A Magyar Színházi Társaság a Magyar Színházművészeti Szövetség jogutódjaként alakult 1997. október 13-án.
Szabó István: A Magyar Színházművészeti Szövetség rövid története
“Az 1994-ben megjelent Magyar színházművészeti lexikonban – nyilván figyelmetlenség okán – nincs Magyar Színházművészeti Szövetség címszó. Ezt a rövid, de egy lexikoncikk terjedelmét messze meghaladó összefoglalót e hiány pótlására is szánjuk.
A színházak 1949-es államosítása után a hatalom két olyan szervezet létrehozását tette lehetővé, amelyhez a színházművészet területén tevékenykedő munkavállalók, művészek csatlakozhattak. A Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség 1949. november 10-től működött, a Magyar Művészeti Dolgozók Szakszervezete (MÜDOSZ) 1950 februárjában alakult meg. Az új szervezet legfőbb feladata az volt, hogy „fejlessze a művészek politikai, ideológiai, mesterségbeli tudását, és bekapcsolja őket a kulturális tömegmozgalomba”. (Szabad Nép, 1949. november 10.) Színházi-, film-, rádió- és dramaturg–kritikus tagozatot alapítottak, a színházi tagozatban színész, rendezői és szcenikai szakosztály működött.
A Szövetség első elnökének Major Tamást, titkárának Horvai Istvánt választották meg. A színházi tagozat vezetője Ladányi Ferenc, a filmtagozaté Kis József, a rádióé Újhelyi Szilárd, a dramaturg–kritikus tagozaté Molnár Miklós lett. 1951 őszén indult meg a Szövetség szakosztályainak tevékenysége. A színész–rendezői szakosztály felelőse Apáthi Imre, a dramaturg szakosztályé Kovács András, a szcenikus területé Fülöp Zoltán volt.
A szervezet a fennálló politikai status quo részeként, annak alárendelve tevékenykedett, ám vezetői révén tényleges hatalmat is gyakorolt. Az átmeneti időszakban, mintegy két évig nem felszámolni segítette, hanem inkább fokozta a szervezetlenséget. A tagság a szervezet kereteken belül minden fórumon éreztette, olykor pedig ki is nyilvánította elégedetlenségét a vezetéssel szemben. Ennek hatására, 1951 szeptemberében Major és Horvai lemondott; ekkor – néhány hónap múlva bekövetkezett haláláig – Somlay Artúr lett az elnök, Ladányi Ferencet pedig megválasztották főtitkárnak. A reprezentatív, demonstratív összejövetelek, konferenciák szervezése helyett szakmai szempontból is fontos kezdeményezések következtek. A Szövetség rendezte meg 1951–1956 között valamennyi társulat részvételével a Vidéki Színházak Ünnepi Hetét, ám a műsorpolitika, különösen a kortárs dráma ügyében igazi eredményeket nem tudtak felmutatni. Ebben a vonatkozásban inkább a politikai hullámzás határozta meg a történéseket. A Szövetség 1950-től 1956-ig Színház- és Filmművészet címmel folyóiratot adott ki, melynek Gyárfás Miklós volt a felelős szerkesztője.
A magyar színházművészek képviseletében a budapesti színházak küldöttei 1956. október 30-án összegyűltek a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetségben, ahol egyhangúlag kimondták és tudomásul vették az elnökség lemondását, majd forradalmi bizottságot alapítottak, mely csakhamar átvette a színházi ügyek irányítását.
A két szakmai szervezet sorsának későbbi alakulását lényegesen befolyásolta, hogy milyen volt a viszonyuk az 1955–1957 közötti lezajlott politikai eseményekhez. A MÜDOSZ egy rövid ideig tartó bizonytalankodás után folytathatta tevékenységét, a Színház- és Filmművészeti Szövetséget azonban feloszlatták, mert „nem csupán befolyása alá került az ellenforradalomnak, hanem saját területén kifejezetten szervezte azt” – ahogyan a Film, Színház, Muzsika 1957. május 31-én kiadott számában olvasni lehetett. Csak 1959. június 15-én alakulhatott meg helyette a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Színházművészeti Szakosztálya. „Ez a megoldás biztosíték arra is, hogy a szakosztály sem káros politikai nézetek, sem klikkek befolyása alá nem kerülhet – ahogyan, sajnos, az ellenforradalom előtt megtörtént.” – tudósított az alakuló ülésről a megalakulás napján a Népszava. A Szakosztály első elnöke Nádasdy Kálmán lett, a titkári teendők ellátására Benkő Gyulát választották meg. Az első időszakban a kortárs magyar drámák megszületését és a nemzetközi kapcsolatok építését tekintették a szakosztály fő feladatának.
A Szakosztály közgyűlése 1963. január 21-én új alapszabályt fogadott el, az ebben szereplő névváltoztatás azonban csak formális volt, hiszen a Magyar Színházművészeti Szövetség felügyeleti szerve továbbra is a szakszervezet maradt. Elnöknek Nádasdy Kálmánt, főtitkárnak Kazimir Károlyt választották meg ekkor. A Szövetség munkájában új hangsúlyként jelent meg a vidéki színházak helyzete, a szerződtetési rendszer átalakítása, az új Nemzeti Színház felépítésének ügye, és a színházépületek korszerűsítése általában. A magyar színjátszás 175 éves évfordulójának megünneplése 1965-ben ráirányította a figyelmet a magyar színházművészet múltjára; az évfordulók figyelemmel kisérése, a megemlékezések lebonyolítása része lett a szervezet munkájának.
A második közgyűlésre 1966 márciusában került sor. Ekkor – miután Nádasdy Kálmánt kérésére nem jelölték, majd megválasztották díszelnöknek – az elnöki teendőket Sulyok Mária vette át, míg a főtitkár továbbra is Kazimir Károly maradt. A következő tizenöt évben ők ketten voltak a legfőbb tisztségviselők, miközben az elnökség összetétele többször változott.
Az első időszakban a Szövetség több olyan rendezvényt támogatott vagy kezdeményezett (Debreceni Színházi Napok, Dunántúli Színházak Találkozója, Miskolci Vígjátékfesztivál), melyeket az Országos Színházi Találkozó előzményeként tarthatunk számon. A Színháztudományi Intézettel együttműködve, a korábban megjelenő „kőnyomatos” kiadvány helyett, 1967-től már könyv alakban jelentették meg a Korszerű színház című hiánypótló sorozat köteteit. A Szövetség folyóirataként 1968 novemberében jelentkezett először a Színház című havi periodika, mely 1976 júniusától színházművészeti, elméleti és kritikai folyóirat alcímmel jelent meg a Lapkiadó Vállalat gondozásában. A lap főszerkesztője Boldizsár Iván volt.
A testületnek 1969-ben, a harmadik közgyűlés idején, körülbelül 400 fő volt a tagja. A Szövetség szakmai ellenérvekkel eredményesen opponált a vidéki színházak – korábbi politikai döntés alapján megkezdett – összevonása, a körzetesítés ellen. Ennek a tiltakozásnak is köszönhető, hogy a folyamat lelassult, végül abbamaradt. Az 1970-es évek közepétől lehetővé vált, hogy a szervezethez csatlakozó kritikusok külön tagozatot szervezzenek.
A negyedik közgyűlés után egy évvel, 1974 júniusában a Magyar Szocialista Munkáspárt Agitációs és Propaganda Bizottsága (APB) színházi előterjesztésében megállapította: „Szakmai jellegű társadalmi szervként egyre aktívabban dolgozik a Színházművészeti Szövetség, segít a műsortervezésben és a művészeti munka értékelésében.”
Jelentős változás volt, hogy az 1970-es évek közepén a szövetség az akkori megfogalmazás szerint „a Kulturális Minisztérium irányítása (felügyelete) alá került”. Ez sok mindent megváltozatott, bizonyos fokig háttérintézményi szerepet jelentett, vagyis formális és informális csatornákon keresztül képviselni tudták a szakmai szempontokat. Például ekkor lett a szövetség támogató javaslata fontos tényező a kitüntetések odaítélésének folyamatában.
Az ötödik közgyűlésen, 1977 márciusában, új alapszabályt fogadtak el. Ebben nemcsak az új helyzetet szentesítették, de egy sor korábban nem formalizált kérdést is szabályoztak. Ahogy a művészeti terület társadalmi szervezeteinek aktivitása növekedett, úgy erősödött szakmai szerepük is. Ez együtt járt azzal, hogy a politikai vezetés nagyobb figyelmet fordított a szervezetek belső életének alakulására. A közgyűlést megelőzően az APB külön napirendi pont keretében megtárgyalta az esemény előkészületeiről szóló minisztériumi jelentést. Ezzel nagyjából körülhatárolta a témákat és a kereteket, amelyeket megvitatásra javasolt. Ebben az időszakban az APB fokozott figyelme a műsorpolitika befolyásolásában is megnyilvánult, napi gyakorlattá vált a darabok műsorra tűzésének ilyen szintre emelt engedélyezése, a szerzők politikai megítélése. Ugyanakkor a Minisztérium és a Szövetség intenzívebbé vált együttműködése a színfalak mögé tolta a konfliktusokat.
A Szövetség kezdeményezésére és támogatásával tartották 1978 őszén Győrben az első előadó-művészeti fesztivált, amit aztán más-más helyszínen évről évre megrendeztek. Első ízben 1980 szeptemberében osztották ki Színikritikusok Díját, melyet a Szövetség kritikus tagozata alapított. A következő évben a díj átadására azonban már nem kerülhetett sor, mert a legjobb magyar drámának szavazott mű díjazásával a Minisztérium illetékesei nem értettek egyet. (A Minisztérium 1984-ben, egy APB előterjesztésben, a díj megszüntetésének lehetőségét is felvetette.) Kornis Mihály és a többi díjazott csak 1988 decemberében vehette át a Vígh Tamás készítette plakettet.
Az 1981 novemberében megrendezett közgyűlés már majdnem 800 tag nevében döntött fontos változásokról. A párttagok aránya ekkor 34 százalék volt, magasabb, mint a többi művészeti szövetségnél. Az új alapszabály mellé új vezetőséget választottak: Kállai Ferenc lett az elnök, Vámos László pedig a főtitkár. A közgyűlés az általános politikai hangulatot tükrözve a régi és új problémák kimondásának, az elmaradt intézkedések számonkérésének fóruma lett, az ott elhangzottakra később – pro és kontra – sokan hivatkoztak. Tóth Dezső miniszterhelyettes egy évvel később például az átszervezésekhez és a szigorításokhoz talált kellő indokokat a hozzászólásokban.
Az új vezetés kezdeményezésére 1982 májusában megszervezték az első Országos Színházi Találkozót, az előadásoknak 1990-ig fővárosi színházak biztosítottak helyszínt. Az ember tragédiája centenáriumi bemutatóján, 1983. szeptember 22-én jelentették be az új Nemzeti Színház felépítésére vonatkozó felhívást, amelynek egyik aláírója a Szövetség nevében Kállai Ferenc volt. 1986 áprilisában a Gödöllői Művelődési Központtal karöltve kezdeményezte a Szövetség a Szoba- és Stúdiószínházi Találkozót, helyt adva ezzel az Országos Színházi Találkozó programjából kiszoruló előadásoknak.
A Szövetség 1986 októberében tartotta hetedik közgyűlését. A 892 tag és a hat tagozat (színházvezetői, színész, rendező, dramaturg, szcenikus, színikritikus) képviseletében a jelen lévők korábban nem tapasztalt nyíltsággal fogalmaztak meg egzisztenciális kérdéseket, első sorban az egész szakmát veszélyeztető támogatáscsökkenést tették szóvá. A drámai felvetésekre a jelen lévő politikusok nem tudtak érdemi ígéretekkel válaszolni. Az új vezetőség saját soraiból újra a régi tisztségviselőket választotta meg, elnök: Kállai Ferenc, főtitkár: Vámos László. Az 1989. évi, immár nyolcadik Országos Színházi Találkozó műsorát szakmai zsűri válogatta, amely a korábbi gyakorlattól eltérően az egyes színházak ajánlásait már nem volt köteles figyelembe venni.
Az 1980-as évek végén a politikai-társadalmi változások közepette a Színházművészeti Szövetség is aktivizálódott. Többek között az új Nemzeti Színház felépítésének ügye, a színházak finanszírozásának kérdése, a Színház folyóirat további sorsa, valamint a szervezet belső vitái a korábbinál nagyobb nyilvánosságot kaptak. Ennek is köszönhető, hogy 1990 januárjában Kállai Ferenc lemondott elnöki tisztéről. Utódjaként ekkor Vámos Lászlót választotta meg az elnökség(?). Az átmeneti időszakban a Szövetség anyagi bázisa is megingott, mert az állami támogatás bizonytalanná vált. A Színház című folyóirat Koltai Tamás főszerkesztővel és új szerkesztőséggel az 1990. január–februári számtól névleg újra a Szövetség lapja lett, nagyobb védelmet remélve ettől a veszélyetetett kiadvány fennmaradására.
Az első alkalommal 1991-ben tartották vidéken az Országos Színházi Találkozót. A helyszín Kaposvár volt, az előadásokat Koltai Tamás, a kritikus tagozat vezetője válogatta. Azután sorba jöttek a vidéki színházi városok mint házigazdák: Szolnok, Pécs, Zalaegerszeg, Debrecen, Szeged stb. És a válogatók: Keserű Ilona, Petrovics Emil, Jancsó Miklós, és még sokan mások.
A rendszerváltást követő években a Szövetség gyakran élt a szabad nyilvánosság adta lehetőségekkel. Ilyenek voltak például a tiltakozó felszólalások, nyilatkozatok az önkormányzati és kormányszintű döntésekkel kapcsolatban, függetlenül a döntéshozó szervek pártállásától. Például az 1992 novemberében tartott rendkívüli közgyűlésen, miközben bizalmat szavaztak a korábbi vezetésnek, éles kritikával illették a fővárosi önkormányzatot. Széles körű egyetértés volt abban, hogy legfontosabb teendő a színházszakmai szempontok megjelenítése és érvényesítése az igazgatóváltásoknál és a törvényalkotás folyamatában, beleértve a költségvetési pozíciók javítását. A művészeti díjak és kitüntetések odaítélésénél a Szövetség korrekt szakmai javaslatok elkészítésével segítette az állami döntéshozókat. A tagozatok tevékenységének koordinálása révén, a Színészkamarával szorosan együttműködve, sikerült a színházi struktúrát egy sor veszélytől megvédeni.
A társadalmi környezet megváltozásával azonban a tagság egyre nehezebben talált értelmes cselekvési lehetőséget, és mivel a szervezet érdekérvényesítő ereje is láthatóan romlott, az elégedetlenség egyre nőtt. A többség passzivitása, az aktívak megosztottsága, a működés anyagi fedezetének fenyegető hiánya együtt kijelölte a fennmaradás egyetlen esélyét, az újjáalakulást. A Magyar Színházművészeti Szövetség 1997. október 14-én feloszlatta magát, és ugyanakkor megalakult a Magyar Színházi Társaság. A természetes személyekből álló szervezet helyébe jogi személyek (színházi intézmények, társaságok, egyesületek) önkéntes szövetkezése, társulása lépett. Ezzel azonban egy másik történet vette kezdetét.”
Az alapító szervezetek a Társaságot azért hozták létre, hogy a magyar színház művészeti és szakmai szervezetei a magyar színházművészet egyre gazdagabb sokszínűségére alapozva, eddig eredményeik védelmében, intézményei fejlődése és fejlesztése érdekében a demokratikus Magyarország folyamatosan alakuló piaci és társadalmi viszonyai között a korábbiaknál is összehangoltabban léphessenek fel.
E célok elérésére átlátható szervezettel, a színházművészet iránt elkötelezett képviselőkkel, a változó világra nyitottan kívánnak hosszú távon együttműködni.
A Társaság célja: a magyar színházi kultúra fejlődésének társadalmi eszközökkel való előmozdítása, a színházi értékek védelme, tömegbázisának fejlesztése az oktatási struktúrában és a színházi öntevékenységben, a színházi területen működő minden erre igényt tartó szakmai szervezet és intézmény szakmai képviselete és összefogása.
A magyar színházi kultúra elért eredményeinek, intézményeinek, társadalmi rangjának védelme, folyamatosságának biztosítása. A színházi területen működő szakmai szervezetek tevékenységének koordinálása – adott esetben képviselete -, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolása.
A Társaság tagjai önálló jogi személyként működő alábbi intézmények és szervezetek lehetnek:
- Magyarországon működő hivatásos színházak
- szakmai érdekvédelmi szervezetek
- egyéb szakmai intézmények
Szakmai érdekvédelmi szervezetek:
- MASZK Országos Színészegyesület
- Független Előadó-művészeti Szövetség
- Színházi Dramaturgok Céhe
- Magyar Színházrendezői Testület
- Magyar Bábművészek Szövetsége
- Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága
- Szabadtéri Színházak Szövetsége
- ASSITEJ (Magyar Központ Gyermek és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége)
- ITI (Nemzetközi Színházi Intézet)
- Magyar Színházi Portál