Elhunyt Cserje Zsuzsa

 

2018. április 8-án, 72 éves korában, elhunyt Cserje Zsuzsa színésznő, színházi kritikus, dramaturg, rendező.

 

Frank Zsuzsanna néven 1945. november 9-én született Budapesten. A színházi pályáját 1968-ban kezdte a Nemzeti Színház stúdiósaként. Ezt követően a Kecskeméti Katona József Színház színésznője lett. 1970-72-ig a Néphadsereg Művészegyüttes, majd az Irodalmi Színpad (később Radnóti Miklós Színház) előadóművésze volt.Közben elvégezte az ELTE bölcsészettudományi szakát magyar-népművelés szakon, majd a Színművészeti Főiskola színházelmélet tagozatán szerzett diplomát.

Tíz éven át dolgozott színikritikusként a Színház című folyóiratnál, majd a Debreceni Csokonai Színház, majd a Népszínház dramaturgja volt. 1994 óta rendezett is. Cserje Zsuzsa alapította meg a Terényi Színházi Napokat, az Andocsi Művészeti Napokat, valamint a “Négyszínvirág” elnevezésű gyermek-összművészeti fesztivált rendezte meg Dunabogdányban.

 

Nyugodjon békében!

 

forrás: szinhaz.org