Magyar Színházi Társaság közgyűlése, 2014

A 2014. május 26-i közgyűlés rövid összefoglalása

A Magyar Színházi Társaság 2014. május 26-án tartotta éves rendes közgyűlését a székház Rátkai Klubjában.

A levezető elnök Solténszky Tibor 15 óra után pár perccel megnyitotta az ülést, és tájékoztatta a megjelenteket, hogy a program két nagy tematikus részre különül.

Az elsőben a Társaság által meghívott MMA főtitkár, Dr. Kucsera Tamás Gergely tájékoztatja az egybegyűlteket a Magyar Művészeti Akadémia tevékenységéről, helyzetéről és jövőjéről. Kis szünet után, a második blokkban a közgyűlés napirendi pontjai következnek.

Így tehát 15.15-kor Dr. Kucsera Tamás Gergely visszatekintett a Művészeti Akadémiák történelmi hagyományaira, a jelenlegi megalakulás körülményeire és azóta megoldott feladataikra. Itt elsősorban a Vigadó épületének felújítási nehézségeiről ejtett szót, ennek kapcsán említette, hogy a 180 fős színházteremnek befogadó színházi funkciót szánnak a rekonstrukció végeztével.

Majd a Színházművészeti tagozat eddigi munkáit, kiállításokat, támogatott programokat sorolta fel. Többek között kiemelte, hogy a működési pályázatokkal segítik a színházi szervezetek és költségvetési intézmények működését.

Ebben az évben is támogatják a POSzT-ot és a Tolnay Klári Emlékkiállítás létrejöttét. Minden tagozatnak, így a Színházművészeti tagozatnak is lehet ösztöndíjasa, egy a negyven év alatti egy pedig a negyven év feletti kategóriából, illetve egy különdíjasa. Az éves juttatás mértéke egy középdíjas állami kitüntetés mértékének felel meg.

Tagbővítést is tervez az MMA, az MTA mintájára, ezt köztestületi tagok bevonásával igyekszik elérni.

A bemutatás után a közönség kérdéseket tehetett fel az MMA működésével kapcsolatban, elsőként Magács László, az Átrium Film-Színház igazgatója kérdezett arról, hogy az MMA milyen viszonyban van az NKA és a kormány más szervezetei által folyósított támogatásokkal.

Lakos Anna, az OSZMI munkatársa az előfinanszírozottból utófinanszírozottá váló projektek kivitelezési nehézségei kapcsán kérdezett, hiszen a költségvetési intézményekben ez befolyásolja a megvalósíthatóságot, vagy veszélybe sodorhatja az intézmény működését.

Zubek Adrienn a FESZ elnökeként párhuzamosságok áttekintésére szólította fel Dr. Kucsera Tamás Gergelyt, mert a kormányzati forrásosztó szervek profilja között átfedések vannak. Felmerült az NKA átalakulása, de érdemi válasz nem érkezett a főtitkár úrtól. A kormányalakítás végéig az érintettek türelmét kérte.

Magács László arra kérdezett rá, hogy a művészeti kollégiumok kapacitása bírni fogja-e az esetlegesen rájuk háruló óriási pályázat elbírálási struktúrát, amelyre az a válasz érkezett, hogy az MMA tagjai sok éves ilyen irányú tapasztalattal rendelkeznek.

Vajda Márta a kialakuló Nemzet Művésze-díj kapcsán kérdezte, hogy ez majd kiváltja-e a Nemzet Színésze-díjat? Bár a Nemzet Művésze integráló céllal jött létre, ez hosszú procedúra után végül nem valósult meg, a Nemzet Színésze-díj továbbra is kormányzati keretből finanszírozódik, míg a Nemzet Művésze-díjasok járadékát országgyűlési keretből támogatják majd.

Összefoglalásképpen Dr. Kucsera Tamás Gergely elmondta, hogy a színházi szféra finanszírozásában sok rendezendő kérdés van, amelyre egy őszre szerveződő MMA által létre hívott veszprémi konferencián szeretnének egyeztetni. Az előkészítő tárgyalások már elkezdődtek.

Szünet

A következő egységben Csizmadia Tibor elnökségi beszámolója következett, amelyben az utolsó közgyűlés óta (2014. október 14.) történt jelentős ügyeket foglalta össze röviden.

A színházi díjakkal kapcsolatban elhangzott, hogy a szakmai szervezetek által osztott kitüntetések szerepe a kultúrpolitikai helyzet élesedésével egyre nő. A Kossuth-díj jelöléseinek esetéből kiindulva az Aase-díj és a Pethes-Agárdi-díj minden eddiginél fontosabbá válik.

Három igazgatói pályázat esetében szólalt fel a Magyar Színházi Társaság, az Operett, a Víg és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház körül kialakult botrány okán, sikerrel fordult a nyilvánosság felé. Következésképpen a Társaság a kialakult helyzetben is megkerülhetetlen, a szervezet véleménye fontos, csak az elhangzó érvek hatásfoka kevés. Ez az NKA Kollégiumának összeállításakor is kiderült…

Erre az a megoldás, hogy minden helyzetben a nyilvánosság előtt jelen kell lenni. Ezért fordulunk egyre gyakrabban a közönség felé, aktívan használjuk a honlapot és Facebook profilt is kialakítottunk.

A Holokauszt Emlékkiállítás megszervezésére nyert pályázati pénzt több szervezethez hasonlóan visszaadta a Társaság, ehelyett csatlakozott a Memento70 nevű civil kezdeményezéshez, amelyet továbbra is lehet támogatni.

Adományaikat a 11707024-20386324, vagy pedig közvetlenül a Színházi Társaság 11706016-20790679 számlaszámára várjuk. A közlemény rovatban mindkét esetben kérjük, tüntessék fel: “A magyar Holokauszt színházi áldozatai”

A POSzT válogatást ebben az évben sikeresnek ítéli a Társaság, fontos újdonság, hogy ettől az évtől mindig lesz kiemelt programja. 2014-ben a színházi nevelés kap lehetőséget, előadásokkal, konferenciasorozattal készülnek arra, hogy minél szélesebb körben megismertessék a szakmával ezt a fontos területet. Június 6-án pedig szakmai beszélgetés lesz „A magyar színházi élet problémái – egy válogatás tükrében” címmel, amelyre mindenkit szeretettel vár a Magyar Színházi Társaság.

A Társaság számára kiemelten fontosak a gazdasági kérdések, a TAO munkabizottságban részt vesz Wettstein Tibor, aki az MMA-val és az MTT-vel közösen dolgozza ki a változtatásokat, a munka egyelőre folyamatban van. 2013 végén gazdasági vezetőknek szerveződött továbbképzés az elektronikus számláról.

A beszámoló végén Csizmadia Tibor megemlékezett a színházi szakma halottairól. Az elhunytakra egy perces felállással emlékeztünk.

Az időhiányra való tekintettel a szakmai szervezetek írásban nyújtották be éves beszámolóikat, amelyeket a beérkezések sorrendjében a Magyar Színházi Társaság Emlékeztetők alcímére kattintva elérhetnek.

A következő blokkban a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolóját Pócza Zoltán ismertette, a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

Ezután Wettstein Tibor ismertette az elnökkel és a titkársággal egyeztetett, a tagdíjfizetés mértékét újra szabályozó elképzeléseket. Wettstein Tibor elmondta, hogy a jelenleg érvényes tagdíj-kalkuláció a TAO-hoz köti a tagdíj mértékét, de a forrásmegvonások miatt ez számos színház számára gondot jelent. Alacsonyabb, de fix összegű tagdíjak meghatározását javasolja.

Gedeon József, Szabadtéri Színházak Szövetsége javasolta, hogy a szabadtéri színházak tagdíjane 100.000.- Ft legyen, mint jelenleg, kapjanak ők is valami könnyítést. Javasolja, hogy az legyen 80.000.- Ft.

Így tehát a tagdíj a közgyűlés döntése alapján a következőképpen változik:

nemzeti kategória – 400.000 Ft/ év
kiemelt kategória – 200.000 Ft/év
szabadtéri színházak – 80.000 Ft/év
vidéki bábszínházak – 50.000 Ft/év
egyéb színházak – 20.000 Ft/év

Wettstein Tibor további javaslata, hogy az Elnökség kapja meg azt a jogkört, hogy a tagdíjat egyéni kérelem alapján, előre meghatározott részletekben fizesse, vagy méltányosságból esetileg csökkenthesse.

Végezetül Kerényi Imre nyilatkozatához kapcsolódóan a Társaság állásfoglalását a közgyűlés Regős János észrevételével együtt elfogadta.

Solténszky Tibor megköszönte a résztvevők munkáját és a közgyűlést lezárta.