2023-ban az Aase-díjakat Németh Judit, Soltész Bözse, Felhőfi-Kiss László, valamint Keresztes Sándor kapták.
Németh Judit laudációja
Írta: Papp Tímea
“Németh Judit zenészcsaládból származik, és ő maga is erre a pályára készült. Aztán volt egy Kodály-koncert, amelynek bevezetőjeként elmondott egy verset, és megváltozott a terv, attól kezdve makacsul színész akart lenni.
A Nemzeti Színház stúdiójában töltött egy évet Bodnár Sándor és Simon Zoltán keze alatt, majd a színművészeti főiskolán ugyanennyit. Kállai Ferenc vette fel a „kis piros tündért”, de már csak tanította, nem ő lett az osztályfőnöke. Ki kezelhetetlennek tartotta, ki meg azt állapította meg róla, hogy alkatára nem lehet szerepet osztani. Az idő nem őket igazolta.
1982-től következett tíz év kaposvári tagság. Alakításai közül kiemelkedik a Lázár Kati rendezte Bernarda Alba háza elszánt, vad, megfélemlíthetetlen lázadó Adelája, amellyel Spanyolországban is hatalmas sikert arattak. Emlékezetes volt Az öngyilkosban, a Velencei terecskében, a Karneválvégi éjszakában és az Anatol és a hölgyek című előadásban. A kaposvári évek, ahogy egy interjúban mondta, gyönyörű és gyötrelmes évadok, különös keretet kaptak. Aazzal a szereppel búcsúzott a színházól, amivel egykor bemutatkozott, a Diótörő című mesemusical Marikájával. Ascher, Ács, Gothár, Babarczy jelentette neki a Csikyt, no meg Lázár Kati és a pályáján többször is fontos (igazgatói) szerepet játszó Jordán Tamás. És akiktől még akkor és később sokat tanult a színházról: Gazdag Gyula, Balikó Tamás, Szikora János, Gárdos Péter.
Váltani kellett – nyilatkozta akkor, amikor Pécsi Nemzeti Színházba szerződött. Itt négy évet töltött, megannyi zenés szereppel. Operettszubrettként és komikaként is magasan jegyezték, vendégként viszont egy drámai szerepben, a Jézus Krisztus szupersztár eszköztelenségében is megrázó Mária Magdolnájaként tért vissza Pécsre. Valószínűleg ez volt színészi pályája leghosszabb szériája: száznál többször játszotta az előadást.
Volt vendég a Radnótiban, a Merlinben, a Nemzetiben, egy időre hazatért gyerekkora színhelyére, Veszprémbe, de aztán jött egy olyan szombathelyi hívás, aminek nem lehetett ellenállni. Színházat alapítani keveseknek adatik meg. Németh Judit azóta a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja. A színháznyitó 9700-ban egy Pestről vidékre lemenő színésznőt játszott, egy olyan figurát, akit a közös alkotással létrehozott előadásban ő maga talált ki, és aki – mint azt pályája is mutatja – mentalitásban nem is állhatna távolabb tőle.
Még egy pécsi lapnak beszélt arról, hogy olyan szerepekre vágyik, amelyeket haza lehet vinni, amelyek kitöltik a napjait, amelyeket formálni lehet, ugyanakkor őt is alakítják. Nézőként úgy tűnik, erre Szombathely a lehető legjobb hely, hiszen amit az elmúlt másfél évtizedben eljátszott, annak csak egyetlen közös nevezője van: ő maga. Az Anconai szerelmesek és a Sztárcsinálók is zenés darab, de egészen másképp és másra használja nőiességét Dorina, mint Agrippina. Volt megannyi -né: Állomásfőnökné, Tótné, Roticsné, Tarisznyásné, Gyengusné, Pernelle-né, vitéz Csuvik Oszkárné (akin a szerzők meglepődtek volna, de mivel a számára meghatározó rendezők között jegyzett Mohácsi János és kompániája vették kezelésbe a Mágnás Miskát, a közönségnek szeme se rebbent). Tud Mamóka lenni A padláson, és iszonytatóan vén is, ha kell – mint a Vitéz Mihályban –, pazarul. Meg olyan színésznő, akire Médeia súlyosságú előadást lehet építeni.
A sikeres főiskolai felvételi után Kállai Ferenc kérdezte tőle: „Ahogy a deszkákra lép, élettel telik meg a tér. Mondja, hogy csinálja?” – kérdezte tőle. „Szeretek a színpadon lenni” – válaszolta magától értetődően. Az Aase-díj annak a visszaigazolása, hogy a kollégák és a nézők is szeretik, ha Németh Judit színpadon van.”
Soltész Bözse laudációja
Írta: Papp Tímea
“Nem analizál, nem önboncol, nem köldöknéz, nem agyal, hanem csukafejessel magába veti magát. Szubrett és tragika, habcsók és vérgőz.” Sándor Erzsi jellemezte így egy portréban Soltész Bözsét, aki nem készült színésznek, egész egyszerűen az lett belőle, hiszen folyton játszott, hol ennek, hol annak a bőrébe bújva szórakoztatta környezetét.
B terve nem volt, annyira erre az egy lapra tett fel mindent, hogy a színművészeti főiskola felvételijén képtelen volt magát adni, így egy forduló után elbúcsúztak tőle. A Nemzeti Színiakadémián viszont elmúlt belőle a görcs, és meglátták benne azt a kirobbanó életerőt, azt a virgonc derűt, azt a különös bohócságot, ami mai napig jellemzi Soltész Bözsét.
1996-ban végzett az Akadémián. Sokat kapott Peremartoni Krisztinától, meghatározók számára a Sinkovits Imrétől és Agárdy Gábortól emberileg és szakmailag tanultak.
Szerepálmai nincsenek, sosem voltak. A My fair lady mutatványosa volt az első nem átvett szerepe még mint akadémista. Iglódi István ösztöndíjasként tartotta a Hevesi Sándor téren, a Balkáni gerle bemutatója után pedig színészi szerződést ajánlott neki. Ennek ellenére sokáig nem merte magáról kimondani, hogy színész. Hogy ez hivatalos is legyen, Agárdy Gábor, Sinkovits Imre, Tolnay Klári, Csernus Mariann, Béres Ilona, Kállai Ferenc írtak beadványt a kamarának.
Színészeti szaktudásához mély életismeret és empátia járul. Kedves rebbenékenységében mindig ott a vitalitás. Sok műfajú színésznő, aki szubrettként vagy naivaként sem szerepkört játszik, hanem épp annyira embert mutat, mint amikor drámai erejére van szükség, de hittel és halálos komolysággal játszik gyereket és gyerekeknek is. Szerepeiben játékos és humoros, kitárulkozó és önironikus, vérmes és szenvedélyes, a színházcsinálást pedig kultúrmissziónak tartja.
Soltész Bözse stabil támaszt nyújt minden előadásnak. Színeit leginkább Guelmino Sándor rendezéseiben mutathatta meg. Sokféle stílusban tartott alakításainak legmagasabb csúcsa a Hullámtörés hitről, szeretetről, hűségről, megváltásról és tűrésről sokat tanító Besse volt.
A Nemzetiből Pesti Magyar Színház lett, ő pedig közben fontos kirándulásokat tett a kísérletező Maladypéhez, ahol tragikai ereje teljében, fajsúlyos feladatokban mutatkozhatott meg. Nehezen választott, de döntött. „Ha választania kell az embernek, hogy a desszertet eszi vagy a főételt, az utóbbira voksol, mert arra van szüksége. Az állandó desszerthabzsolástól ugyanis rosszul lesz. A főétel evése közben bízhat abban, hogy lesz még desszert” – indokolta az őt színésszé nevelő otthon választásáról.
„Az igazi tehetség megtalálja a módját, hogy eljusson a nézőkhöz” – írta Soltész Bözse kapcsán Molnár Gál Péter. A Hevesi Sándor téri játszótereken, a nagyszínpadon, a Sinkovitson és a Gobbin túl most egy picit megint kirándul, át Budára, ahol megmutatja, Minden másképp van.
Az elismerések nem kerülték el: a Farkas–Ratkó-díjat Soós Imre-, majd Jászai Mari-díj követte. Az Aase-díj egy pályaszakasz összegzése. Ünnepi alkalom, amihez jár a desszert!”
Felhőfi-Kiss László laudációja
Írta: Stuber Andrea
“Felhőfi-Kiss László az a színész, akire Gobbi Hilda az Aase-díjat kitalálta. Nem osztanak rá főszerepet, de ha ott van, akkor nélkülözhetetlen része az egésznek. Az alkata, a fizimiskája a kisember szerepekre predesztinálja, a kis keszeg emberekre. Úgy játssza el ezeket, hogy markáns vonásokkal érzékelteti a figura jellemét és megjeleníti a sorsát karakteresen, ironikusan, akár parodisztikusan. Mély belső humor a tragikusban, fájdalom a viccesben; igazi, gazdag lelkű színész, bámulatos alázattal a szakma iránt – ezt Ascher Tamás mondta most Felhőfiről, olyan pontosan, hogy már nehéz lenne másképpen megfogalmazni.
Színészi pályája viszonylag tipikusan indult: nem került be a főiskolára, így a Nemzeti Színház Bodnár Sándor-féle Stúdiójában kezdett ismerkedni a szakmával. Elejétől fogva két úton haladt: egyrészt az Utolsó Vonaltól kezdve fontos, mindenoldalú alkotója az alternatív színháznak – ír, rendez, játszik, társulatot alapít és vezet –, másrészt vidéki teátrumokban műveli a kőszínházi színészetet. Békéscsaba, Miskolc után Nyíregyháza lett az a hely, ahol Verebes István igazgatása alatt színészként kibontakozott. Volt Kuligin a Három nővérben, Fűrész Róbert a Koldusoperában. A Kicsengetésben egy zűrös tanárt játszott, akinek a második részre rendeződik a családi élete. Az előadások előtt Felhőfi a rá jellemző gondossággal napokig gyűjtötte arcára a borostát, hogy aztán a szünetben megborotválkozzon, s így is kifejezze hőse konszolidálódását. A revizorban Dobcsinszkij-Bobcsinszkijt adták Róbert Gáborral, mintegy megelőlegezve, hogy mennyit „süketelnek” majd ők ketten Mohácsi János rendezéseiben. Felhőfi-Kiss László Az itt a vége, pedig milyen unalmas napnak indult nyíregyházi bemutatója kapcsán találkozott Mohácsival, és azonnal egymásra találtak. Közös nevezőjük lehet például a humor – az mindkettejük számára alapeleme a színháznak. Mohácsival ment aztán vendégszínésznek kaposvári előadásokba (pl. Csak egy szög!), a Nemzetibe (pl. Sárga liliom!), és még a Vígszínházba is eljutott (Istenítélet), amely színházban ifjúkorában már dolgozott: az emeleti büfében. (Meg is nézte ennek folytán vagy ötvenszer a Körmagyart meg a Csókos asszonyt.)
Az utóbbi években osztályt vitt a Pesti Magyar Színház Akadémiáján, és az Örkénybe hívják hol Mohácsi-, hol Mácsai-, hol Ascher-rendezésbe. Szükség(ünk) van rá.”
Keresztes Sándor laudációja
Írta: Stuber Andrea
“Keresztes Sándort egyetlenegyszer is elég látni színpadon ahhoz, hogy az ember megjegyezze. Alkatában eleve ott a buffó kedélye, a népies íz, a harsány komikum. Ráadásul a dús üstöke és a nagyszabású bajusza helyből kölcsönöz neki némi bukolikus bájt. Mindemellett a drámai erő is sajátja.
Marosvásárhelyen szerzett diplomát, ott is kezdte a pályát, majd szülővárosa színházába szerződött, Kolozsvárra, ahol nem kis szerepeket játszott; egyebek közt Balgát, Claudiust. 1989-ben úgy döntött, hogy átjön Magyarországra, ahol aztán a vidéki és a fővárosi színházi létet is kipróbálta. Nyíregyházára, a Nemzeti Színházba, újra Nyíregyházára, majd az Új Színházba vezetett az útja, ezeket az éveket követően pedig visszatért Tompa Gáborhoz a Kolozsvári Állami Magyar Színházba.
Keresztes Sándor – úgy is mint Samu – elképesztően gazdag tapasztalatú színész, több mint hatvan rendezővel találkozott, köztük a legkülönbözőbb nagyságokkal. Csak ízelítőül: dolgozott Bacsó Péter, Victor Ioan Frunză, Harag György, Ivo Krobot, Matthias Langhoff, Szergej Maszlobojscsikov, Mezei Kinga, Szinetár Miklós, Taub János, Alain Timar Vidnyánszky Attila, Andrzej Wajda bemutatójában, és sorolhatnánk még hosszan a listát.
2017 óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja, ahol, úgy tetszik, valamennyi rendező szívesen oszt rá szerepet Béres Attilától Keszég Lászlón, Rusznyák Gáboron és Szabó Mátén át Szőcs Arturig. Jelentős miskolci alakítása volt Abram, A mi osztályunk „legidősebbnek” megmaradt, Amerikába emigrált tanulója. Erős pillanatokat köszönhetett neki a nagysikerű Feketeszárú cseresznye-előadás is, amelyben megrázóan játszotta el az öngyilkosságba menekülő Kispál összeomlását. Legújabban Az üvegcipőben találta meg egy kedves kis feladat: a rendőr őrmester a harmadik felvonásban.
Talán az Éjjeli menedékhely Bubnov szerepéhez fűződik a legemlékezetesebb alakítása. Gorkij drámáját Verebes István rendezte meg az Új Színházban bő húsz évvel ezelőtt. Keresztes Sándor olyan volt annak az üldögélő, varrogató, nincstelen, belső meggyőződést sugárzó figurának a képében, hogy az embernek szinte kedve támadt beköltözni mellé a menedékhelyre.”
Prológ-díj
A Drámaíró Kerekasztal díjat alapított pályakezdő színházi szerzők számára, akik írói tevékenységükkel az idei vagy az elmúlt évadban felhívták magukra a figyelmet. A díj elnevezése: „Prológ” arra a várakozásra utal, hogy a díjazott a szerzői bemutatkozás után a későbbi évadokban is színdarabok és bemutatók sorában mutatja meg tehetségét.
A Prológ-díjat 2023-ban Kovács Dominik és Kovács Viktor kapa.
Laudáció Kovács Dominik és Kovács Viktor Prológ díjához
Írta: Turbuly Lilla
Hét éve, 2017 januárjában tartották Zalaegerszegen az újjászervezett Nyílt Fórum első drámafejlesztő hétvégéjét. A mentorprogramba beválogatott – többségükben már ismert – szerzők között volt egy húszéves, simontornyai testvérpár, akik fiatalságukkal, iker voltukkal, egymásnak passzolgatott, ízes mondataikkal olyan jólesően lógtak ki ebből a szakmai közegből, hogy muszáj volt őket észrevenni, megjegyezni. Akkor is, ha valaki nem olvasta a Fórumon szereplő drámájukat, a Jégtortát.
Hát még ha olvasta! Rácsodálkozhatott, hogy húszévesen vajon honnan ez a karcos hang, a mélység, az ember- és életismeret? És egyáltalán, hogy lehet tandemben drámát írni? De mi mást is írhatna két ember, akik születésük óta folyamatos párbeszédben vannak egymással, akiknek a dialógus a létezési formájuk?
Meglepő lehet az is, hogy többnyire nem a saját korosztályukról írnak, drámáik középpontjában a közép- vagy az idősebb generáció áll, és szívesen nyúlnak vissza a múlt századba. Az Amit akartunk főszereplője, Péter a 20. század első felének személyes történetét idézi fel, a Mintapinty elbeszélője, Molnár Zsóka életvallomása pedig a második felét öleli át. Interjúkból tudható, hogy a többgenerációs családban felnőtt szerzők szüleik, nagymamájuk és dédmamájuk elbeszéléseiből tudnak annyit a századról, amelynek a legvégén születtek. A történetmesélés része volt a családi mindennapoknak. Mint a mesékben a legkisebb fiúk, ezzel az örökséggel felvértezve indultak neki a budapesti egyetemi, színházi és irodalmi életnek.
Talán ebből fakad vonzódásuk a monodrámák és a kevés szereplős, egy ember életét a középpontba állító, vallomásos drámák iránt. Az egyéni sorsok mögött azonban mindig kirajzolódnak az adott korszak kontúrjai. Nem történelmi tablókkal, hanem részletekkel, apróságokkal, odavetett félmondatokkal teszik átélhetővé a korabeli mindennapokat.
Darabjaik gyakran egy-egy személyiségpróbáló trauma, annak okai és következményei köré épülnek, mint amilyen az abúzus vagy az identitás elvesztése egy változó világban. Van valami meglepő ambivalencia kedves, figyelmes, szinte kánonban megszólaló lényük és drámáik néha a nyersességet sem nélkülöző szókimondása, a rejtegetett titkokig hatoló bátorsága között.
És hogy hová jutottak hét esztendő alatt? Miközben már az ELTE doktori iskolájának a hallgatói, drámáik egyre több színpadon kelnek életre. A Jégtortát bemutatta a zürichi Theater Winkelwiese, és éppen most készül belőle egy újabb színpadi adaptáció Sepsiszentgyörgyön. A Mintapinty Debrecenben és Zalaegerszegen kelt életre Oláh Zsuzsával illetve Ecsedi Erzsébettel.
Kaptak Örkény-ösztöndíjat, ennek eredménye az Amit akartunk. Írtak karanténdrámát Cifra palota címmel.
A komikus, ironikus hangjukat is megmutató vásári játék, a Karaffa-pályázatra született A hiéna (amelyben Petőfi drámatöredékét kellett befejezni vagy újraértelmezni) mai áthallásokkal, de megmaradt a 19. században.
Legújabb darabjuk, a Jurányiban bemutatott MILF azonban már nem a múltba vagy a félmúltba tekint, ez egy mai történet tabukról, női szerepekről, előítéletekről és elvárásokról. A Pető Kata felkérésére, vele és Gergye Krisztián rendezővel közös munkafolyamat eredményeként született darab bizonyítja, hogy párosuk nem kizárólagos, tudnak a színházi alkotókkal közösen dolgozni. Az ehhez szükséges tapasztalatokat a Radnóti Színház rezidenciaprogramja keretében gyarapították.
Drámaíróként ennyi minden történt velük hét év alatt. (A prózaírói, irodalomtörténészi oldalukról most nem is szóltunk.) 27 évesek. Ez még csak a Prológ!
Fotók: Szkárossy Zsuzsa
