rávilágítsak a helyzetre, összeraktam a fejemben, hogy milyen állami támogatások jöttek a pandémiaalatt. A Köszönjük, Magyarország!-ot Ági említette, de volt egy bértámogatási program, amely 50 százalékos támogatást jelentett, vagy jelent, hiszen még tart, viszont a területnél nagyon kevés embert érintett, hiszen a terület alulfinanszírozottsága miatt alapvetően vállalkozói tevékenységgel történik a színházi munka.
Seres Gerda: Kevés az alkalmazotti jogviszony.
Erős Balázs: Igen. Volt a kata, aminek a felfüggesztése az első fázisban megtörtént, a második fázisban viszont csak a teljes kijárási tilalom után, tehát két hónapig volt segítség.
Seres Gerda: Adóengedmény.
Erős Balázs: November és március között az sem volt, hogy a kötelező járulékfizetéstől fel lettek volna mentve a dolgozók. Voltak alkotói támogatások: emlékszem az NKA-ra, az MMA-ra, a PIM-re, ahol voltak ilyen támogatások.
Seres Gerda: Itt kimondottan projektre lehet pályázni.
Erős Balázs: Alkotói projektekre, igen, hangoskönyvre meg ilyesmikre. Volt a Tháliának az alapja, ami egy szakmai összefogás volt, és volt a FESZ-nek, a Független Előadó-Művészeti Szövetségnek segélyalapja. Nagyjából össze is foglaltam ezeket a támogatásokat. A FESZ Segélyalap volt ezek közül az, amely kimondottan a háttérmunkásdolgozóknak szólt, hiszen a mi területeinkről ők voltak a legnagyobb bajban. Azoknak nem volt munkájuk, akik a munkából, a projektekből éltek, de mivel március 11. óta nagyon csökkentek a projektek, és az online projektek alapvetően háttérszemélyzet nélkül valósultak meg, tehát ők nagyon nagy bajba kerültek. De ami nagyon fontos, hogy működési szempontból – és most önző módon a MU Színházról fogok egy kicsit beszélni – mennyire megsínylettük. Nem mondhatom azt, hogy a nyár végéig kihúzza ezt a másfél évet egy ilyen típusú színház. Nálunk el kellett feleznem a stábot.
Seres Gerda: Hány fős a stáb?
Erős Balázs: Tízfős stábbal működtünk, öten vagyunk jelen pillanatban. Egész egyszerűen azért, mert a működési támogatásunk nem elég ahhoz, hogy fenntartsunk egy ekkora épületet, és egy ekkora stábot. Nekem saját bevételre van szükségem ahhoz, hogy ezt kiegészítsem.
Seres Gerda: Rezsiköltséget fizetni például.
Erős Balázs: Rezsiköltséget és egyéb bérköltséget. Ezek nem voltak, vagy csak minimálisan, a bevételünk 80-85%-kalcsökkent. Drámai adat, és hasonló következménye volt, mint az előbb említett világgazdasági válságnak, ahol fizetéscsökkenés történt, illetőleg el kellett küldeni embereket. Nálunk ez megtörtént sajnos, és éppen azért, mivel nem tudtunk saját tevékenységet végezni. A legnagyobb kérdés az, ami minket mint befogadó színházat érint, és beszélhetek a Szkéné nevében is, hogy az egy-két éve bevezetett, nagyon üdvözítő és nagyon innovatív működési kiegészítő támogatást valami oknál fogva idén befogadó helyekre nem írtak ki. Nem tudom az okát, a szakmai okát. Érdeklődtünk.
Seres Gerda: Ez egy pályázható forrás.
Erős Balázs: Így van, a tao helyett van tulajdonképpen, és elég komoly összegre lehet pályázni. Ha jól emlékszem, 30+9 témában lehetett pályázni mindenkinek tulajdonképpen a területről, és tavaly, tavalyelőtt a befogadó színházaknak is volt egy külön kerete, ami azért volt nagyon-nagyon nagy segítség, mert az alap működési támogatásból nem tudjuk fedezni a költségeinket, ahogy már mondtam is, a kiegészítő pedig nagy segítség volt.
Seres Gerda: Én most semmilyen kategória nincs, amibe bele lehet szuszakolni?
Erős Balázs: Ha most nagyon megerőszakolom magamat, akkor igen. Kísérletező színházként is elfogadjuk a MUSzínházat, de a MU Színház befogadó színház. Ez nemcsak a MU Színház problémája vagy kérdése, hanem a befogadó színházaké, hiszen van egy ilyen, törvényileg előírt kategória.
Seres Gerda: De erre a felvetésre nem kaptatok választ?
Erős Balázs: Személy szerint én írtam, és nem kaptam választ.
Tana-Kovács Ágnes: Telefonon beszéltünk a minisztériummal, és ők javasolták, hogy a kísérletező színházi kategóriába adjuk be a működésitámogatás-, többlettámogatás-igényünket. Én a legkevésbé sem szeretek a nézőkkel kísérletezni, tehát a kísérletező kategória definíciója biztosan nem illik ránk, hiszen a mi állandó törekvésünk az, hogy egy magas színvonalú repertoárszínházként működünk, befogadó helyként, fiatalokat is felölelő helykén. És arra nem kaptunk úgy választ, hogy szakmailag ez hogyan indokolható.
Seres Gerda: Gyűjtjük a felmerülő kérdéseket. A kőszínházak egészen más típusú problémával küzdenek, de a társulatnakvan egy alapbére, de a jelentős részét a fellépti pénz teszi ki, tehát ha nem játszotok, akkor az ő fizetésük is csökken.
Oberfrank Pál: Minden színházról nem tudok beszélni vidéken, de azért azt kell mondanom, hogy ezekben a kőszínházakban, a társulatokban nagyon nagy szerencséje van azoknak, akik itt szerződéssel rendelkeznek. Ez az év azért is érdekes volt közben, mert átalakulás volt több költségvetési intézménynél. Nem közalkalmazottak, hanem alkalmazottaklettek, tehát az MT (a Munka Törvénykönyve – a szerk.) alá kerültek. Ennek igazi jelentősége nincsen, munkáltatói szempontból sem jelent különösebben előnyt. Rugalmasabbnak tűnik az egész, de végül is egy vidéki színházban azokkal dolgozik az ember, akik ott élnek és vannak elsősorban, azokra építi a színházát, és akár erkölcsi kérdést is csinál abból, hogy azokat az embereket valamennyire védetté is nyilvánítja, hiszen nekik nincs televízió, szinkron, más egyéb lehetőség.
Seres Gerda: Nálatok nem volt olyan, aki emiatt felmondott?
Oberfrank Pál: Volt olyan, aki fölmondott, mert nem tudott ellenállni annak a végkielégítésnek, ami szerintem nem volt pontosan elgondolva. Az egészségügyben ez nem is létezett. Itt nyolchavi végkielégítéssel el lehetett menni, ami egy csábító, többmillió forintos ajánlat. De ezt fölülírja, amit akkor elmondtunk mindenkinek, hogy ez az átalakulás egy jelentős béremeléssel is járt. Egyrészt van egy szerződés az önkormányzat és az állam között, amely biztosítja a megyeszékhelyen lévő színháznak a költségvetését, méghozzá több évre előre. Ebben az állam előírt nekünk kötelező bérfejlesztési pluszt, a hat százalékot, és ez a bérfejlesztés idén is tovább megy. A színház egyébként is úgy gondolkodott, hogy muszáj bért fejleszteni, ezt mi egyébként is elindítottuk.
Seres Gerda: Honnan volt erre forrás?
Oberfrank Pál: Van forrás. Mondjuk ki nyugodtan, és vállalom, hogy a magyar kultúrában a színházaknak, a kőszínházaknak a költségvetése igen jó, ez jó és észszerű gazdálkodást tesz lehetővé.
Seres Gerda: Többnyire az állami társulattal rendelkezőkről beszélsz?
Oberfrank Pál: Azokról beszélek természetesen, tehát a kőszínházakról, még akkor is, hogy a veszprémi Petőfi Színház ennek a hátsó harmadában kullog. Itt nagyon fontos a vezetői felelősség, hogy mi az, amit megengedek magamnak. Ahogy elmondtam már, hogy ki kell jönni mindig egy népszínházi kínálattal, amit költséghatékonyan, minőségi módon kell megcsinálni, úgy, hogy jól nézzen ki, mindenhol vállalható előadás legyen, de figyelembe vegye azt is, hogy egy vidéki színházban bármilyen jó is az az előadás, 20-25-néltöbbet nem nagyon tud az ember játszani. Direkt bérletszünetes előadásokat határosan tud, és lehet, hogy még el tudunk menni tájelőadásra ide-oda, és esetleg eljutunk egy-egy fesztiválra, de azzal vége. Nem lehet ész nélkül költeni, és nem kell egy színházban annyi vezető állású embernek lenni, hogy elvigye a finanszírozást.
Seres Gerda: Veszprémben hány alkalmazott van a társulattal, a háttérszemélyzettel?
Oberfrank Pál: 102 van hivatalosan, de egyébként nem töltjük be még az összes álláshelyet most. Nagyon szűk a vezetés, nagyon normálisak a fizetések, és nem költjük el a pénzt úgy, hogy az gazdaságtalan legyen, nagyon sokat adunk a kollegáinknak. Én abban hiszek, hogyha nagyon komoly fizetéseket adunk, úgyis visszakerül a rendszerbe. Ha jobban megbecsülöm a munkatársaimat, egy boldogabb színházban tudunk dolgozni, és ők is jobban érzik magukat. Visszatérve a kérdésre, itt valóban a művészeti állomány, illetőleg a műszakelőadáspénzei nem kerültek kifizetésre, mert nem volt annyi előadás, de az alapfizetésük bőven biztosít nekik egy nagyon nagyszerű megélhetést. Persze ezt is lehetne még növelni, de én úgy érzem, hogy akik most kőszínházi rendszerben dolgoznak, nagyon megúszhatták ezt az egész pandémiáshelyzetet. Nekünk még ami nagyon fontos volt, az az, hogy a szabadságokkal hogy bánunk, mert erre az időszakra – most május végénél tartunk – a szabadságokat el kellett fogyasztani. Ezért van lehetőségünk arra, hogy ha a pandémia engedi, anyáron sok mindent pótolni tudjunk, a bérletes előadásainkat, akár a fesztiváljainkat is, és tudjunk dolgozni. De hát ez a mi küldetésünk, illetőleg én azt gondolom, hogy egy ilyen támogatás mellett, mert egy forintot nem vett el se az állam, se az önkormányzat, sőt, adott bértámogatást is, nekünk kutya kötelességünk a társadalmi szerepvállalás és egyéb módon szolgálni a környezetünket, mert mi megkaptuk ehhez a muníciót. Most kérdeztem meg, hogy ennek a mértéke májusig 86 millió forint volt, a bértámogatás plusz még volt az eho (egészségügyi hozzájárulás) elengedése is, tehát gyakorlatilag a majdnem százmillió forintnyi bevételeinket így megkaptuk.
Seres Gerda: A Vígszínháznak mekkora problémát jelentett a jegybevételek kiesése? Vagy az, hogy nem játszott közben, hanem csak alap üzemmódban működött, azt jelentette, hogy a kiadásai is csökkentek?
Mádi Zoltán: Minden kőszínházra igaz ebben az országban, hogy ha zárva van, akkor az egyenlege egy plusz mínusz, de kicsivel a nulla környékén, inkább felette alakul. Vidéki színházaknál egy kicsit más, de a fővárosnál is ezt el lehet mondani. Nem az a probléma, hogy csődbe mennek ezek a színházak; ezeknél a színházaknál más a probléma. A felelősségünket mi egy kicsit máshogy éltük meg, mint az előttem szólók, de azért hadd mondjam A dzsungel könyvét idézve, hogy „egy vérből valók vagyunk, ti és én”. Ez egy ágazat, így kell erre tekinteni. Nagyon is összefüggnek ezek a dolgok, de a repülőgép-anyahajónak, a Vígszínháznak más a dolga. Úgy gondoltuk, az volt a dolgunk, hogy a hajón lévő közel háromszáz embert megőrizzük, úgy, ahogy Oberfrankigazgató úr is mondta. Amikor ránézek, nekem ő azért mindig egy kicsit Rádiós, elnézést, együtt dolgoztunk Palival a Vígszínházban, és ezért nem tudok ettől teljesen elvonatkoztatni. Az volt a dolgunk, hogy azokra az emberekre vigyázzunk. Nekünk van egy kisugárzó hatásunk, mondjuk a díszletgyártókra, és mivel mi nem álltunk le, munkát adtunk a díszletgyártással is. Továbbvittük a dolgainkat, amit a fenntartók, a minisztérium és az önkormányzatok is elvártak tőlünk, és biztosították hozzá a forrást és a nyugalmat. Annak megfelelően mi a kész gazdaságpolitikának megfelelő pénzt adtunk ki a Vígszínházból, hogy ezek az emberek is tudjanak élni és fenn tudjanak maradni, bár nekünk is voltak olyan programjaink, hogy a nálunk szerepszerződéssel lévő, nem munkaviszonyos színészeknek, zenészeknek biztosítottunk előleget, illetve tudatosan is rendeztünk olyan helyzeteket, rendezvényeket, amikor ezeket a színészeket, zenészeket, táncosokat be tudtuk hívni, és tudtunk egy kis pénzt adni például karácsony előtt, hogy az ünnepek kicsit könnyebbek legyenek.
Seres Gerda: Induljunk el innen visszafele. Azt mondtad, hogy szeptemberben nyit a Vígszínház. Akkor elkezdtek pótolni, de nyáron már játszani fogtok, mert a Margitszigeten lesz egy koprodukciótok, A Kabaré, annak folynak most a próbái. Az újranyitás milyen kihívások elé állítja a színházat?
Mádi Zoltán: Kicsit hadd pontosítsak! A veszprémi színház azért van más helyzetben, azért tud nyáron játszani, mert kiadta a szabadságokat. Nekünk, mint repülőgép-anyahajónak figyelnünk kell arra a feltételre, hogy nyáron vannak a magyar filmforgatások, és nyáron veszik fel a sorozatok jelentős részét. Mi nyáron szüneten leszünk, és azon belül néhány vendégjátékunk, tájelőadásunk lesz. Az egyik, amiről itt most szó van, a Kabaré, de a szokásos gyulai Shakespeare Fesztiválon is fogjuk játszani a Lóvátett lovagokat. Tehát egy-egy tájelőadásunk lesz, a dolgozóink pedig szabadságon vannak. Ők ilyenkor vagy pihennek, vagy ők biztosítják más szabadtéri játékhelyeknek a műszaki és színészi jelenlétét. Mi annyit tettünk meg, hogy egy picit előrébb hoztuk az évadot, tehát nem augusztus 23-án, hétfőn kezdünk, hanem elkezdünk augusztus 9-én próbálni, de nem kezdünk el akkor játszani. Gondolkodunk, hogy indítsuk meg az évadot, mert nagyon lelkesen az előző évben A Pál utcai fiúkkal indultunkaugusztusban, nagyon hamar, és aztán sajnos mi voltunk az elsők, akiket elcsapott a koronavírus. Akkor még nem lett komolyabban senki beteg, de egy ilyen produkció eleve felújító próbákkal kezdődik…
Seres Gerda: Akadt benne egy pozitív tesztet produkáló színész, és onnantól kezdve vége a táncnak?
Mádi Zoltán: Igen, volt benne egy táncos, aki pozitív volt, nulla tünettel, a feleségével, akivel együtt élt, annak is nulla tünete volt, mégis le kellett állítani kompletten az egész színházat, a nyolcvan embert.
Seres Gerda: És még néhány színházat, azt hiszem.
Mádi Zoltán: Végiggyűrűzött a színházakon, pontosan. AVígszínháznak van egy ilyen típusú felelőssége is, hogy hozzá egyeztetnek, tehát nem mindegy, hogy a színészeinket Kern Andrástól elkezdve Vecsei H. Miklósig hogy lehet egyeztetni.
Seres Gerda: Mi okoz nehézséget nálatok? Befogadó színháznál egyeztetni kell, hogy érnek rá az emberek, hol pótolnak, a korábbi munkáik miatt hova rántják be őket.
Tana-Kovács Ágnes: Nem innen indultunk el. A londoni Covent Garden igazgatója szerint két dolog nélkül nincsen színház: az egyik a villanyszerelő, a másik pedig a nézők. Mi legelőször megpróbáltuk a nézőket megkeresni az újranyitással kapcsolatosan. Van egy több ezres levelezőlistánk, és onnan kiválasztva néhány nézőt, teszteltük őket, mennyire bátrak, mennyire igénylik a nyitást, milyen feltételekhez kötnék, és így tovább. És ebből az derült ki, hogy egy kicsit szigorúbban vennék a nézők az egészségügyi szabályokat, tehát nem szeretnének megriadni attól, ha valaki mellettük köhögni kezd. Úgy tűnik, hogy a nézők szavazatai alapján ők igényelnék azt, hogy a látogathatóság maszkbanlegyen elképzelhető.
Seres Gerda: Mivel ti a Műegyetemen vagytok, rátok más szabályok vonatkoznak, és nálatok egyébként is kötelező a maszkviselés.
Tana-Kovács Ágnes: Igen, a Műegyetem egész területén kötelező a maszkviselés, tehát ilyen szempontból a kérdés mintha eldőlt volna. Ugyanakkor még a pandémia elején bizony sok nézőt kellett figyelmeztetnünk, hogy a sötét alatt ne vegye le a maszkját.
Seres Gerda: Nyittok júniusban?
Tana-Kovács Ágnes: Egyelőre igen, úgy tűnik. Van tervünk arra vonatkozólag, hogy június elején, 8-9. körül nyitnánk, kizárólag azokkal az előadásokkal, amelyek meghívást kapnak valamilyen nyári fesztiválra, tehát amúgy is kötelező lenne felújítani, felfrissíteni, memorizálni a szövegeket, satöbbi. Illetve van olyan bemutató, mint Tasnádi István Kartonpapája, ami közönség nélkül szinte elképzelhetetlen, hiszen aki állt valaha a színpadon, tudja, hogy mekkora különbség van a stream és közönség nélküli, illetve a közönséggel teli előadások között. Ugyanakkor megemlíteném, hogy a streamelésnek én sem vagyok nagy élharcosa, viszont a vidéki és a határon túli nézőink ilyen esetekben legalább képzetet kaphattak egy-egy előadásról.
Seres Gerda: És volt olyan, hogy szélesebbre tudtátok tárni a kapukat.
Tana-Kovács Ágnes: Igen, és némely streamelt előadás meg kimondottan nagy látogatottság mellett zajlott pont a vidéki és a határon túli nézők miatt. Így egy Pintér Béla-előadást meg lehetett nézni, és kezdetben elég nagy volt a nézettség, de visszaesett meredeken az elmúlt hónapokban.
Seres Gerda: Valószínűleg mindenki elfáradt ebben a streamtörténetben. Teltházzal, vagy hogy mondjam, teleházzal nyittok? A Magyar Közlöny nem szabja meg, hogy foghíjas legye-e a nézőtér.
Tana-Kovács Ágnes: Eleve pici székeink vannak, ez egyfajta intimitást ad a nézőknek, hogy a másikhoz hozzá tudjanak dörgölőzni, illetve az előttük ülők hajában tapsoljanak, tehát normál esetben egészséges szituációban is nagyon szorosan ülnek a nézőink. Ezt mindenképpen lazítani és lefelezni szándékozunk, és megnyitni egy teret mindenki körül. A szakaszos beengedés híve vagyok változatlanul, és bár légkondicionált a színháztermünk is és a kávézó is, de ez utóbbi működését egyelőre még nem indítanám be teljes gőzzel a nézői vélemények alapján.
Seres Gerda: Veszprémben teljes gőzzel indult el a színház a múlt héten.
Oberfrank Pál: Nem teljes gőzzel. Nagyon óvatosak vagyunk. Én is híve vagyok egyébként a maszknak, amely ha van védettségi igazolványt tudtommal, nem lesz kötelező, de én úgy fogalmaztam, hogy erősen ajánlott. Azt kértem, hogy írjuk be, szeretnénk, ha a nézők viselnék. Elkezdtünk játszani, de kint szabadtéren, és azt láttam, hogy a színház előtt lassan érkeznek. Most nagyon sokan írnak, hogy igen, jönni akarnak, érvényesíteni akarják a bérletüket. Szabadtéren kezdünk vígjátékkal, és utána a meglévő Tanítónőt, meg a Hárman a padon-t már bent szeretnénk játszani. Szétültetjük a nézőket, mint az ősszel, nem egymás mögé ültetjük őket. Körülbelül félházzal indulunk, és meglátjuk, hogy a nézőkben is mennyire lesz hajlandóság. Nem akarunk erőltetni semmit. Apandémia azt is megtanította nekünk, hogy túlpörgettük magunkat. Volt egy előadásszám, és akkor még egyet, meg még egyet, meg még egyet rátettünk. Ezt nem lehetett már bírni, ez egyszerűen eszement volt. Ezért is jó tulajdonképpen, hogy már nincsen ez az előadáskényszer, hogy a jegybevétel után kapható tao kényszerítsen minket erre az őrületre. Megfogott ez minket nagyon, de nekünk most ebből nem lettek egzisztenciális zavarok. Ahogy Zoltán elmondta, mi is megpróbáltunk mindent, tele van a polc kész előadásokkal. Kifizettük a próbapénzeket, noha nem volt meg a bemutató, a tervezőknek, alkotóknak és mindenkinek biztosítottunk munkát, és továbbra is megpróbáljuk ezeket fenntartani. Mindent el fogok követni, ahogy eddig is, mert annak örülök, hogy mindenki érzi: a függetleneknek, az alternatívoknak muszáj minél több segítséget adni. Úgy tudom, vannak kiírások, meg van nagyon nagy szándék arra mindenkiben, ahogy Zoltán is említette, hogy érezzük, mi egy hajóban ülünk. Hogy ott olyan laboratóriumok vannak, ahogy mi szoktuk őket nevezni, ahonnan üstökösök jönnek föl, és aztán megtermékenyítik a kőszínházat. Ez egy nagyon fontos terület, ezt mindenki látja, és mindenki tudja, de ezt a kihívást, nem biztos, hogy könnyű teljesíteni. Az biztos, hogy Fekete Péter államtitkár úrban nagyon sok nyitottság és jó szándék van, és nagyon érzi ezt, hogy itt segíteni kell.
Seres Gerda: Arra érdemes odafigyelni, hogy egy kiírásnál ki milyen kategóriába tartozik, ez a gyakorlati része a történetnek. De hány fős a kinti nézőtér, ami előtt most játszotok? Nem beszéltük meg, de én is visszaveszem a maszkot.
Oberfrank Pál: Ebben van némi felelősség, mert látják az igyekezetet, hogy nem bort iszunk és vizet prédikálunk, hanem tényleg komolyan vesszük. Udvariasságból az ember leveszi, meg hogy értsék, amit mondanak, de én azt gondolom, hogy nekünk példát kell mutatnunk. Én egyébként az utcán is hordom. Egyébként meg képesek vagyunk háromszázötven embert leültetni szabadtérre.
Seres Gerda: Az kisebb, mint a nagyszínház?
Oberfrank Pál: A nagyszínház 453, ez 350, de miután úgysincs ennyi jelentkező most még, elégedett vagyok, ha már 250 ember ül. a nézőtéren. Meglátjuk, de nem akarunk kapkodni, nem akarunk sietni.
Seres Gerda: Nyáron végig műsort tart a színház?
Oberfrank Pál: Nyáron végéig, sőt táborokat is fogunk csinálni, mert egyébként is felszólítást kaptunk napközistáborokra az önkormányzat részéről, hogy segítsük azokat, akiknek már elfogyott a szabadságuk és muszáj dolgozniuk. De mi ezt nagyon jó szívvel csináljuk, mert a gyerekeket nagyon-nagyon szeretjük. Van egy másik programunk a Vörösberény Magtárban, a Carpe Diem program, ami bentlakásos tábor gyerekeknek, és ott is van nyári színház meg mindenféle egyéb. Próbálunk dolgozni, de nem akarunk erőlködni semmiképpen.
Seres Gerda: Balázs, a MU mikor nyit? Még nem találtam online semmit.
Erős Balázs: Lesz májusban két online bemutatónk, amit majd felvételről fogunk streamelni vagy leadni júniusban.
Seres Gerda: Rosszul fejeztem ki magam: nem találtam meg online a műsortervet.
Erős Balázs: Ez azért is van, mert nincs, aki föltöltse jelen pillanatban, tehát nincs kommunikációs vezetője a MU Színháznak. Várom a pályázatokat, és lehet, hogy vannak a működési kiegészítő mellett még egyéb többlettámogatási lehetőségek. Mi is maximálisan bepályáztunk, amit lehetett, a kiírás szerint megtettünk, most az eredményre várunk. Azért nagyon nehéz a helyzetünk, mert május közepe, vége van, de nem tudom, hogy mennyi pénzünk lesz. A pályázatok nincsenek még eldöntve, a működési most lett eldöntve, de a bürokrácia miatt augusztusban lesz a számlánkon a pénz. Nekünk már most fél évet költenünk kell valamiből.
Seres Gerda: A működési támogatásotok a korábbi évekhez hasonló összeg lesz?
Erős Balázs: Nekünk ugyanannyi volt, mint tavaly, ami nagyon nagy segítség, de a kiegészítő támogatás 10-15 millió forint volt tavaly, 15 millió forint pedig öt ember fizetése nálunk. Ez hiányzik. Fogalmam sincs, hogy mi lesz az eredménye ezeknek a pályázatoknak, és elfogyott a tartaléka a színháznak, tehát én nem tudok júniusban fizetést adni ezeknek az embereknek. Ahhoz, hogy újrainduljunk, nagyon fontos szerepköröket kell újra feltöltenünk, lásd kommunikációs vezető, akire még fogalmam sincs, hogy lesz-e rá pénz, ha lesz, akkor mennyi, és hogyan tudunk működni. A MU Színházban nekünk alapvető problémák vannak. Ha a távolabbi jövőben gondolkodom, megkérdőjeleződik a befogadó színházi funkciónk, hogy kell-e ilyen körülmények között, mert fenntarthatatlan a rendszer. Ezt a működési pályázatban is figyelembe kell venni.
Seres Gerda: Ez a színház létére vonatkozik, vagy a színház létének mikéntjére?
Erős Balázs: Lehet más színház is a MU Színház helyén, meg a MU Színház is csinálhat más típusú színházat, mint befogadó színház. Vannak lehetőségek, a rendszer ad rá lehetőséget, de szerintem az egy drámai helyzet, hogy a taótfelváltó működési kiegészítő pályázati csomagba mi nem fértünk bele. Lehet, hogy beleférünk így, vagy úgy, vannak erre lehetőségek.
Seres Gerda: Tehát ez még nincs most lezárva, az a helyzet, amit Ági mondott.
Erős Balázs: Igen, de nem vállalhatok felelősséget öt emberért. Nagyon fontos lenne a kommunikáció, és nagyon fontos lenne arról tudnunk, mi a pontos terv, mi a szándék, van-e közös szándék. Ha közös szándék van, akkor pedig milyen szakmai feladataink vannak közösen ahhoz, hogy ezen javítsunk, vagy ezt fejlesszük. Nagyon szeretek analizálni és a számokból kiindulni. A minősítéssel nem rendelkező budapesti színházak működési pályázatáról van szó. A 2019-es számokat néztem meg, hogy kik kaptak ténylegesen pénzt a pályázók közül, és megnéztem, hogy felszorozva az említett kötelező előadásszámot, ez mit jelent. 1600-as előadásszámot és 160 bemutatót egy évben, 533 millió forintból. Erre lépni kell szakmailag, ezt a helyzetet meg kell oldani. 533 millió forintról beszélünk, és mindenki nagyjából látja, hogy ez mit jelent egy színház életében, akár kőszínházról, akár más állami színházról beszélünk. Ehhez képest ez a terület bevállal 1600 előadást és 160 bemutatót. Vannak átfedések, tehát ez nem pontos szám, hiszen az adatlapba beírja a befogadott és a befogadó is, tehát nem pontos szám, viszont túlvállal mindenki. A MU Színháznak 80 lenne a kötelező, és 220-230 előadást vállalunk be. Tehát mégsem annyira pontatlan ez a szám, és az biztos, hogy rengeteg az előadás. Egyetértek, túl lett vállalva. Nem normális, nem lehet normális, hogy ennyire túlvállalják magukat a szereplők, csak azért, hogy alapvető működési támogatásban részesüljenek. Itt tényleg pénzhiány van. Ki merem mondani, hogy az 533 millió forint nem sok. Az igaz, és ez is nagyon fontos és árnyalja a képet, hogy a többlettámogatásban még sokkal több pénz jut a függetlenekre is. Ez nem kérdés. Nagyon fontos különbség, és ezt kell megérteni, hogy ezek nem működési pénzek, lásd a MUSzínház esetében, hanem projektpénzek.
Seres Gerda: Tehát meghatározzák, mire lehet fordítani.
Erős Balázs: Igen. A MU Színház nagyon sok pályázaton, évente 20-22 pályázaton indul el, és nagyon sok projektpályázatunk van. Saját projektünk van az edukációs, színházi nevelési projekttől kezdve a konvertáló programig,vidéken vagyunk jelen. Rengeteg sokszínű a mi működésünk, több is, mint befogadás alapvetően, de ez egy olyan hely kell, hogy legyen a munkavállalók számára is, ahol perspektíva van, ahol lehet tervezni. A működéshez pénz kell, működési támogatás kell. Erre jelen pillanatban két forrás van a MU Színház esetében, az egyik most nem lett kiírva, a másik munka kapott 35 millió forintot. Ez a helyzet. Azért említem most önző módon a MU Színházat, mert mi vagyunk a területen a legnagyobb támogatottságú intézmény, tehát mi kaptunk 35 millió forintot. Nálunk csak kevesebbet kapnak a területen, és volt olyan, amit nagyon fontos megemlíteni, hogy érthetetlen módon, főleg a vidéki kategóriában, harminc éve, több évtizede működő szervezetek nem kaptak pénzt. Ezt nagyon nehéz megemészteni, mert érthetetlen számunkra, hogy mi történt, hogy miért nem kapott pénzt, mit hibázott, milyen szakmai probléma volt vele, miközben 30 éve működik, és bizonyította, hogy a színes és sokrétű színházi palettán helye van. Ez azért is nagyon fontos, és megint belekapaszkodok más véleményébe, mert a független területaz egyik alapja ennek a színházi szakmának, a laboratórium, az innováció, a kísérletező terep. Egy sportpéldával tudnám mondani. Ami a futballban a futballakadémia szerepe, tehát megtalálni azokat a tehetségeket, akiket nem iskolai keretek között nevelünk ki vagy tanulnak, ez a terület jó esetben felszippantja.
Seres Gerda: A kiegészítő támogatástól függ, hogy tudjátok-e folytatni? Tudtok-e arra pályázni?
Erős Balázs: Bent van most öt pályázatunk, ha mindegyik eredménye nulla, akkor…
Seres Gerda: Te most megvárod, hogy eldőljön, és utána hirdettek műsort.
Erős Balázs: Akkor tudok csak. A műsort biztos meg fogjuk csinálni akkor, ha nulla mindegyik támogatás. Ennyi emberrel, ahányan vagyunk. Ez most négy embert jelent, mert a plusz egy ember nem a művészeti terepen dolgozik. A műsort meg kell csinálni, mert vállaltuk meg kötelezettségünk, hiszen erre kaptunk 35 millió forintot, hogy minimum 80 előadást fogunk teljesíteni. Ezt akkor is megcsinálom, ha egyedül leszek, ez nem kérdés. Viszont perspektívában nem tudunk gondolkodni. Évek óta szó van erről is, és szerintem ez egy nagyon izgalmas szakmai pontja a területnek, hogy miért nem lehet – hiszenjogalap van rá – több évre támogatásra pályázni. Miért nem lehet három évre pályázati működési támogatásra? Lenne a rendszerben lehetőség rá, jogilag mindenképpen.
Seres Gerda: Az NKA kísérletezett más területen, talán a könyvkiadásban, hogy kétéves, hároméves támogatás, ami rendre felmerülő kérdés a fesztiválok esetében is.
Erős Balázs: Évek óta izgalmas kérdés, ami nem csak arról van szó, hogy három évig tudjon működni egy színház, hanemarról is, ez mit jelent szakmai szempontból. Milyen szakmai folyamatokat erősít ez, milyen szakmai folyamatokat generál?Ez egy nagyon összetett és nagyon izgalmas kérdés. Nagyon jó lenne beszélgetni, foglalkozni vele, mert van benne perspektíva, csak meg kellene csinálni közösen.
Seres Gerda: Térjünk vissza a kérdésfelvetéseken túl a nyitásra. A Vígszínház megnyitja az 1100 fős nézőteret szeptemberben?
Mádi Zoltán: Ha innen visszamegyek a színházba, vezetői megbeszélésem lesz, és annak az egyik témája az, hogy a kötelező maszkviselést hogyan illesszük be az általános szerződési feltételekbe. Az első színház voltunk, amelykötelező maszkviselést írt elő a tavaly augusztusban, pont a nyitásunk után. Úgy akarunk nyitni, hogy a maszkviselés amai tudásunk szerint kötelező legyen, és mi teljes nézőtérrelakarunk nyitni. Azt gondoljuk, hogy akkor értelmezhető a nagyszínházi működés, ha a teljes nézőteret el tudjuk adni. Ezen még gondolkodunk, és ez változhat.
Seres Gerda: Ez elsősorban anyagi szempont?
Mádi Zoltán: Anyagi és művészi szempont is. Igazi életet akarunk, inkább így mondanám. Ebben bízunk, és jelen pillanatban így készülünk.
Seres Gerda: Mikortól játszhat bent Veszprém? És ott mit jelent majd a színház átalakítása?
Oberfrank Pál: Júniusban már bent szeretnénk játszani. Apandémia után érzékeljük, hogy jelentkezik a pszichopandémia, ahogy itt az igazgatóhelyettes asszony nálunk ezt elnevezte. Nekünk muszáj az emberekkel foglalkoznunk. Meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy megélhessék azt, amit korábban megélhettek. Ha teltházzal, akkor teltházzal, ha félházzal, félházzal. Nyilván van egy észszerű határa ennek, de most nagyon nagy felelőssége van a színháznak, hogy megérintse a lelküket, hogy reményt adjon, hogy felemelje őket, hogy a közösséget megérezzék, hogy nincsenek egyedül. Csak egy élményünket hadd mondjam el. Szilveszterkor a Haszkovo-lakótelepen a kukák és egy technikusi kocsi mellett állni, egy kisbuszból kiszállva, és énekelni a Himnuszt, utána együtt a Különös szilvesztert, és mindezt úgy, hogy az erkélyeken, az ablakokban állnak az emberek, és több száz emberrel együtt megélni – én pesti gyerek vagyok, ráadásul innen a belvárosból –, szóval ez tényleg katartikus. És katarzis az is, hogy anyák napjárakitaláltuk, hogy húsz buszmegállót csinálunk Veszprémben virtuálisan, meg édesanyákat lehetett köszönteni a családoknak. Jó odamenni autóval, és annak is van hatása, hogy együtt megéljük a köszönetet, azt, hogy itt vagyunk, hogy túlvagyunk a betegségen. És az a rengeteg dolog, amit nem is láttunk, mert esetleg nem néztünk oda, vagy nem néztünk be a kórtermekbe. Muszáj valahogy adni, és fölemelni a nézőket. Mi ezért dolgozunk, és valóban játszani fogunk már zárt térben is júniustól. Az épületrekonstrukció két nagy ütemből áll, az első ütemet meg tudjuk valósítani, most májustól a következő év májusáig.
Seres Gerda: Ez egy hozzáépítés, nem érinti a belső teret?
Oberfrank Pál: Aki veszprémi tudja, hogy a szemben levő ének-zene iskolába fogunk beköltözni egy bizonyos részével a színháznak, meg a mögötte lévő épületbe. 2023-ban EurópaKulturális Fővárosa Veszprém, ekkor nem lesz építkezés. ’24-től jön a nagyszínház. Ott vannak bontási és építési feladatok, ezért is kell átköltöznünk a szemben lévő épületbe is, mert annak idején a ’84-88-as felújításnál egy olyan rész épült a meglévő színházkertben, amely letakarja egy kicsit a Medgyaszay tervezte műemlék épületet, illetőleg föltárja azt a csodálatos nagy kertet, és utána Laczkó Dezső Múzeumot. A veszprémiek tudják, hogy miről van szó, ez egy nagyon komoly beruházás, amelynek a forrásai rendelkezésre állnak, csak a tervezési idő az tovább tartott, illetőleg közben jön az EKF.
Seres Gerda: De ez most egy picit mégis szerencsés, mert a pandémia idején nem kell művelődési hely.
Oberfrank Pál: Igen, de reméljük, a pandémia elmúlik, és nekünk muszáj lesz játszani. Még egy alternatív játszóhelyet is ki kell találnunk, mert sajnos nincs elég jó, nincs elég nézőtér Veszprémben.
Seres Gerda: Mádi Zoltán, a Magyar Közlönyben meghatározott újranyitási feltételek pontos kereteket szabnak? Beszéltünk arról, hogy az általános szerződési feltételekbe beleírjátok a maszkviselést. Mennyire kap szabad kezet a színház az újranyitást illetően?
Mádi Zoltán: Talán végig a pandémiára jellemző volt, hogy mindig maradt egy bizonyos autonómia az önkormányzatok számára és az intézményvezetők számára is.
Seres Gerda: Ez előny vagy felelősség?
Mádi Zoltán: Én szeretem ezt felnőtt helyzetként kezelni. Nem kell feltétlenül mindig mindent leszabályozni. Én vidéki vagyok, dolgoztam helyi önkormányzatban is. Minden város más. Más az a kistelepülés Nógrádban, ahol kimegyek fátvágni, ott ne kelljen már nekem maszkot viselnem, és nagyon más a Lipótváros közepe, a Vígszínház. Nem szokott nekünk gondot okozni, hogy van felelősségünk, egy intézményvezetőnek egyébként is van felelőssége. Időnként természetesen jobb lett volna, hogyha valaki a felelősséget átvállalja. Természetesen végig kellett gondolni, hogyan fogom ellenőrizni a kártyát a személyi igazolvánnyal. De most lesz egy kísérleti helyzet, hogy zártkörűen, 200 embert engedünk be az ezerfős térbe. Ezt kipróbáljuk. Kellett nálunk maszkot viselni, mértünk testhőmérsékletet. Ott álltam a kapuban, én is beálltam az egyik beengedőnek, és néztük, hogy működik. Hibátlanul, fegyelmezetten működtek az emberek, nem volt probléma. Interneten voltak negatívkommentek, hogy nem megyünk, ha nem lehet maszk nélkül, de aztán a vírus ezt nagyon hamar elrendezte. Az az egyértelmű tapasztalatom, hogy nincsen gond a nézőkkel. Jól kommunikálunk, együtt vagyunk, összehozott bennünket ez a nehéz helyzet. Talán a szakmában is jó lenne, hogyha ez megmaradna egy ilyen érzés, és jó lenne, hogyha a nézőkkel is ez a fajta szoros, egy hajóban vagyunk érzés megmaradnia.
Seres Gerda: Nektek már vannak tapasztalataitok.
Oberfrank Pál: Egy gondolatot hadd vessek fel. Itt azért fontos tisztázni, hogy pozitív diszkriminációról van szó, tehát nem negatívról. Az, hogy nem lehet bemenni közösségi térbe, csak védettségi igazolvánnyal, illetve maszkkal, és ha valakinek az van, az ez egy pozitív dolog. Elég sok ilyen támadás volt, főleg az állatkerteknél hallottam, hogy az első időkben komoly atrocitások voltak, fennakadások, de ez egy pozitív dolog. Ezt így kéne végiggondolni az embereknek. Nem az van, hogy téged megkülönböztetünk, hanem egyszerűen óvatos az ember, és elsősorban vigyázni kell egymásra.
Seres Gerda: Gördülékenyen ment az ellenőrzés? Mert ugye már erről van szó.
Oberfrank Pál: Gördülékenyen, egy pillanat, csak megmutatja,köszönjük szépen, tessék. A színház mégiscsak egy olyan kultúratemplom, ahová az ember azért jön, hogy valamit meg akar nézni, és nem azért, hogy elkezdjen vitatkozni azon, hogy bemehet-e vagy nem. Ez nem ez a hely. Nagyon számít az ember a nézőknél is, de a saját munkavállalóinál is az együttműködő, jóhiszemű magatartásra. És talán ez a pandémia, bár ebben nem annyira jók az ember tapasztalatai, arra is megtanít, hogy nagyon fontos az egymás elfogadása, a szeretet gyakorlása, hogy az embernek nincs sok ideje. Van egy pár éve, hogy jót csináljon, és pillanat alatt kirántják alóla a talajt ezek a furcsa dolgok, amelyek a világban történnek. Érdemes jónak lenni és a másikkal együttműködésben élni. Nálunk erre külön van egy fesztivál, a Lélektől lélekig érzékenyítő fesztivál, amely arra próbálja fölhívni a figyelmet, hogy mindannyian, akik itt létezünk, visszük a saját terheinket, keresztjeinket, gondolhatunk saját terheinkre is. Most megy éppen a paralimpiai úszó EB Madeirán, és látja az ember, hogy milyen kerekesszékkel odamenni a rajtkőhöz, és aztán beteszik az embert a vízbe, és utána Európa-bajnoki érmet nyerni, vagy egy házastárs vagy egy családtaggal, annak a nehézségeivel élni. Mindegyikünk hordozza a keresztjét, és így kell egymásra tekintenünk. Most itt a színházi világban is mindenkinek megvan a nehézsége, és nekünk az a dolgunk, hogy segítsük és felemeljük egymást.
Seres Gerda: Szabadtérre is vonatkozik majd a védettségi igazolvány?
Oberfrank Pál: Persze, természetesen. Igen.
Seres Gerda: Ha például a MU-ban kivinnétek az udvarra előadást, akkor ugyanúgy ellenőrizni kellene? Ez alól semmi nem jelent kivételt?
Mádi Zoltán: Nyit a Margitsziget június 3-án, ott be lesz ez gyakorolva. Paliék is szoktak vendégszerepelni, most mi is vendégszerepelünk. Oda fogok állni a bejárathoz, aztán megnézem, hogy működik, és akkor a kőszínházban már úgy fognak indulni.
Seres Gerda: Ági, egy kicsit arról beszélj, hogy megcsináljátok ezeket a bemutatókat, de nyáron hogyan tovább? Mondtad, hogy a fesztiválokra készültök elsősorban.
Tana-Kovács Ágnes: Igen. Engem az fogott meg, hogy egy hajóban evezünk. Eszembe jutottak a partnereink, mert mi így próbáltunk előadásokat létrehozni, a salgótarjáni ZentheFerenc Színházzal, a tatabányai Jászai Mari Színházzal, most éppen a komáromi Jókai Színházzal tervezünk közösen egy Don Juan-előadást valahogyan létrehozni, a temesvári színházzal már ősrégi barátság köt minket össze, tehát próbálunk majd a nyár elején előadásokat vendégül látni. Nyílt kapukat dönget, aki azt mondja, hogy átjárás legyen, és közös hajóban ülünk. Nagyon-nagyon hiszek a művészet gyógyító erejében, és ha megnézem magam, akkor semmi mással nem tudom vigasztalni az elkeseredett pillanataimat, mintsem zenével és filmekkel és irodalommal. És én hiszem, hogy ha 1500 évig képes volt a színház fennmaradni, akkor nem most lesz az a pillanat, amikor véget ér annak a jelentősége és szépsége, ahogyan dolgozni vagyunk képesek az emberekért, az emberek lelki egészségéért. Az eredeti kérdésedre válaszolva: a nyár inkább a nyári fesztiválok időszaka, ha vannak még fesztiválok, ahova alternatív produkciókat is meghívnak, illetve a felüdülésé, és most mindenki a szabad levegőre vágyakozik. Már annyi munkaórát töltöttünk otthon a gép előtt, otthon a konyhában és a háztartással, hogy majdnem mindenki biztosan szeretne szabadban lenni. Este 8 órakor, amikor kezdődne egy előadás, még vakítóan süt a nap. Kevéssé tartom elképzelhetőnek, hogy sötét, hűvös térbe vágyakozzon a nézők többsége, és gondolom, hogy a nyári fesztiválok fel is szippantják azokat az érdeklődőket, akik egy könnyedebb előadásra vágynak. Mert nyáron általában a könnyedebb fajsúlyú előadások kerülnek előtérbe, felszabadító erejű, könnyedebb előadások látogatásával oldják magukban a sok feszültséget és felgyülemlett dühöt.
Oberfrank Pál: Bocsáss meg, ehhez csatlakozva annyit hadd mondjak el, hogy nálunk az igazgatóhelyettes asszony éppen most írt egy szakkönyvet tulajdonképpen a színház gyógyító erejéről, és ebben is próbálja bizonyítani azt, hogy a színháznak nagyon komoly gyógyító ereje van. Rengeteg bizonyíték van erre, és most valóban arra van a legnagyobb szükség, hogy az embereknek a lelkével kell foglalkoznunk.
Seres Gerda: Köszönöm szépen a beszélgetést. Köszönöm önöknek a figyelmet, innen fogjuk majd folytatni egy fél óra múlva. Arról lesz szó, hogy hogyan hatott a Covid az előadásokra művészeti, esztétikai szempontból, és járhat-e pozitív következményekkel ez az időszak. Megmaradhat-e a stream, vagy ha nem is a stream, az új, kikísérletezett online formák? Innen fogjuk folytatni. Köszönjük a figyelmüket.
A beszélgetés az alábbi linken megtekinthető: