Agárdi Ilona színművész és Pethes György rendező hagyatékának jóvoltából, a néhai művészházaspár végakaratának megfelelően a Magyar Színházi Társaság „PETHES-AGÁRDI-DÍJAT” alapított, melyet a Fővárosi Bíróság 2009. április 17. napján 10.808 sorszám alatt nyilvántartásba vett.
Az Alapítvány vagyona 16.072.483 Ft, melyről az Alapító okirat értelmében háromtagú kuratórium dönt.
A kuratórium elnöke Gali László, tagjai: dr. Balogh Gábor, Csizmadia Tibor.
Az Alapító okirat értelmében a kuratórium pályázatot ír ki szűkös anyagi körülmények között élő fiatal színészházaspárok részére külföldi nyaralásuk támogatására.
A meghirdetett pályázaton részt vehet minden olyan magyar színészházaspár, amelynek egyik tagja sem töltötte még be (a pályázat benyújtásának határidejéig) a harmincötödik életévét, és mindkét házasfél igazolt módon valamely magyar nyelvű színház főfoglalkozású színésze.
A pályázatnak tartalmaznia kell az utazás tervezett célját, várható időpontját, időtartamát.
A nyertes pályázóknak az utazásról álló- vagy mozgóképekkel kiegészített írásos beszámolót kell készíteni, amely az Alapító honlapjára felkerül.
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. május 1.
A döntésről a nyertes május 31-ig értesítést kap.
A végrendelet értelmében a kuratórium a döntést az érvényes pályázatok között sorsolással dönti el.
Az Alapító okirat teljes szövege a Magyar Színházi Társaság honlapján (www.mszt.org) olvasható.
További információ a Színházi Társaság Titkárságán (3420-146, magyarszinhazi.tarsasag@t-online.hu) kapható.