A Csináljunk színházat! beszélgetéssorozat november 21-i alkalmának felvétele technikai problémák miatt nem tudott elkészülni. Az esemény teljes leirata alább olvasható.
Köszönjük megértésüket!
A Csináljunk Színházat 2022. november 21-i összejövetelén Csizmadia Tibor nem színházcsinálókat, hanem nézőket faggatott a Pinceszínházban. Vendégei voltak Király Júlia közgazdász, Jordán Péter építészmérnök, Szolnoki András producer.
Ők hárman sokat járnak színházba, és mivel a színház alapjában véve a nézőknek készül, fontos, hogy megismerjük az ő véleményüket is arról, hogy működik a színház, legalábbis a nézőtér felől
Az első kérdés az, hogy mennyire fontos az igazgató személye, vagy, ha igazgató váltás történt.
Király Júlia örült, hogy nézőként kifejtheti a véleményét. Valóban elég sok estét tölt színházban. Van olyan színház, ahová sokat jár az ember, aztán jön egy igazgatóváltás és kevesebbet járunk oda. A közelmúltból két ilyen színház van, az Új színház, és hát persze ugyanilyen volt a Nemzeti. Ami persze nem igaz, hogy az ember a lábát sem teszi be, de kevésbé válik vonzóvá az a színház. Tehát valóban van jelentősége az igazgatóváltásnak. De mind a két eset olyan, ahol az értékrendünk és a világnézetünk befolyásolta, hogy az igazgatóváltás után nem mentünk oda. Bár nagyon ritkán jut el vidékre, pesti színházakban meg nincs olyan gyakran igazgatóváltás-
Jordán Péter jár vidékre, nem csak a testvére, Jordán Tamás, miatt, bár így sok mindent testközelben átélt. Ő elsősorban a darabra koncentrál, de természetesen a színészek is fontosak, hogy kik játszanak. Ő a váltás után is elment például a Nemzetibe, mert kíváncsi volt a színészekre, hogy történt-e valami változás a színészetükben, de szerinte is egy színházigazgató nagyon meghatározhatja egy színház életét.
Szolnoki András szerint itt Budapesten az igazgatóváltások sok esetben nagyon komoly változást hoztak a színház életében is. Meggyőződése, hogy egy igazgató személyisége, ars poetikája meghatározó egy színház működésében, ami aztán kihat a nézőkre is. Példaként: Mácsai Pál kinevezésével a Madách Kamaraszínház egy bulvárszínházból szép lassan, fokozatosan, egy új társulatot fölépítve, egy művész-színházzá vált. Tehát meghatározó volt. Amikor Székely Gábor eljött az magán a Katona József Színházon nem változtatott, de az Új Színházat azonnal megváltoztatta. Nagyszerű négy év következett, még Márta István is abszolút nézhető, jó előadásokat produkáló színházat csinált. Aztán megint jött egy váltás, és hát azóta sajnos nagyon ő sem jár oda.
Csizimadia Tibor az igazgatóváltással együtt járó, a megjelenésben megnyilvánuló változásokra kérdezett rá.
Király Júlia bevallotta, hogy soha észre sem vette. Egyáltalán nem érdekli, de az is igaz, hogy nem feltétlenül ilyen alapon járunk színházba. Szerinte abszolút nem fontos, milyen a külcsíne a színháznak. A Katonába akkor is jártunk, amikor egészen rémségesen nézett ki és most is, amikor kifejezetten jó bemenni. Nem attól mész színházba, hogy hogy néz ki. A mellékhelység legyen tiszta, mondjuk ez fontos. A színházba sokféle okból jár az ember. Egyrészt mert a saját referenciacsoportja abba a színházba jár. ”Meg az én esetemben egészen biztos, hogy egy rendezőért hajlandó vagyok bárhová elmenni. Zsótérért körbejártam az egész országot. És nekem ugyan ilyen Ascher Tamás, vagy a fiatalok közül Hegymegi Máté. Biztos még sokat fel tudnék sorolni, de ez a három ember az, akikért én akárhova elmennék. Tehát még a Nemzeti Színházba is elmentem, amikor a Zsótér ott rendezett. Ilyen szempontból szerintem a színház maga nem befolyásol minket. Igen, vannak olyan színházak, ahová jár a saját referencia csoportunk és ott mindent megnézünk, függetlenül attól, hogy az jó, vagy rossz.”
Csizmadia következő kérdése, hogy miért változtatja meg egy új igazgató a kinézetét a színháznak?
Jordán Péternek nem fontos, hogy a logo milyen, az őt nem érdekli. Az viszont igen, ha a szórólapok olvashatatlanok Szerinte azért változtatnak, mert ezzel is szeretnék jelezni, hogy másként fog valami történni. Szerinte ez csak jelzésértékű.
Szolnoki szerint a szórólapnak valóban olvashatónak kell lenni. A másik: az igazgató személye biztosan meghatározza, hogy milyen állapotban van a színház. Említették az illemhelyeket. Az az egyik legfontosabb dolog, hiszen oda kell menni. nem mindegy, hogy hogyan néz ki. És nyugodtan elmondható, hogy a budapesti színházak zömében a mellékhelységek színvonala versenyezhet az ötcsillagos szállodákkal. Meg oda kell figyelni, és elegendő anyagi forrással kell rendelkezni a vezetőnek, hogy korszerűsíteni tudja a színházát. A lámpaparkot adott esetben, ami nagyon sokba kerül, vagy a székeket, mert nem mindegy, hogy a néző min ül. Az utóbbi időben Budapesten de vidéken is nagyon sok helyen tapasztalni, hogy egy nyár alatt kicserélték az összes széket, felújították az előteret. Tehát egy olyan helyre megy be az ember, hogy eleve jól érzi magát, pedig az előadásból még nem látott semmit.
A Vígszínházban nem változott semmi az igazgatóváltással, de a Pesti Színház még az Eszenyi alatt változott meg. Teljesen átalakították az előteret, a belépőt.
Csizmadia szerint ez nagyon fontos. Például a Budapest Bábszínháznál nagyon látványosan lehetett látni, hogy miután Meczner János, aki évtizedekig vezette ezt a színházat átadta Ellinger Edinának ezt a feladatot, most egészen más a megjelenése és nyilván ők is korszerűbbnek gondolják ezt a fajta imidzset, mint a korábbit. Ez nem feltétlenül ízlés kérdése, vagy hogy megtagadni az előzőeket, hanem egyszerűen csak a korra igazítani a dizájnt, adott esetben egy logot. És ez a Katonánál is nagyon szépen látszott, amikor nem fotókkal csinálták meg a műsorplakátokat, hanem szöveggel.
A következő kérdése arra vonatkozott, hogy a színházvezetőknek mindig van egy dilemmájuk, hogy a néző ízlése szerint akarnak előadásokat létrehozni, darabot választani. Ezt elsősorban vidéken lehet látni, hogy kicsit a nézők előtt járva próbálnak előadásokat létrehozni. Mit gondolnak erről, erről az ízlésformálásról, népnevelésről a vendégek
Szolnoki András elmesélt egy konkrét példát. „Nagyon régen csináltunk egy dokumentumfilmet, aminek az volt a címe, hogy A kaposvári néző. Ezt a Szegvári Katival és az Érdi Sanyival csináltuk, egy kétrészes dokumentumfilm volt. Kaposvár utcáin ad hoc jelleggel elkaptunk embereket, és aki vállalta, annak azt a színházi idényt, az összes bemutatót meg kellett néznie és mi minden bemutató után készítettünk velük egy interjút. Ezzel azt akartuk valamilyen formáéban bizonyítani, hogy egy színháznak, és a kaposvári abban az időben egy fantasztikus színház volt, hogy sikerült a nézőket, ez most rossz szó, hogy átnevelni, de hogy lehet hozzászoktatni ahhoz, hogy művészszínházat is lát, szórakoztató színházat is lát, zenés színházat, operettet is, mindent, de nagyon magas színvonalon. És hogy ő ezt hogy éli meg. És ebben a dokumentumfilmben nagyon jól kijött, hogy egy vidéki színházban az igazgatónak rettenetesen oda kell figyelni arra, hogy minden műfajból kell egy repertoárt összeállítani. Mert hát mindenkinek más az ízlésvilága, de ha azt magas művészi színvonalon csinálja, akkor ott egy állandó közönség tud kinőni. Olyanokból is, akik nem feltétlenül az operetten nőttek fel, vagy nem feltétlenül Shakespeare-n. Ezt ők meg tudták csinálni, és a dokumentumfilm bizonyította.”
Budapesten könnyebb helyzetben vannak. Itt a Katona, az Örkény, a Radnóti, de akár a Vígszínház – ezek mind egy bizonyos műfaj köré válogatják a repertoárjukat. Itt ez megoldható.
A következő kérdés, hogy mennyire fontos fenntartóval való kapcsolat. Mit gondolnak arról, ha egy színházvezető, nem feltétlenül meggyőződésből, hanem bizonyos érdekből próbál együttműködni a mindenkori hatalommal. Miközben a társulatokban a tagok egyáltalán nem olyan meggyőződésűek.
Szolnoki András az elmúlt 12 évről beszél. Emlékezhetünk rá, hogy amikor Orbán Viktor a kortesbeszédeit mondta, akkor ezt egy nagy színpadon állva mondta és mögötte sok ember állt. Köztük több művészember is. Ezeknek a zöme színházigazgató lett. Ezt a kapcsolatrendszert nyilván a későbbiekben is használták és ez komoly lehetőőséget jelentett a színházuknak, ami sok esetben nagyon jó előadásokat is eredményezett. De nem mindig, mert volt egy fajta politikai elkötelezettség. És ez bizonyos előadásokon meglátszott. Vannak üdítő kívételek. Ilyen például a kecskeméti színház. A kecskeméti színház esetében az igazgató Cseke Péter szintén ott volt ezen a dobogón. Igazgató lett. De abban a pillanatban, hogy megkapta a kinevezését, fölépített egy társulatot, odahívott olyan színészeket, akik esetleg máshol feketeseggűek lettek, beleértve a rendezőket is, és egymás után csináltak nagyszerű előadásokat.
Jordán Péter a szombathelyi színházi dolgokról tud érdemben beszélni. Természetesen jó, ha jó a kapcsolat a mindenkori fenntartóval, de ha valami befeszül, ki kell állni az eszméért, amit végig kell vinni.
Király Júlia szerint attól mert valaki politikailag valamelyik oldalon állt, csinálhat egyaránt jó és rossz színházat. Cseke szerinte is tényleg jó színházat csinál. Székesfehérvár egy klasszikusan FIDESZ város, de szerinte a Vörösmarty színház szintén a jobbak közé tartozik. Magában a színházigazgató elkötelezettsége nem kell, hogy rossz színházat eredményezzen. Az, hogy hol húzza meg saját magának a határt, szerinte mindenkinél egyéni döntés. Az sem mondható, hogy ha valaki ellenzéki, akkor biztosan jó
Jordán Péter azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a társulat, amit védeni kell és néha egy bizonyos határig el kell menni és védeni, amink van.
Csizmadia arra kérdezett rá, hogy tudnák-e definiálni, hogy mi az, hogy rossz színház. Hiszen többször elhangzott ez a fogalom.
Szolnoki András elmondta. hogy nála szakmai ártalom a színházba járás, egész életeben ezzel foglalkozott, amikor a TV képernyőre válogatta az előadásokat Koltai Tamással és Virág Katival közösen, sajnos már egyikük sincs köztünk. És egészen 2007-ig ezt a feladatot ő látta el. Több, int 800 felvételt készített, ami szerencsére archiválva van és megnézhető digitalizálva. Ezt tudják róla és hívják bemutatókra. Most az elmúlt másfél hónapban 15 előadást látott – körülbelül annyit, mint egy kritikus. Ebbe minden fajta előadás belefér. Ezek között volt fantasztikus, katartikus előadás és volt, ami, ….
Arra a kérdésre, hogy cím nélkül, mitől rossz egy előadás neki, Szolnoki András azt válaszolta, ha közben elalszik. akkor az a rész nem oda való dramaturgiailag, azt ott ki kell venni. Példaként említett egy Mohácsi előadást a Katonában. Az kétszer 2 óra volt, nagyon élvezte az előadást, de 20 percet aludt az első felvonásban. Az már tekintélyes. Ezt elmondta az előadás után a társírónak, Mohácsi Istvánnak, aki azt mondta: „nagyon jól látod, ez ki lesz véve nemcsak miattad, mimiattunk is. Körülbelül a 3-4. előadásra az már nincs ott.”
Király Júlia is elmesélt egy történetet. A Katonában Ascher a Háztűznézőt rendezte Ismerősei mondták mennyire unalmas. Halálunalom. A halálunalom az rossz. És valamikor háromnegyed év múlva amikor megnézte. neki nagyon tetszett. Fel is hívta Aschert és mondta mit mondtak a többiek. Erre ő: igazuk volt, totál átrendeztem az egészet. Ezért nem szeret premierekre járni. Mohácsiéknál végképp nem. Mohácsira csak egy év után szabad elmenni, ez kulcskérdés. Szerinte, amikor unalmas egy előadás, az alapvetően rossz. Kivéve, ha néhány év múlva rájön az ember, hogy ott van benne a kép. S visszamész és rácsodálkozol. Ilyen tényleg előfordul. Azért alapvetően ne legyen unalmas egy előadás. Másrészt szerinte a rossz előadás az, ami nem szól semmiről. Amikor nem jut eszébe se a rendezőnek, se a színésznek abszolút semmi, csak kiállnak. Tehát ha nem jut semmi eszébe senkinek és ott ülsz, mint néző és nem érted, hogy ezt most miért csinálták meg. Neki ez a rossz előadás.
Jordán Péter csatlakozik ehhez az utolsó mondathoz. Tehát ha néz valamit és nem érti, hogy tulajdonképpen mi a büdös fenéért csinálták. És azt gondolja, saját maguk szórakoztatására. Példaként említette Halász Pétert, akit nagyon kedveltek. Megcsinált egy darabot A pilóta címmel. Rettenetesen nagy tömeg volt a Merlinben, mindenki várakozóan nézte. És a felét nem értette, azt sem tudta miről van szó. És amikor jöttek kifele, a Péter ott állt a bejáratnál és magában kuncogott és nézte az embereket, hogy hány százaléknak tetszett. „Szerintem a saját maga szórakoztatására csinálta ezt a darabot. Tehát ha valamit nem értek, és nem tudom, hogy ezt most hogyan építsem be az életembe, vagy ha látok valamit, hogy ott van valami díszlet szerűség és nem látom, hogy ezt most miért csinálták, az számomra teljes agyrém. De tegyük hozzá, hogy mindez ízlés kérdése.”
Szolnoki András szerint is van rossz előadás, meg jó előadás, meg nagyon jó előadás, de ízlések és pofonok különbözőek. Tehát az egyiknek baromira tetszett, a másik megőrül tőle.
Arra a kérdésre, hogy látta-e valaki A pilótát, a nézők közül Sólyom András szólt hozzá: „Imádtam az előadásait és azt gondoltam akkor, megengedhetem magamnak, hogy őszinte legyek. Tehát megnéztem az első részt és a szünet után nem voltam hajlandó visszamenni. Péter ott állt az ajtóban és megkérdezte, tényleg nem megyek be? És mondtam neki, bizony én ide már nem megyek vissza. Nekem ennyi elég volt. És ő abszolút mosolygott és megértette. És egyetértett velem. Később aztán mentem más előadásaira és minden rendben volt, de itt, én megengedhettem magamnak ezt a szemtelenséget.”
Szolnoki András a különböző ízlésekre példaként elmondta, hogy amikor élőben leadták Mohácsi nagyon híres kaposvári Csárdáskirálynő előadását, 20-25 perc után folyamatosan szólt a telefon. Nézők telefonáltak be. Az egyik elküldte őket, a másik: fantasztikus. Ez a két vélemény volt, más nem. Szinetár Miklós is azt mondta. „Ha valaki egy nagyon jó színházi előadást akar látni, akkor utazzon le Kaposvárra, nézze meg. De itt sajnos nem tudom bemutattatni.” Ekkor volt az Operett igazgatója.
Csizmadia szerint nagyon fontos az unalom. De az nagyon sok mindenből jöhet. A gondolatnélküliségből, az egysíkúságból. Egy valamivel egészítené ezt ki. Azzal, hogy ha kialakít egy színházi nyelvet az elején, mert azért valljuk be, hogy a színháznak saját nyelve van, és azt a nyelvet nem viszi végig következetesen. Mert akkor összezavarodik a néző. És olyan, mintha öt percig egy ilyen előadást nézne, majd utána öt perc után egy másikat. Szerinte a nyelv nagyon fontos. Szolnokon a főiskola után az egyik első élménye az volt, hogy ott a világosítóknak a helyére még az előtérből lehetett bemenni és üveg mögött voltak. De egy szintben a nézőtérrel. Csodálatos dolog volt az, hogy lement a fény és attól kezdve egy fejtengert lehetett látni, mert a színpad világos volt, a nézőtér sötét. És lehetet látni azt, hogy öt percig ez a hupni tenger mozdulatlan volt. És öt perc után lehetett látni, hogy megtanulták öt perc alatt a nyelvet és attól kezdve voltak igazán valódi nézők, mert akkor már mindenki a saját habitusa szerint létezett. Kinek tetszett, kinek nem tetszett, ki beszélgetett a szomszédjával. És elkezdett ez a hupni tenger mozogni, majd a megfeszült pillanatoknál – most jó előadásról beszél – ott mozdulatlanná vált. Ott lehetett érzékelni, hogy mindenki figyel.
Ezzel a pár mondattal fejezte be a beszélgetést Csizmadia Tibor kiemelve, hogy talán fogalmunk lehetett arról, hogy, bár három speciális nézővel beszélgetett, de azért kiderült, hogy fontos az igazgató személye nagyon sok szempontból, gazdasági, esztétikai, habitus szempontjából, és igenis lenyomata van annak a színházon.