Ünneplés a Csokonai Színházban

Május 24-én a debreceni Csokonai Színházban a színház jubileumát ünneplő rendezvénysorozat keretében ünnepélyesen felavatták Vámos László emléktábláját a színház előcsarnokában. Avatóbeszédet mondott Lengyel György, akit egyben 80. születésnapja alkalmából is köszöntöttek.

A “Csokonai történetek” című jubileumi beszélgetéssorozat záró eseményeként Lengyel György és barátai – többek között Szakonyi Károly – idézték fel a debreceni színházban eltöltött éveit.

Végül a jelenlévők mécseseket helyeztek el Tári Árpád szobránál, aki május 25-én ünnepelte volna 100. születésnapját.

A rendezvénysorozaton a színházi társaság is képviseltette magát Keszég László elnök és Vajda Márta ügyvezető titkár személyében, akik koszorút helyeztek el Vámos László, a Színházművészeti Szövetség egykori főtitkára emléktáblájánál és felköszöntötték Lengyel Györgyöt.

Ünneplés a Csokonai Színházban

Ünneplés a Csokonai Színházban

Ünneplés a Csokonai Színházban

Ünneplés a Csokonai Színházban

Ünneplés a Csokonai Színházban