Résztvevők: Cseke Péter, Csizmadia Tibor, Erős Balázs, Gedeon József, Hegedűs D. Géza, Lengyel Pál, Márta István, Solténszky Tibor
Meghívottak: Herczeg Tamás, dr. Kriza Zsigmond, Lampl Lajos, Mátyás Irén, Nagy Judit, dr. Póka Júlia, Vidnyánszky Attila
Csizmadia Tibor szomorú bejelentése után, miszerint tragikus körülmények között elhunyt Bába Krisztina, köszöntötte a résztvevőket és a meghívott vendégeket.
Ismertette, hogy összejövetelünk célja az előadó-művészeti törvény tervezett módosításának megtárgyalása, a felmerült kérdések tisztázása. Elmondta, hogy a Színházi Társaság tárgyalt már az elkészített anyagról, vannak észrevételeink és örülünk, hogy lehetőségünk van az iromány készítőivel ezeket megbeszélni.
Azzal mindenki egyetért, hogy a meglévő törvénynek vannak hibái, tehát módosítani kell az eddigi tapasztalatok alapján is. A módosítás mikéntjén és mértékén lehet vitatkozni, mert nem szabad abba a hibába esni, hogy olyan új törvény legyen, ami veszélyezteti a TAO létét. Fontos az új anyagban szereplő minőségi szempont hangsúlyozása, de nem látható, hogyan realizálható, mint ahogy nem világos az új kategória-felosztás sem.
Kriza Zsigmond válaszában elmondta, hogy az új variáció, ami egyértelműen csak módosítás és nem új törvény. Természetesen nem cél a TAO-kedvezmény megszüntetése, annak egyeztetése pedig, hogy a módosítás kapcsán a brüsszeli jóváhagyás ne változzon, az illetékes minisztériumok (Nefmi, NGM) szakembereinek a feladata.
Az előadó-művészeti törvény egy kerettörvény, így – bár a támogatási szabályokat illetően a módosítási javaslatba is beépülnek még garanciális pontosítások – a részletszabályok miniszteri rendeletekben történnek meg, amiket ezután kell együtt kidolgozni.
Kategóriák pedig nincsenek, az egyes intézmények között csak az a különbség, hogy a támogatáshoz normatív, vagy pályázati úton jutnak hozzá az előadó-művészeti szervezetek. A szakmapolitikai kérdéseket nem a törvénynek kell eldöntenie.
Kérdésre elmondta, hogy a törvény nem garantálhat dolgokat, mint ahogy eddig sem tette, csak elvi szinten tisztáz szempontokat, rögzíti az állam különböző mértékű felelősségét. Az egy következő lépés, hogy lehet-e kötelező feladattá tenni a fenntartóknak a színházfenntartást, de ezt nem ez a törvény tudja szabályozni. Ősszel várható az önkormányzati törvény módosítása, akkor kell lobbizni, hogy ez belekerüljön.
Vidnyánszky Attila azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi struktúrát kell védeni, mert a most hatályos törvény csak annak leépüléséhez vezet. Nem csak a függetlenek vannak veszélyben, hanem a kőszínházak is, ezért kell sürgősen lépni.
Tudomásul kell venni, hogy a függetlenek védése a jelenlegi struktúrát gyengíti. Abban kell konszenzusra jutni, hogy melyek a nemzeti intézmények. Lehet, hogy csak a többtagozatos színházak, de ő azt szeretné, ha az összes vidéki színház az lenne.
Természetesen nem csak a kőszínházak lehetnek kiemelt intézmények, hanem szabadterek, bábszínházak, befogadó-színházak is, csak konszenzusra kellene jutni ezek köréről.
Márta István felvetette, hogy a jelenlegi helyzetben ő kockázatosnak látja a változtatást. Köztudott, hogy a normatív rendszer hibái időnként nem megengedett manipulálásokra ösztönöztek, s a TAO miatt az önkormányzatok is jobban elvontak a támogatásukból.
Arra a kérdésre, hogy mi a különbség a kiemelt és a nemzeti intézmény között azt a választ kaptuk, hogy a nemzetinél az állami, míg a kiemeltnél az önkormányzati szerepvállalás a jellemző (fenntartóként vagy közszolgáltatási szerződést kötő félként).
Az még eldöntendő kérdés, hogy a kinevezés kinek a joga nemzeti intézmények esetében. Herczeg Tamás felvetette, hogy szoros kapcsolatot jelenthetne például az operaház és a többtagozatos vidéki színházak közt, ha hivatalossá lehetne tenni a már működő gyakorlatot, hogy a nemzeti opera tagjai lépnek fel vidéken is.
A lényeg, hogy a közszolgáltatási szerződésben ezek a kérdések tisztázhatóak (a törvénymódosítás a közszolgáltatási szerződés kötelező tartalmi elemeit határozza meg – tehát azt, hogy milyen témákban kell a feleknek megállapodásra jutniuk -, a tényleges rendelkezések kizárólag a szerződő felektől függnek).
A szövegben többször szerepel utalás a nemzeti kulturális stratégiára, amely valójában nem létezik, de ezzel szeretnék előmozdítani annak létrehozását. Ilyen stratégia hiányát és szükségességét az Állami Számvevőszék és szakmai szervezetek az elmúlt időszakban egyaránt szóvá tették.
Vannak problémák a kiemelt intézmények meghatározásánál, de azt úgy kell javítani, hogy abba szabadterek, befogadó színházak, bábszínházak is beleférjenek. Tudomásul kell venni, hogy 200 színházat nem lehet megvédeni, csak a kiemelteket, akik valóban értéket képviselnek.
Kérdésre elmondták, hogy az őszi fordulóval ellentétben most az önkormányzatok részéről nem hangzott el kritika, múltkor is elsősorban a főváros bírálta a tervezetet.
A különböző testületekkel kapcsolatban elhangzott, hogy három egymástól független szervezetről van szó. A legfontosabbak a szakmai bizottságok, melyek tagjait a miniszter kéri fel saját hatáskörben. Ők tesznek javaslatot a miniszternek a különböző szakmapolitikai kérdésekben.
A testületek a művészi hivatásgyakorlás problémáival foglalkoznak, az érdekegyeztető tanács pedig szakmai és fenntartói szervezetek képviselőiből áll, akinek ki kell kérni a véleményét pl. felosztási javaslatoknál, vagy a minőségbiztosítási szempontrendszernél, de vétójoggal nem rendelkeznek.
Arra a gondolatra, hogy kamara jellegű működés alapjait kellene létrehozni elhangzott, hogy művészeti területen nincs lehetőség hivatásrendi kamarák létrehozására, mert a művészet objektív mércével nem mérhető. Ezen kisebb vita alakult ki.
Több aggály is megfogalmazódott azzal kapcsolatban, hogy a legpotensebb szervezet – a bizottság – tagjait a miniszter határozatlan időre kéri fel, amire a válasz az volt, hogy ez nem a bebetonozás, hanem a bármikor felmenthetőség lehetőségét jelenti. Amennyiben pedig a miniszteri szakmapolitikai döntéssel lenne probléma, az Érdekegyeztető Tanács felléphet ez ellen.
A felosztási javaslatokat két lépcsőben kell elvégezni: az általános esetében az egyes támogatási szempontok és módok közti arányokat illetve az egyes támogatási szempontokhoz tartozó szorzószámokat határozzák meg, a konkrét felosztásnál viszont adatokra támaszkodva kell meghatározni a művészeti és működtetési mértékeket.
Kérdésre elhangzott, hogy tervek szerint májusban szeretnék elfogadtatni a módosítást, ami 2012. január 1-vel lépne hatályba. Arra a feltevésre, hogy elegendő idő van-e a megfelelő egyeztetésre, jogharmonizációra, a válasz az volt, hogy ez a minisztériumok dolga. de elképzelhető, hogy a hatályba lépés egy évvel eltolódik a megfelelő előkészítés érdekében. De ez politikai és minisztériumi kérdés.
Az anyagi fedezetet tekintve fizetni csak a bizottsági tagoknak kell, bár igaz, hogy az Előadó-művészeti Iroda létszámát emelni kell, mivel megnövekszik a feladata (adatszolgáltatási + ellenőrzési).
Csizmadia Tibor elmondta, hogy a törvény létrejöttekor megvolt az akarat és lehetőség arra, hogy nagyobb összeg áramoljon a rendszerbe, kérdés az, hogy vajon ez most is létezik-e. Ez nem valószínű, mert ez a jelenlegi kormánynak nem presztízskérdés. Garanciát ez a törvény sem tartalmazhat, bár próbálnak az oktatáshoz hasonlóan a költségvetési fejezetnél nominális garanciát beépíteni.
A szakmai szervezeteknél felmerült, hogy kikerül az országos jelző, hogy pl. a budapesti igazgatók is ide tartozhassanak. Azon azonban hosszabb vita alakult ki, hogy nem kellene-e az előadó-művészeti szót szakmaira, vagy színház szakmaira cserélni, mivel az előadó művészetbe nem tartoznak olyan színházi szakmák képviselői, mint rendezők, dramaturgok, vagy tervezők.
Nem volt egyetértés abban sem, hogy a „harmadik kategóriába” tartozók köre hogyan alakul ki. Többek szerint igen vegyes az összetétel, nem biztos a támogatottságuk, és ez a rendszer egyértelműen a független színházak elsorvadásához vezet.
Vidnyánszky Attila elismerte, hogy ez a módosítás elsősorban az intézményes kőszínházak helyzetét és a jelenlegi struktúrát védi, de állította, hogy egyes ma független intézmények is bekerülhetnek a kiemelt kategóriába. Ez egyértelműen a szabályozásoktól függ, amiket ezután kell kidolgozni. Mert ez csak egy kerettörvény, miniszteri rendeletben kell szabályozni a minőségbiztosítást, évente pedig külön megalkotni a felosztási szabályokat.
Felmerült az is, hogy nem készültek modellszámítások, hatástanulmányok, így nem tudni, hogy az új rendszer milyen kihatással lenne az egyes színházak működésére.
A jelenlévők abban maradtak, hogy dr. Kriza a hozzá beérkezett javaslatokat a most felmerült kérdéseket is figyelembe véve bedolgozza a tervezetbe, s a hivatalos kulturális bizottsági összejövetel előtt ismételten összeülnek a Színházi és a Teátrumi társaság képviselői és átbeszélik a módosított anyagot, melyet dr. Kriza időben eljuttat a Társaság titkárságára.