Nyilatkozat

A szakmaiság védelmében

Április 3-án reggel egy újabb cikk jelent meg az Index oldalán „Birtokunkba jutott a törvénytervezet, példátlan lépésre készül a kormány” címmel, amely a kulturális feladatellátásról készülő új törvény tervezetéről szól. (https://index.hu/kultur/2024/04/03/kulturalis-feladatellatasrol-szolo-torveny-kozpontositas-csak-janos-nemzeti-kulturalis-tanacs/ ) Ez tulajdonképpen egy korábbi, március 20-i írás megerősítése, egyben cáfolata Csák János miniszter későbbi televíziós interjújának, melyben tagadja a tervezet meglétét.
Nem lehet egy újságcikk nyomán egyértelmű következtetéseket levonni, de a Magyar Színházi Társaság számára aggasztóak a cikkben megemlített problémák. Nemcsak az, hogy nehezen tudjuk a magyar színház élet első számú intézményét abban az adminisztratív feladatban elképzelni, ami az írás szerint rá hárul, vagy hogy a bábszínházakról, befogadó színházakról vagy a függetlenekről egy szó sem esik, hanem az is, hogy színházi területről egyeztetésre csak a Teátrumi Társaságot jelölték meg, amely kizárólag színházakat, kultúrházakat tömörít, s meg sem említik a Magyar Színházi Társaságot, amely a színházak mellett egyedüli ernyőszervezetként szakmai szervezeteket is képvisel – tervezőket, színészeket, rendezőket, dramaturgokat, stb.
A Színházi Társaság évek óta a szerintünk sem tökéletes Előadóművészeti-törvény módosítására törekszik, mint ezt a korábbi munkacsoportokban végzett munkánk és a számos módosítási javaslat is mutatja, melyeket a különböző szakmákkal történt egyeztetések után elküldtünk a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak. De meggyőződésünk, hogy a korrekció nem vezethet teljes központosításhoz, és hogy végleges kidolgozásához minél szélesebb körű egyeztetés szükséges.
Így most már nem csak felajánljuk együttműködésünket, hanem határozottan kérjük, hogy a mindenki számára megfelelő megoldás érdekében a tervezet a lehető legszélesebb körű egyeztetésre kerüljön.

Magyar Színházi Társaság elnöksége