Közlemény
A Magyar Színházi Társaság közleménye
A Magyar Színházi Társaság közleménye
A XV. Magyarországi Bábszínházak Találkozóján a Magyar Bábművészek Szövetsége által alapított díjat Czéh Dániel bábművész kapta meg! Az egyedi egyedi díjat és oklevelet Majoros Gyula képzőművész, tervező készítette. Gratulálunk!
A Pethes-Agárd-díj Alapítvány pályázatára, melyet minden magyarországi és határon túli magyar színháznak elküldtünk, valamint elektronikusan is nyilvánosságra került, a meghosszabbított határidőre 2 pályázat érkezett. Bach Kata – Wunderlich József Józsa Bettina – Tasnádi Bence Mindkét pályázó megfelelt az alapítvány kiírásának, az örökhagyók végrendeletének. A két pályázat közül a sorsolás eredményeként a Pethes-Agárdi Alapítvány díját, … Olvass tovább
Magyar Táncművészek Szövetségének köszöntője a Tánc Világnapja alkalmából.
Meghosszabbították a Pethes-Agárdi pályázat beadási határidejét!
Május 9-ig várjuk a pihenni, feltöltődni vágyó fiatal színészházaspárok jelentkezését!
A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar központja által alapított Hevesi Sándor-díjat minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, akik sokat tettek és tesznek a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért. A színházak és színházi szervezetek által javasoltak közül az EMMI és az ITI Magyar Központja képviselőiből álló kuratórium dönti el, hogy az adott évben kik részesülnek … Olvass tovább
Peter Sellars (1957-) amerikai rendező, klasszikus és kortárs, elsősorban operák rendezésével vált világhírű rendezővé.
Írta: Csató Kata bábszínész, bábrendező, tanár, az UNIMA (Nemzetközi Bábművész Szövetség) Magyar Központjának vezetője, az UNIMA végrehajtó bizottságának és az UNIMA Humanitas bizottságában tagja
Írta: Ranjana Pandey indiai bábművész, író, színházi és televíziós rendező, tanár
Március 15-e alkalmából Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket, művészeti díjakat adott át.
Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Pesti Vigadóban. Jászai Mari-díjat kaptak: BERETTYÁN NÁNDOR, a Nemzeti Színház, Karinthy Színház színművésze, CSOMÓS LAJOS, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze, NYÁRI OSZKÁR, a Kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze, SZABÓ GYŐZŐ, a Thália Színház … Olvass tovább
KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK SEGÍTSÉGNYÚJTÁSI LEHETŐSÉGEI A KIALAKULT KRÍZISHELYZETBEN
A pályázat benyújtásának határideje: 2022. április 20.
A VILÁG VEZETŐINEK TÁMOGATNIUK KELL A NEMZETKÖZI KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉST UKRAJNÁVAL
A Magyar Színházi Társaság Elnökségének közleménye Az Ukrajna ellen indított orosz támadás sokkolt mindannyiunkat. A többi magyar előadóművészeti szervezettel együtt mi is aggodalmunkat fejezzük ki a háború kitörése és eszkalálódása miatt. Az Oroszország által kezdett háború egy szuverén állam ellen irányul. A Magyar Színházi Társaság szolidaritást vállal mindazokkal, akik hisznek a sokszínű és békés egymás … Olvass tovább