A POSzT OFF programjának keretében 2014. június 9-én nyílt meg a pécsi Nádor Galériában a Nonprofit Társadalomkutató Egyesület – Magyar Színházi Társaság – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közös projektjeként az a kiállítás, amely az emberiség történetének egyik legnagyobb tragédiájában elveszített magyar színészek, színházi szakemberek alakját idézi fel.
Az 1939-es évad végétől a zsidó színészeket, rendezőket, írókat száműzték a magyar színházi életből.
Hetven évvel az események után először ez a kiállítás szembesíti a látogatókat azzal, hogy a száműzött művészek nem adták fel, s mindenáron megpróbálták túlélni a vészkorszak félelmetes éveit.
A kiállítás a Memento70 kereteiben adományokból épült, alapvetően vándorkiállításnak készült, az év folyamán több város színházának előcsarnokában látható lesz. Legközelebb Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiváljára épül fel a tárlat.
Fontosnak tartjuk, hogy minél több emberhez eljusson a kiállítás, de sajnos az utaztatás költsége nem gyűlt még össze. Aki csatlakozni szeretne a projekt megvalósításához megteheti a Magyar Színházi Társaság számlaszámán:
OTP: 11706016-20790679-00000000
A közlemény rovatba kérjük feltüntetni: “A magyar Holokauszt színházi áldozatainak”
Köszönjük!