Hírlevél

Kedves Barátaink!

Engedjétek meg, hogy a naptári év vége, és a színházi szezon feléhez közeledve néhány szóban beszámoljunk a Magyar Színházi Társaság az utolsó közgyűlésünk (május 22.) óta végzett tevékenységéről.

Legfontosabb szakmai eseményünk a POSZT volt, amely az új vezetés első igazi bemutatkozása volt. A Társaság elnöksége az esemény után többször tárgyalt a POSZT-ról, kiértékelte, elemezte a tapasztalatokat, számos észrevételt is megfogalmazott. Megítélésünk szerint jól működött a Tanácsadó Testület, sajnálatunkra munkáját több ok miatt nem tudta folytatni, és bármennyire szerettünk volna egy bővebb körre kiterjedő szakmai kiértékelést, megbeszélést tartani, az különböző okok miatt meghiúsult. Többször tanácskoztunk a Teátrumi Társaság Elnökségével a POSZT jövőjével kapcsolatban, s reméljük, közös javaslataink meghallgatásra és elfogadásra találnak. Elsősorban a fesztivál szakmaiságát szeretnénk erősíteni, lehetőséget teremteni arra, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően a színházak képviselői részt vegyenek a fesztiválon, láthassák egymást, és valódi szakmai beszélgetések alakuljanak ki.

Pozitívumnak tekinthető, hogy az elmúlt év tapasztalatai alapján a szervezők ismét a belvárost, a színház környékét jelölték meg a programok helyszínéül, s – a Dramaturg Céh munkájának köszönhetően – ismételten régi fényében tündökölt a Nyílt Fórum.

Figyelemmel kísérjük a többségi tulajdonos – Pécs városa – anyagi helyzetét. Erről folyamatosan egyeztetnek a tulajdonosok. Újra aktív a POSZT Tanácsadó Testülete. A szakmai tulajdonosok egyhangú döntése alapján a tisztségéről lemondott Stuber Andrea helyett Orbán Eszter dramaturggal kiegészült grémium december 19-én tartja első összejövetelét.

 

Az idei szezon számunkra szintén fontos és kifejezetten szakmai rendezvénye a Színház című lappal elindított „Jó kérdés” elnevezésű beszélgetéssorozat. Ennek a Katona József Színház K:antinja ad otthont, s Veiszer Alinda moderálásával havonta egy témát járunk körbe meghívottakkal. Az első két programot rendkívül nagy érdeklődés kísérte. A rendezvénysorozatról, melyet az NKA támogat, részleteket a Társaság honlapján, illetve a facebookon lehet olvasni. (http://mszt.org/jo-kerdes-beszelgetessorozatot-indit-a-magyar-szinhazi-tarsasag-es-a-szinhaz-folyoirat/  https://www.facebook.com/jokerdes/)

Az utóbbi időszak egyik legnagyobb visszhangot kiváltott eseménye az úgynevezett „zaklatási” ügy kirobbanása volt. Természetesen a Színházi Társaság Elnöksége is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Közleményt adtunk ki (http://mszt.org/allasfoglalas/), majd az Etikai Bizottság is foglalkozott a problémával (http://mszt.org/a-magyar-szinhazi-tarsasag-etikai-bizottsaganak-allasfoglalasa/ ). Az Elnökség azt az álláspontot képviseli, hogy mindent meg kell tenni ezeknek a problémáknak, az egyébként nem csak a színház területén fellelhető fizikai és verbális abúzusok feltárása, az igazi bűnösök felelősségre vonása érdekében. Nem támogatjuk viszont a szenzációhajhász hisztériakeltést. Ezért a Színházi Társaság részt vesz a FESZ által létrehozott kezdeményezésben, egy független bizottság munkájában, mely egy, a különböző színházi formációkra adaptálható protokoll létrehozásán fáradozik. Együttműködünk a Helsinki Bizottság jogászaival, akik felajánlották segítségüket. Célunk, hogy minél előbb tisztázódjanak ezek a helyzetek, s hogy a színházi szakma visszanyerje presztizsét, jó hírét.

A fent felsorolt főbb témák mellett a Színházi Társaság természetesen továbbra is folytatja mindennapos munkáját.

A NEÉT-ben Csizmadia Tibor mandátumának lejárta után Keszég László képvisel bennünket. Az idén is megtettük felterjesztéseinket a különböző szakmai díjakra. Részt veszünk kuratóriumok munkájában, s véleményezzük a hozzánk eljuttatott törvény- illetve rendeletmódosításokat. Ott vagyunk tanácskozásokon, ünnepségeken, s sajnos temetéseken is.

A Színházi Társaság kezelője különböző alapítványoknak. mint a Pethes-Agárdi Alapítvány, vagy a Gobbi Hilda által alapított Aase-díj alapítvány, amely az idéntől új kuratóriummal működik. Tagjai: Egri Márta, Ráckevei Anna, Udvaros Dorottya, Gáspár Tibor és Márton András. Az általuk megszavazott díjak átadására 2017. december 18-án kerül sor a Bajor Gizi Színászmúzeumban a Domján Edit Alapítvány és az Ivánka Csaba Alapítvány díjai mellett.

A Társaság törekszik arra, hogy részt vegyen minden olyan eseményen, ami a magyar színházkultúrában határokon belül vagy túl zajlik. Így jelen voltunk az Aradi Kamaraszínház megalakításának 10 éves évfordulóján, a Teátrumi Társaság által alapított MAGYAR Teátrum Díj díjátadóján, vagy a vidéki gazdasági vezetők most éppen Szombathelyen zajlott összejövetelén. Hitvallásunk: fontos számunkra minden, ami a színházzal kapcsolatos. Ott vagyunk, hogy tájékozódjunk, hogy segíthessünk, hogy információkat nyerhessünk és oszthassunk meg tagjainkkal.

Napi munkánkról tájékozódhattok megújult honlapunkról (www.mszt.org), illetve FB oldalunkról.

Advent kezdetekor kívánunk mindenkinek Békés Ünnepeket, Boldog Új Évet, s ami a legfontosabb: közönséget és sikereket!

 

a Magyar Színházi Társaság Elnöksége