A fővárosi Önkormányzat a mai napon zárt ülésen döntött a Szabad Tér Színház igazgatói pályázatáról, valamint egyeztetett néhány kiválasztott fővárosi színház fenntartásáról. Az eredménytsajtóértesülésekből ismerjük.
Visszautasítjuk, hogy bármely párt (legyen az kormányon vagy ellenzékben) a pillanatnyi politikai érdekei mentén befolyásolni vagy ellehetetleníteni próbálja az alkotói szabadságot, a jelen helyzetben konkrétan a budapesti színházi struktúra fenntarthatóságát.
Várjuk a nyilvános indoklást, hogy miért hagyták figyelmen kívül a felállt bizottság egyhangú véleményét és változtattak utólagosan a feltételeken, amely, mint utólag kiderült, mégsem mindenki által elfogadható megoldás.
A város új vezetése átláthatóságot, szakmaiságot ígért. A napokban kialakult alkuhelyzet értelmezheti a kompromisszumosnak tűnő megoldás-javaslatot, de sem ez, sem a fővárosi színházak fenntartásának jelenlegi állása szakmai szempontok alapján nem megnyugtató számunkra.
A színházi szakma ernyőszervezeteként ismételten felajánljuk segítségünket, szakmai tapasztalatainkat, a fővárosi színházi struktúra optimális kidolgozásához.
2020. február 27.