FACT Fesztivál

 “2019. január 31. és február 3. között harmadik alkalommal rendezzük meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem nemzetközi fesztiválját, a FACT-et.

A FACT célja, hogy lehetőséget adjon magyar és külföldi diákoknak, hogy megismerjék egymás munkáit, a nagyközönség előtt bemutassák vizsgafilmjeiket és -előadásaikat, közös műhelymunkákon vegyenek részt és hosszútávú szakmai kapcsolatokat építsenek ki.

A 2019-es fesztiválon négy külföldi és a két hazai színművészeti egyetem hallgatói mutatkoznak be. Meghívást kaptak a prágai, a belgrádi, a giessen-i, a verscio-i és a kaposvári színművészeti egyetem produkciói, a házigazda Színház- és Filmművészeti Egyetem három előadással képviselteti magát.

Tovább gazdagodik a filmes kínálat, a dokumentum- és kisjátékfilm vetítés mellett a televíziós műsorkészítők munkáit külön program keretében mutatjuk be.

Látványtervező MA szakos hallgatóink mellé meghívtuk a társegyetemek tervezőit, így közös kiállításon láthatóak az SZFE, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar növendékeinek alkotásai.

Idén első alkalommal kerül sor az úgynevezett OFF program keretében olyan nemzetközi workshopokra, amit az SZFE hallgatói szerveznek. Valamennyi résztvevő ország színész vagy rendező szakos növendékei tartanak foglalkozást, a négy nap során kilenc különböző tematikájú műhelymunka valósul meg, így lesznek többek között bábos, tévés, színházi és táncos projektek.

A fesztivál keretében két nemzetközi szakmai konferenciát is tartunk, az egyik a projektmódszer alkalmazási lehetőségeit járja körbe a felsőfokú művészeti oktatásban, a másik a meghívott egyetemek oktatásmódszertanával és fesztiválszervezői tapasztalataival foglalkozik.

A harmadik FACT részletes programját a csatolt műsorfüzet és a www.szfe.hu/fact oldal ismerteti.

Szeretettel várjuk a fesztivál előadásain! Jegyigényeiket a sajto@szfe.hu címen várjuk.

 

 

A szervezők:

Balázs Gábor

Bagossy László

Gáspár Máté

Karsai György

Nánay Fanni

Upor László

 

Az SZFE hallgatóiból alakult szervező bizottság:

Milovits Hanna

Kabdebon Dominik

Trömböczky Napsugár

Dobos Eszter

Antal Bálint

Lévai Barbara

Szén Benjamin

Nagy Zsombor

Debreceni Luca”